Egy Uchiha mindent megkaphat…

„Amikor végre megkapod azt, amit szerettél volna, úgy tűnik, egyáltalán nem ez volt, amit annyira akartál.” (Gertrude Stein)

A sötéthajú mondhatni sikeresen hazaért néhány kisebb zúzódástól eltekintve, a lakásba belépve pedig „szerencsésen” felborította az ajtó melletti asztalt, melyről leesett a váza és hangos csörömpölés közepette darabokra tört.
Tai már lefekvéshez készülődött, órák óta otthon volt… egyedül. Narutóval kevéssel nyolc után váltak el - szinte rögtön az után, hogy a fekete hajú látta őket - most pedig hajnali egy is elmúlt. Valójában Sasukét várta, hátha beszélgethetnek egy kicsit… szeretett vele lenni, társalogni… jó hallgatóság volt és értelmes válaszokat adott.
Alig néhány hete, hogy lakótársak lettek, és rengeteget megtudott az ifjú ninjáról, olyan dolgokat, melyeket az Uchiha mással nem osztott meg. Tudott az álmairól, a családjáról, a bosszújáról… sőt a sármos ninja mesélt neki a testvérével töltött időről, amikor együtt edzettek és Itachi tanította őt. Feltétlen bizalom… ez volt a kölcsönösen érzett, de ki nem mondott érzés, mely összekötötte őket. Bár a lány az Uzumakival is sokat beszélgetett és egyre inkább bízott is benne, ahogy Inóban és a többiekben is, mégis a sötéthajú egész más volt, benne ösztönösen bízott az első pillanattól. A Yamanaka-lány volt a legjobb barátnője és rengeteg dolgot el is mondott neki, ugyan volt, amit csak nagy vonalakban, de majdnem mindenről beszélt vele. Viszont a nagyszülei halálának története, a tekercsről meglévő tudása és a házassági-szerződés, mind azon dolgok közé tartoztak, melyeket kizárólag az Uchihával osztott meg. Egyre kevesebbet gondolt a fiúra csapattársként, és egyre többet férfiként, talán ezért is szeretett volna a közelében lenni, hisz mostanában egyre kevesebb idejük volt egymásra, holott egy lakásban éltek… és ezt a fiatal szépség is érzékelte. Ezen akart változtatni az este folyamán. Kezdetben Naruto nyűgözte le és ez nem is változott, nagyon kedvelte a srácot, ezért őt magát is meglepte, amikor lakótársához kezdett vonzódni, hogy biztonságban érzi magát a karjai közt. Csakhogy az, amit kezdettől fogva érzett, nem a vonzalom volt. Tai még nem jött rá, de már kezdte felfogni, hogy ez a „valami” nem most alakult ki, az első pillanattól ott volt, csak nem tudta minek nevezze.
A lány épp a fürdőből lépett ki, amikor a csattanást hallotta. Miután tisztában volt a ténnyel, miszerint nincs az a hülye, aki egy ninjához törne be, pláne nem Uchiha Sasukéhoz, fegyver nélkül haladt óvatosan a bejárat felé. Az ittas shinobi az ajtónak támasztva hátát fixírozta a plafont, majd ahogy finom lépteket hallott, fátyolos tekintetét a szőkeségre emelte, s ahogy belenézett annak obszidián szemeibe, agyát ismét elborította a düh.
- Mit akarsz?! - kérdezte végül nem túl kedvesen. Rideg és durva hangjára a kunoichi összerezzent. Még sosem beszélt így vele, igaz még részegnek sem látta soha.
- Minden rendben? - próbált óvatosan, lágyan érdeklődni, de a sötéthajú nem volt társalgós kedvében.
- Tűnj el! - mordult, ahogy lassan elsétált a megszeppent szépség mellett, aki érezve, hogy semmit sem szed ki társából, elindult szobája felé.
„Majd elmondja, ha akarja.” - Erre a gondolatra elmosolyodott és ezt a jóvágású shinobi nagyon is jól látta. Úgy döntött taktikát vált. Mindegy mennyit ivott, az Uchihák vére folyt benne, ennek értelmében viszonylag „értelmesen” tudott gondolkodni, bármilyen helyzetben is volt.
