Az együttélés bonyodalmai…

„Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád.” (Vavyan Fable)

Megérkezvén Tai elpakolta a vásárolt holmikat - még szerencse, hogy tágas szekrény magasodik a szobájában -, és mivel lakótársa még mindig nem volt sehol, nekilátott főzni… illetve elkészítette az egyetlen ételt, amit meg tudott csinálni, anélkül, hogy az ehetetlenné vált volna. Nagyanyja ugyan próbálta megtanítani, de a lányt jobban érdekelte a katana, mint a fakanál, vagy épp a pecsétek tekercsét olvasgatta szakácskönyv helyett. Hiába… van, aki nem a konyhába való. Alig fél óra alatt túl is volt a „kínzáson”, és elindult letusolni.
- Inkább egy vesztes csatában, mint a konyhában - fújta ki a levegőt.
A frissítő fürdő után megvacsorázott, és mivel fáradtsága ellenére nem tudott elaludni, keresett egy könyvet, és az ablakpárkányon ülve olvasgatni kezdte.
Sasuke tíz körül ért haza, s igyekezett minél csendesebben közlekedni, lévén nem látott fényt kiszűrődni a lakásból.
„Jobb is így, úgysem tudnánk miről beszélgetni!” - állapította meg keserűen, és a fürdő felé vette útját.
Kemény nap állt mögötte, Kakashi különösen „kegyetlen” volt, miután nem válaszolt arra az ostoba kérdésre. Míg a kellemesen meleg cseppek azon versenyeztek, melyikük száguld végig elsőként a tökéletesen kidolgozott testen, addig a fiú belefeledkezett gondolataiba.
„Miért akarta egyáltalán tudni?! Mi köze hozzá?!” - dühöngött magában, s bárhogy rázta a fejét mindig ugyanoda lyukadt ki… a lányhoz. Tisztában volt vele, hogy a jounin mire utalt, de szentül hitte, a férfi téved.
„Attól, hogy itt lakik, csak csapattársak vagyunk, semmivel nincs több közöm hozzá, mint Sakurához vagy Saihoz!” - emelte fel határozottan fejét, ahogy kilépett a zuhany alól. Ám, ekkor valami megragadta a figyelmét, a polcon két jázmin illatú tusfürdőt pillantott meg. Újra megrázta a fejét… majd megengedett magának egy apró mosolyt.
„Szólnom kellett volna, hogy neki vettem!” - A gondolat végére azonban ledermedt. Sakurának és Sainak soha nem vesz semmit, nemhogy tusfürdőt… az Uzumakinak is maximum rament. Gondterhelten hunyta le éjfekete szemeit.
„Az a szemét Kakashi… mégis igaza volt. Már akkor megvettem, hogy először találkoztunk, amikor Narutónak elmondta, hogy ez a kedvenc virága. Másrészt reggelit sem csináltam soha senkinek.” - Utálta, hogy a sensei nem tévedett, de azt még ennél is jobban, hogy előbb rájött, mint ő maga. Mindegy, ha nem foglalkozik vele, majd elmúlik. Ki nem állhatta az olyan érzéseket, melyeket nem tudott megmagyarázni, így jobb ötlet híján tudomást sem vett róluk. Ezzel a meggyőződéssel indult a konyhába, valamiféle étel után nézni, bár tisztában volt azzal is, hogy ideje lenne bevásárolni.
„Na, igen, de még mindig nem tudom, mit szeret.” - Most már csak lehunyta szemeit, hiába, sehogy sem sikerült kizárnia fejéből szőke lakótársát. Ugyan ez sem segített semmivel sem többet, mint az erőszakos fejrázás, de ettől nem is fog megfájdulni a feje.
Mélyeket lélegezve nyitotta ki a hűtőt, s meglepetten tapasztalta, hogy még sosem volt ennyire… tele. Miután magához tért, körülkémlelt, és ismét döbbenten állapította meg, hogy tulajdonképp ő is ezeket, vagy hasonló dolgokat szokott venni… a temérdek édességet leszámítva, de a jégkrémet szerette. Végül anélkül csukta be az ezüst masina ajtaját, hogy bármit kivett volna. Ez már sok volt neki, ám, az asztal felé fordulva újabb meglepetés várta…
- Egy… üzenet? - nyitotta tágra ében szemeit. Majd odalépve felvette a kis papírt…
„Vacsora a hűtőben, tea a mikroban. Remélem a bevásárlással nem okoztam gondot és eltaláltam az ízlésed!