- Tai - szólalt meg hirtelen, s hangjára a lány megállt, de nem fordult felé… várta a folytatást, ám meg kellett lepődnie. Sasuke, mögé lépett és karjait dereka köré fonta… az ifjú angyalnak jól esett ugyan, de tudta, hogy társa valamiféle játékot űz vele. Ismerte már annyira, hogy tisztában legyen a ténnyel, hogy a fekete hajú nem változtatja meg a döntéseit, pláne nem ilyen hirtelen… ráadásul csapattársa részeg volt, s nem tudta mit várhat láthatóan dühös és ittas társától. Úgy döntött, itt és most állítja le.
- Nem kéne ezt csinálnunk - mondta halkan, mégis határozottan, de egyelőre nem fejtette le magáról az ölelő karokat. Ha a tehetséges Sharingan használó rájön, mit tesz, észbe kap és elmegy, vesz egy hidegzuhanyt. Legalábbis a fiatal tünemény remélte, hogy így lesz, ám e helyett…
- Mi lenne, ha játszanánk egy kicsit? - mosolygott kajánul, miközben az ölelésébe zárt elragadó teremtés selymes nyakát ízlelgette és keze már-már utat találni látszott a lány vékony felsője alá.
- Ez nem jó ötlet… ittál… - hunyta le szemeit a megszeppent szépség, ahogy elharapta a mondatot.
A legkevésbé akarta még inkább feldühíteni alkoholt látott „zargatóját”, így finoman bújt ki az őt fogva tartó szorításból és hátra sem nézve indult szobájába. Alig tette meg az első lépést, amikor egy kéz kulcsolódott csuklójára és nem engedte tovább. Meg akart fordulni, hogy társa szemébe nézhessen, ám az gyorsabbnak bizonyult. Durván magához rántva csókolta meg a döbbent kunoichit, aki az élmény hatására szorosan összezárta szemeit és valami menekülési terven törte a fejét. Sasuke hevesen és erőszakosan próbált bejutni partnere ajkai közé, ám az makacsul ellenállt. Abban a pillanatban, amikor ellökte a fiút és behúzott neki egyet, a legkevésbé érdekelte, hogy a srác Uchiha-e vagy sem. Persze nagyapja nem egyszer mondta neki, hogy ne kezdjen vitába a klán tagjaival, és a vele szemben álló erejével is tisztában volt, meg persze azzal is, hogy amennyiben harcra kerülne a sor, valószínűleg veszíteni fog. De egy kicsi - vagy nem is annyira kicsi - pofonból csak nem lesz csata. Másrészt a fekete ezúttal túl messzire ment.

Megérdemelte… s most a padlón ülve tapogatta arcát és állkapcsát és miután mindent rendben talált, a vért is letörölte szája széléről. Feltápászkodott és dühösen meredt a vele szemben álló tünemény obszidián gömbjeibe, aki most félt, tekintete rettegést tükrözött, s teste is remegett, ahogy lassan hálószobájába hátrált, neki egyenesen egy falnak. Nem csoda, hogy megijedt, emlékezett csapattársa milyen jól bánik a Sharingannal, s most nem egyszerűen Véröröksége, hanem kegyetlenség és düh is csillogott szemeiben, ami megrémítette a szőkeséget. Bármilyen erős is volt, ez ellen már nem tudott harcolni…
Az Uchiha kaján mosollyal ajkain figyelte a riadt szépséget és tudta mi jár a fejében. Tisztában volt vele mitől rettent meg, de esze ágában sem volt aktiválni vagy használni Kekkei Genkaiját. Nem, nem akart genjutsut alkalmazni, mindössze élvezte, hogy azt tehet a kunoichivel, amit csak akar. Gondolatban köszönetet mondott Kakashinak, hogy hazaküldte… ha ő nincs, még mindig abban a bárban ülne és elképzelhető, hogy inna. Kaján mosolyát ördögi vigyor váltotta fel, ahogy lassan közeledett „áldozatához”. A lány, társa minden lépésére egyre szaporábban vette a levegőt, s félelme is hasonló tempóban nőtt.
„A francba… ki kell jutnom innen!” - lett egyre idegesebb a már így is zaklatott tünemény, s magában fohászkodott, hogy a jóképű shinobi térjen már észhez, ám úgy tűnt az ég nem hallgatta meg kérését. Az Uchiha közvetlenül előtte állt, egyik kezét feje, míg másikat oldala mellett támasztva, ezzel elzárva minden menekülési lehetőséget - nem mintha az előtte reszkető angyal meg tudott volna akárcsak mozdulni -, de a fiú biztosra ment. Sharingantól izzó, vörös szemeit az ijedt obszidián gömbökbe fúrta… és kiélvezte a pillanatot. Amikor úgy gondolta, eleget látott, előrehajolva tapasztotta ajkait „kedvese” szájára, azonban a kunoichi ellenállt s jóvágású zaklatója gyorsan megunta makacskodását, így dühtől lángoló tekintetével újra a gyönyörű ében íriszeket fürkészte, melyben a félelmet felváltotta az óvatos elszántság…
- Sasuke… - suttogta erőtlenül, állva a fenyegető pillantást.
- Igen? - hajolt csapattársnője füléhez, amin finoman végig ívelt nyelvével, s várta a folytatást, ám a helyett tétova kezeket érzett porcelánfehér mellkasán, amik megpróbálták eltaszítani… sikertelenül. A fekete hajú szemei összeszűkültek és ajkai ezúttal a kívánatos nyakat ízlelgették, durván, erőszakosan hol szívva, hol harapva az érzékeny felületet, figyelmen kívül hagyva az egyértelműen fájdalmas nyögéseket, melyeket tevékenysége váltott ki. Egyik keze megtalálta az utat partnernője pólója alá, kinek ekkor nyíltak tágra éjfekete szemei s újult erővel lökte el magától az ifjú shinobit, aki ezt a legkevésbé sem díjazta, s ennek egy elégedetlen morgás kíséretében hangot is adott. Tai felszisszenve kapott nyakához, melyből – döbbenten tapasztalta - némi vér is kiserkent, köszönhetően az előző nem túl kellemes tevékenységnek. A lány dühösen meredt az őt pásztázó vörös gyöngyökbe, s már majdnem kiabálva szólalt meg.
- Mit képzelsz, mit csinálsz?! - sziszegte annak ellenére, hogy a nyakán lévő harapás szörnyen lüktetett, s nagyon erősen kellett koncentrálnia, hogy ne a fájdalomra figyeljen.
- Hn. Megszerzem, amit akarok - jelentette ki nemes egyszerűséggel a sötéthajú és elindult a kunoichi felé… nagyon lassan.
- Hogy mit csinálsz?! - A szőkeség olyannyira megdöbbent, hogy a fájdalomról, de még a levegővételről is elfeledkezett. Mire feleszmélt a fiú már olyan közel állt hozzá, hogy homlokán érezte annak forró leheletét. - Sasuke… jobb, ha most lefekszünk - próbált szabadulni észre sem véve, hogy erőtlenül elsuttogott mondata, kétértelműen hangzott. Ám, társa szavai gyorsan ráébresztették.
- Szerintem is - súgta negédesen, még mindig vigyorogva a jóképű genjutsu használó, miközben „kedvese” fülét harapdálta, nyalogatta élvezettel, karjaival egyre közelebb vonva magához a reszkető lányt.
- Nem úgy értettem. El kéne menned - fakadt ki a Tai, mire az Uchihának elege lett. A falhoz szorította gyönyörű partnerét, aki nem tudott visszatartani egy fájdalmas nyögést, amikor háta találkozott a függőleges felülettel. Az ezúttal riadt tünemény tekintetét és testét ismét rettegés járta át, és minden erejét arra kellett koncentrálnia, hogy ne a fájdalomra gondoljon. A fiú élvezettel figyelte a szenvedő angyalt, ami még inkább felkorbácsolta vágyait. Soha senkit nem kívánt még ennyire és most meg fogja kapni, amit akar… ebben biztos volt. Csapattársnője kezeit annak feje fölé szorítva újra a szépen ívelt nyakat támadta, nem túl finom mozdulatokkal. Az „áldozat” összeszorított szemekkel és ajkakkal igyekezett visszafojtani fel-feltörő fájdalmas nyögéseit, ahogy a másik újra és újra érzékeny, enyhén napbarnított bőrébe „kóstolt”.
„A francba… ez fáj!” - gondolta fintorogva a kunoichi és - jobb híján - bokán rúgta inzultálóját, aki ezt a fajta gesztust egy hatalmas pofonnal díjazta és nem túl gyengéd mozdulatokkal az ágyra hajította a szőkeséget. Ez ugyan nem volt kemény, de az erőtől, mellyel társa a fekvő alkalmatosságra kényszerítette, azért elállt a lélegzete. Már ült volna fel, amikor a sötéthajú, feje mellé szegezte karjait, miközben teljesen rámászott. A lány enyhén szólva pocsékul érezte magát… csuklói iszonyatosan fájtak és Sasuke még mindig kegyetlen erősséggel szorította őket, nyaka lüktetett, szája is felrepedt annak a „kellemes” pofonnak hála, ráadásul nem tudja lerázni a fekete hajút sem. Azt kívánta, sármos lakótársa maradt volna inkább abban a bárban.