U.i.: Elemeltem egy könyvet a polcról…
Tai”
Sasukét megmosolyogtatta a helyzet, nemcsak mert visszakapta a reggelit, hanem mert utoljára az édesanyja készített neki ételt, és most melegség járta át szívét.
„Talán mégis több közöm lesz hozzá, mint Sakurához vagy Saihoz, végül is itt lakik.”
Miután jóízűen megvacsorázott, és maga mögött tudhatta a fogmosást is, elindult lefeküdni, ám, amikor elhaladt a vendégszoba előtt, egy tüneményt látott az ablakban pihenni. Nem tudta volna megmondani miért nézett be, miért állt meg… ösztönös cselekedet volt.
A lány szemei lehunyva pihentek, szőke haja selyemként omlott vállára, s ahogy a Hold ezüstös fénye megvilágította békés arcát, a jelenség földöntúli aurát kölcsönzött neki. Kezében még puhán tartotta az olvasott könyvet, ahogy féloldalasan ült a párkányon. A rajta lévő pizsamát mindössze egy szatén vállpántos top és hasonló anyagú, igen rövid nadrág szolgáltatta, enyhén csokoládébarna színben. A fiú még levegőt venni is elfelejtett… ahogy csapattársnőjét figyelte, egyetlen szó járt a fejében:
„Gyönyörű” - visszhangozta elméje. Ám, rájőve mire is gondol, ismét hevesen megrázta fejét.
Ebben a pillanatban egy hangos csattanás hallatszott kintről, ami megijeszthette az alvó szépséget, ugyanis, ahogy felriadt, kevés hiányzott, hogy kizuhanjon az első emeleti ablakból. Az esésben nem a puszta szerencse, hanem egy a csuklójára fonódó kéz akadályozta meg. Az Uchiha nem gondolkozva termett egy pillanat alatt a szőkeség mellett, és elkapva, visszarántotta… csakhogy a lendülettől elvesztette egyensúlyát és hanyatt esve a padlón találta magát, csapattársnőjével az ölében. A sötéthajú, jobb kezével háta mögött tartotta magát, balja pedig még mindig a lány csuklója körül pihent, aki karjaival megmentője mellkasán talált biztos támaszt. Percekig ültek némán, mozdulatlanul, egymás obszidián szemeibe meredve, majd a fiú rátalálva hangjára, megpróbált összehozni egy mondatot.
- Minden… rendben? - kérdezte az elbűvölő arcot fürkészve, s közben igyekezett gondolatait rendezni.
„Mi van velem? Két szót alig bírok kinyögni…” - De eszmefuttatása félbeszakadt, amikor tekintete az enyhén rózsaszín ajkakra vándorolt. Már nem tudott másra koncentrálni, képtelen volt bármi egyébre figyelni… megbabonázva szemlélte bájos partnere enyhén nyitott száját.
- Igen… köszönöm - suttogta, miközben forró lehelete a sármos arcot cirógatta… a holló beleborzongott az érzésbe. A fiatal kunoichi szintén nem megmentője ében íriszeivel volt elfoglalva, amikor Sasuke megszólat, pillantása annak ajkaira tévedt, s azóta nem is tudta elszakítani onnan. Ahogy egyre csökkent a kettejük közt lévő távolság, az Uchiha fejében megszólalt egy idegesítő hang…
„Hogy telt a tegnap estéd… Sasuke?” - A fiú félig nyitott szemei kikerekedtek, amikor rájött, mit is csinál, kivel és, hogy a férfinak - most már minden kétséget kizáróan - igaza volt… előbb-utóbb lesz, mit titkolni, ha így folytatja. A gondolatra kitisztult elméje, és hirtelen felpattant, majd felsegítette társát és - kedvetlenül elengedve kezét -, már kint is volt a szobából, de az ajtóból még visszafordult.
- Köszönöm a vacsorát – bólintott aprót.
- Én pedig minden mást - felelt félénk mosollyal arcán a bájos angyal.
„Az a mosoly… nem, elég legyen!” - győzködte magát a fekete hajú.
- Jó éjt! - S a választ meg sem várva eltűnt hálószobájában.
- Jó éjt… Sasuke - suttogta maga elé a szőkeség s felvéve a könyvet, az íróasztalra tette, majd lefeküdt.
„Azt hiszem, már tudom Ino mire gondolt, amikor ellenállhatatlannak nevezte. Már értem, miért van mindenki úgy oda érte… észre sem veszed, és máris túl közel kerültél hozzá, anélkül, hogy bármit tennie kéne ezért. Megértem Sakura miért nem akar lemondani róla, miért hagyja figyelmen kívül a nyilvánvaló elutasítást. De én nem vagyok szerelmes belé… nem vagyok… ráadásul… Ő Orochimaru tanítványa… bár nem tudom gyűlölni, távol kell tartanom magam tőle…” - győzködte magát gondolatban, míg végül elnyomta az álom.