„Francba, ha nem tudom használni a kezem, akkor a helyettesítő jutsut sem!” - Mi tagadás a fiatal szépség enyhén kétségbeesett erre a megállapításra. Ám, a gondolatok kirepültek fejéből, amikor jóképű partnere az eddigieknél sokkal erősebben harapott nyakába és a sértett nem bírt visszatartani egy hangos kiáltást.
„Ha már az előjáték ilyen pokolian fáj, mi lesz később?” - tette fel magának a költői kérdést, majd szorosan összezárt szemekkel adott választ magának…
„Nem akarom tudni.”
- Ha jó kislány leszel, nem fog annyira fájni - tért vissza „kedvese” ajkaihoz, s azokba suttogta a nem túl megnyugtató szavakat, majd megcsókolta az alatta szenvedő tüneményt, kinek esze ágában sem volt viszonozni. Ellenben rájött, hogy az Uchiha valószínűleg igazat beszél, minél inkább ellenáll, annál rosszabb lesz a helyzet és kegyetlenebb a fiú, így abbahagyva a mocorgást igyekezett nyugton maradni, de nem volt hajlandó részt venni a játékban. Ha Sasukénak kell valami, akkor vegye el erővel vagy jobb lenne, ha egyszerűen elmenne, de… önszántából nem fogja megadni neki, ezen az elhatározásán nem változtat.
Úgy tűnt a sötéthajú értékeli partnere döntését és enyhített a szorításon, sőt, még azt is elnézte a fiatal angyalnak, hogy nem viszonozza csókjait. Miután elváltak a lány szorosan összezárva tartotta - ezúttal fakón fénylő - obszidián íriszeit… nem akarta látni a jóképű genjutsu használó nyilvánvalóan elégedett mosolyát, mely - ebben biztos volt – ott díszelgett arcán. A fekete lenyűgözve figyelte a remegő kunoichit s úgy döntött, ha már csókjai nem találnak viszonzásra, lejjebb kalandozik. Útját az állon kezdte s onnan haladt egyre lentebb. Először a nyakon ejtve vöröses-lilás foltokat, apró fognyomokat, majd lassan áttért a vállakra, kulcscsontra, s egy elégedetlen morgás szökött ki ajkai közül, amikor az alatta fekvő, vonzó tünemény pizsama-felsője útját állta. Baljával a szőkeség feje fölé szegezte annak karjait, míg jobbjával meglepően gyorsan és durván megszabadult a - számára zavaró tényezőként jelenlévő - topptól. Tai nem sokat tehetett… megremegett az érzésre, amikor társa forró lehelete selymes bőrén táncolt, s ében gömbjeit összezárva imádkozott, hogy minél gyorsabban legyen vége, de… az ég ismételten nem hallgatta meg. Sasuke élvezettel teli vigyorral nézett végig az - immár - fedetlen felsőtesten, a reszkető-rettegő szépségen, aki csak a következő lépésére vár.
Irányítás… ez volt a kulcsszó, és most az Uchiha mindent a kezében tartott… még az alatta fekvő izgató szőkeség remegése és félelme nagysága is tőle függött. Kétségtelenül szerette ezt az érzést, mert ez azt jelentette számára, hogy…
- Az enyém vagy! - súgta arrogánsan a rózsás, enyhén nyitott ajkakba, melyek közül az alsót erőteljesen megszívva, arra késztette partnerét, hogy engedélyt adjon a folytatásra, ami egy fájdalmas nyögés következtében meg is történt.
Immár szabad utat kapva, hosszasan fedezte fel csapattársnője szájüregét, majd elválva a kipirosodott, nyáltól csillogó ajkaktól, még utoljára egy futó puszit nyomva rájuk, hallatott egy elégedett morgás félét. Nem is sejtette, mekkora igazságot hordoztak magukban szavai… Tai döbbenten - s talán enyhe dühvel - nyitotta fel obszidián szemeit és már épp készült volna valamit társa fejéhez vágni, aki ezt érezvén megelőzte…
- Ne csinálj ostobaságot! - mordult figyelmeztetően a fiú, s a szőkeség közvetlen közelről csodálhatta meg a Sharingant. Majd az ifjú shinobi eltűnt alkalmi szeretője formás keblei közt, hogy ne túl gyengéden, kellő figyelemben részesíthesse testének azon idomait is.
„Hn. Még, hogy én ne csináljak ostobaságot! Ez jó…” – fintorgott a kunoichi, ám rögtön rájött, hogy rosszul tette. Sasuke meglátva arckifejezését, dühös lett… elengedve a lány kezeit, ujjait könyörtelenül húzta végig oldalán, mélyen felsértve a puha bőrt körmeivel. Élvezettel figyelte a helyenként kiserkenő vörös folyadékot és megismételte előző akcióját, mely - köszönhetően az eddig ejtett sérüléseknek – még nagyobb fájdalmat okozott a fiatal angyalnak, aki mindezt összeszorított szemekkel és fogakkal tűrte… egyelőre. A sötéthajú arcát ördögi mosoly díszítette, ahogy a kínlódó szépséget figyelte… ujjait folyamatosan járatta a felsértett bőrön hol gyengédebben, hol kegyetlenül durván marva az alatta fekvő tünemény testébe.
- Naruto érintéseit jobban kedvelnéd? – susogta sátáni hangon bájos partnere fülébe. Erre a mondatra a szőkeség szemei tágra nyíltak… végre megértette mi ütött az Uchihába… megértette dühének okát. Minden kialakulóban lévő utálata és gyűlölete szertefoszlott, bár erős fájdalmai voltak, mégsem tudott haragudni a felette lévő fiúra… egyszerűen nem volt rá képes. Tisztán érezte, hogy a tűzzel játszik, de választ kellett kapnia kérdésére, hogy megbizonyosodhasson gyanújáról, így maradék erejét összeszedve szaggatottan ugyan, de megszólalt…
- Te… féltékeny… vagy…? - amint kimondta, biztos volt benne, hogy a fekete hajú nem hagyja megtorlatlanul mondatát. Újra éles körmök mélyedtek ezúttal derekába s ismét vér áztatta a hófehér lepedőt. Pokoli kín… így írta volna le az érzést, melyet többször is átélt.
„Szóval az” - állapította meg Tai - az előbbiekből tanulva - inkább már csak magában.
Ugyanezen pillanatban egy fogpár mélyedt már megviselt nyakába is, és ezúttal már nem volt képes visszanyelni újra és újra feltörő fájdalmas sikolyait, melyek betöltötték a szobát. Karjai feje mellett feküdtek immár szabadon, de nem volt benne elég erő, hogy megmozdíthassa őket. A fájdalom átjárta minden sejtjét… képtelen volt másra összpontosítani, abban a pillanatban csak ezt az érzést ismerte a világból. Látta partnere elégedett félmosolyát és lehunyva fakón fénylő szemeit, próbált lenyugodni… kevés sikerrel.
Sasuke - miután kiélvezte a látványt - az alatta fekvő „látomás” hasába csókolt, ezzel újabb remegéshullámot útjára bocsátva, mely bebarangolta a meggyötört szépség egész testét. Kétségtelenül nagyon élvezte, hogy egyetlen apró érintése, pillantása heves reakciót vált ki csapattársnőjéből. Majd visszatért az általa oly kívánatos test kényeztetéséhez, ezúttal gyengédebb csókokat hintve a fedetlen bőrre, ám harapásnyomait mindenhol otthagyta, ahogy lassan egyre lejjebb merészkedett. Az áldozat képtelen volt tovább harcolni, nem volt ereje hozzá, így némán, tágra nyílt íriszekkel várta a sármos ninja következő lépését, aki érezvén, hogy „kedvese” teljesen lehiggadt, megengedett magának egy fölényes félmosolyt és maradék ruháitól is megszabadította a szőkeséget. Diadalmas arckifejezést öltve csókolta meg újra, majd egészen legérzékenyebb pontjáig nyalta végig testét, hogy nyelvét a nedves, forró nyíláshoz érinthesse… ezzel addig sosem érzékelt remegéshullámot elindítva.