Egy hálóval arrébb Sasukénak nem ment ilyen könnyen a lefekvés. Miután „elmenekült” nem tudott mit kezdeni magával… fel-alá járkált, zaklatott volt.
„Mi a franc?! Kakashi! Kakashi kezdettől fogva tudta, hogy ez lesz. Az a… Várjunk csak!” - állt meg hirtelen a szoba közepén.
- Hiszen nem történt semmi, csak visszahúztam. Nem történt semmi… igen… ez lesz az. Semmi – fújta ki a levegőt, ám megint megrekedt eszmefuttatásában. - Akkor meg mi a fenéért agyalok ezen?! A legjobb lesz, ha mindent elfelejtek… igen…
Végül a plafont bámulva hunyta le fáradtan csillogó ében íriszeit és merült álomba.
Ugyan nem tagadta, de nem is ismerte el, hogy hatással van rá a lány, a közelsége, a személyisége… szíve mélyén szeretett volna közelebb kerülni hozzá, érdeklődött iránta… de a büszkesége nem engedte, hogy – még ha csak magának is – beismerje, hogy bájos lakótársa megmozgatott benne valamit. Nem, számára Tai csak egy küldetés volt… egy lány, akit rá bíztak, hogy vigyázzon rá s az ösztönei is ezt súgták neki, hogy védje meg… hogy védje meg.
 

***

Közjáték…

„Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében.” (Müller Péter)

Kora délelőtt volt… a Nap ragyogóan és melegen sütött Konoha felett. Egy ideges szőke üstök járkált fel s alá a hídon, ezzel csak még inkább bosszantva az amúgy is dühös Haruno-lányt, harmadik társukat pedig egyszerűen hidegen hagyta, gondolatai valahol a tegnap este történtek körül forogtak. Már több mint négy órája várták nagyra becsült mesterüket, aki végül úgy döntött, megtiszteli tanítványait jelenlétével.
- Yo…
- Késett. Megint - jegyezték meg unottan, míg Sasuke csak hümmögött. Hozzászoktak már, és tudták, hogy nem fog megváltozni, bármit mondanak vagy tesznek, de mégsem hagyhatták szó nélkül. Ez már amolyan szokás volt.
- Akkor indulhatunk is edzeni! Ugye? - kiáltott lelkesen Naruto.
- Igen mehe… lányok! - váltott hirtelen témát a jounin.
- Most meg mi van?! - fordult felé dühösen az Uzumaki.
- Sziasztok! - köszöntek az újonnan érkezettek kórusban, mintha csak ikrek volnának.
- Ino-malac - sziszegte a Haruno, míg a két szépség - ezt nem hallva - csak mosolygott.
- Hey, sziasztok! - A meglepetés ninja mérge rögtön elszállt, amint meglátta a két szőkeséget.
- Mit kerestek itt? - érdeklődött kicsit sem kedvesen Sakura, ami az Uchihának is feltűnt, s felvont szemöldökkel figyelte a kunoichit.
- Megmutatom Tainak a gyakorlópályákat, ebédelni megyünk és sétálunk a folyóparton - magyarázta a Yamanaka-lány, s közben próbált minél közelebb kerülni Sasukéhoz. A fiú ellenben ezzel mit sem törődve még mindig rózsaszínhajú társát figyelte, aki elpirult miután észrevette az őt pásztázó ében gömböket.
- Ez esetben jó szórakozást! - mondta mosolyogva Kakashi, ám, ahogy tekintete a fekete hajúra tévedt - aki immár lakótársát tűntette ki figyelmével, mindezt rezzenéstelen arccal, tisztes távolságból – lassan elvigyorodott maszkja alatt, és hirtelen megszólalt. – Apropó, Tai! - A bájos angyal érdeklődve emelte obszidián szemeit a jouninra, akinek vigyora csak még szélesebb lett. - Hogy telnek az éjszakáid?
A kérdésre három értetlen és egy nagyon dühös pillantást zsebelhetett be. Az Uchiha nem díjazta mestere túlzott érdeklődését, a lány válaszát pedig nagyon nem akarta hallani. Igaz, hogy semmi sem történt köztük, még csak nem is beszélgettek, de mégis lett volna miről mesélni… és tudta, hogy az előző este történtek bizonyára minden jelenlévőt nagyon érdekeltek volna. Ott, akkor olyan határtalan nyugalmat érzett… egyáltalán nem volt kényelmetlen a szituáció, akkor sem, ha gyakorlatilag még idegenek egymás számára. Sasuke nem szerette, ha hozzáérnek, kivéve, ha harcról van szó… de ez a lány más volt… elég volt csak rá gondolnia, máris melegség járta át egész lényét… és ez kezdte idegesíteni. Talán életében először imádkozott, és most is azért, hogy csapattársnője ne beszéljen az éjszaka eseményeiről. Nem ismerte annyira, hogy meg tudja mondani, mit felel a kérdésre.
A szőke kunoichi változatlan kifejezéssel arcán - végig sensei-e tekintetét fürkészve - szinte azonnal és nyugodtan válaszolt.
- Remekül alszom, köszönöm. És Ön? - vágott vissza pimaszul, mire Kakashiban benne rekedt a szó. Nem számított nagy dolgokra, de a válasz határozottan meglepte, ahogy fekete hajú tanítványát is.
„Ügyesen kitért… nem rossz!” - fejezte ki elismerését, persze csak magában, a holló.
„A kis pimasz… teljesen hülyére vett!” - mosolyodott el a copy-nin.
„Mégis mi a fenét gondolt Kakashi?! Mit fog mondani?!” - száguldoztak Naruto gondolatai.
„Értem már. Kakashi szerint Tai Sasukéhoz való… ez nem is olyan nagy hülyeség. Ahogy látom, Sasukénak nem lenne vele gondja, és mégiscsak jobban összeillenek, mit Narutóval… bár, Tai kedveli ezt az idiótát. De… ha besegítenék…” - elmélkedett Ino – bár talán kissé előreszaladt, ugyanis az említettek nem mutattak ilyesfajta érdeklődést a másik iránt – ennek ellenére a lányban már meg is fogalmazódott egy terv… eléri, hogy szőke barátnője megkedvelje az Uchihát… nagyon.
„Ino-malac… mássz már le Sasuke-kunról!” - visszhangzott a Haruno-lány fejében.
Miután mind túltették magukat a lány válaszán és befejezték az elmélkedést is, elköszöntek, és a csapat végre edzeni, a két barátnő pedig ebédelni indult.
…
Ismét csodálatos napot töltöttek együtt, melyen a Yamanaka-lány minden tudását latba vetette, hogy minél kedvezőbb színben tűntesse fel a sötéthajút - persze a nélkül, hogy hazudna róla. Mígnem barátnője naplementekor megelégelte…
- Ino! Azt hittem tetszik neked - fordult a kékszemű felé.
- Már régen csak azért érdekel, hogy bosszanthassam Sakurát… ne értsd félre, nagyon jó pasi, a legjobb, de… már régen rájöttem, hogy soha nem fog engem szeretni… - mosolygott pimaszul.
- Szóval ez az egész csak egy játék, hogy végre legyőzd Sakurát - szűkültek össze az ében gömbök.
- Nem, nem, nem! - tiltakozott hevesen a lány. - Nem erről van szó, ez csak kellemes mellékhatás.
- Mesélj!
- Mondtam már, hogy ilyenkor annyira Sasukés vagy? - kezdte, de a rá szegeződő tekintet miatt inkább nem folytatta. - Jól van. Figyelj, a lényeg az, hogy szerintem neki sem lenne problémája ezzel és… ne mondd, hogy neked nem tetszik…
- Ch! - Barátnője csak ennyit fűzött hozzá. - Nem veszek részt ebben a hülyeségben - zárta le végül.
- Jól van, csak vicc volt - mosolygott a Yamanaka. - De valld be… meginogtál.
- Hogyne, Ino, hogyne… - hagyta rá.
„Tetszik neki, és ő is Sasukénak… azt hiszem, maguknak kell rájönniük, én már nem tehetek semmit.”
A tökéletes napot egy kellemes vacsorával zárták, s mindketten vidáman indultak haza.
…
Kicsivel távolabb a Kakashi-csapat is szedelőzködött, ugyanis a jounin fél órája egyszerűen otthagyta őket, mondván…
- Sürgős megbeszélésem van, holnap ugyanitt találkozunk. Sziasztok!
S már ott sem volt. A fiatalok még edzettek egy keveset, majd - leginkább Naruto hatására - Ichirakunál vezették le a fárasztó napot, néhány adag ramen társaságában. Majd hosszas - hála a Haruno-lánynak - búcsúzkodás után otthonaik felé vették útjukat.