A fiú tudta, hogy némi erőlködéssel bármit képes elérni… és most azt akarta, hogy a vele lévő izgató szépség kívánja őt, hogy vágyjon a csókjaira, az érintéseire, a karjai ölelésére… hogy vele akarjon lenni… csak vele. Mert ezt szerette volna kezdettől fogva. Nem tudta elfogadni a tényt, hogy az egyetlen, aki valóban megérintette a szívét, aki a legközelebb került hozzá… mégis Narutót kedveli. Felhajolt partneréhez, hogy szenvedélyes csókot válthasson vele, ám amikor nem talált viszonzásra, elkeseredése és dühe egyre forrt benne. Miért nem élvezi? Miért? Mit kéne tennie, hogy akarja őt? Ilyen és hasonló gondolatok cikáztak elméjében, ahogy kétségbeesésével küzdve kereste a válaszokat. Tudta, hogy amit a lánnyal tesz az rossz, nem így kellett volna… de az sem használt, ha gyengéden közeledett felé. Megpróbálta, először tényleg gyengéd akart lenni, de az elutasítás fájt… nagyon fájt. Kétségbeesett, dühös, sértett, elveszett és szomorú volt… és féltékeny, de mindezt, még magának sem vallotta volna be.
Amikor gyerekkori riválisával látta ölelkezni, elméjét elborította a fekete köd, mely méregként száguldott végig testében és abban a pillanatban… szívesen a másvilágra küldte volna barátját. Ehhez jött az alkohol… Kakashi, aki rendesen felidegesítette… egy alul öltözött elragadó teremtés a lakásán, aki túlzottan kívánatos volt… és máris ide jutottak. Hogy ki tehet az egészről, hogy ki a hibás? A jóképű shinobi pontosan tudta, kit tegyen felelőssé… Naruto, mert feltűnően és sokszor ölelgette csapattársnőjét… jouninja, mert felhúzta és hazaküldte… Tai, mert túlságosan vonzónak bizonyult abban a pizsamában. Igen… mindenki hibás volt… csak Sasuke nem, végtére is, ő egy Uchiha.
Végül durván az alatta fekvő lány ajkaiba harapva késztette, hogy kinyissa száját, ami hála cseppet sem kellemes akciójának meg is történt. A fiatal shinobi, nyelvével hatalmaskodóan és követelőzően hatolt társa rózsás ajkai közé, s ezzel egy időben első ujját a megdöbbent kunoichibe vezette. A bájos angyal sikolyát ugyan elnyelte az egyoldalú csók, de partnerének feltűnt és meglepő módon őszinte mosoly jelent meg arcán, majd amikor rájött ez a kifejezés is inkább gúnyos formát öltött, mégis boldog volt. Fejében egyetlen szó, egyetlen név ismétlődött és valami elképesztő érzés lett úrrá rajta…
„Tai”
Apró, már-már hálás csókot nyomott az alatta fekvő ajkaira, majd füléhez hajolva, kajánul belesuttogott…
- Csak nem én vagyok… az első? - A szőkeség megdermedt a kérdés elhangzásának pillanatában, ami csapattársa figyelmét sem kerülte el. - Szóval… én vagyok - vonta le a megfelelő következtetést, válasz híján.
A fiatal szépségben mozgó ujjához lassan még kettő csatlakozott és élénken figyelt minden – a tevékenysége által kiváltott - rezdülést. Az ifjú tünemény összeszorított szemekkel, enyhén nyitott ajkakkal, erősen zihálva fogadta az új érzést, és a tehetséges Sharingan használó legnagyobb örömére ő volt az első, aki így láthatta, ez pedig egyfajta elégedettséggel töltötte el. Ekkor nyíltak fel a gyönyörű angyal ében gömbjei és pillantották meg az Uchiha arcán lévő kifejezést, tisztában volt vele, hogy rossz ötlet és csak magának árt vele, de nem bírta ki anélkül, hogy ne szóljon be a másiknak…
- Hát, te meg… minek… örülsz annyira…? - pihegte az elsuttogott szavakat, miközben a sötéthajú nyelve ismét nyakán táncolt, s érezte, hogy ujjai ritmusosan mozognak benne. A mondat végére Sasuke agyáig is eljutott a feltett kérdés értelme és ismét vörös szemekkel meredt a szőkeség ijedt obszidián íriszeibe. Ujjait kihúzva, pillanatok alatt megszabadult minden ruhájától s lüktető férfiasságával kíméletlenül az alatta vergődő lányba hatolt, majd nem hagyva időt az épp sikítozó szépségnek - aki a véráztatta ágyneműbe markolva igyekezett magához térni -, mozogni kezdett… gyorsan. Élvezettel hallgatta a szobát betöltő sikolyokat… melyekben fájdalom és kéj édes összhatását vélte felfedezni. Tempója egyre gyorsabb és kiszámíthatatlanabb lett… Tai pedig lassan már nem is érezte a fájdalmat, holott a fekete hajú folyamatos mozgása közben is gondoskodott partnere efféle „kényeztetéséről”. Körmei megállás nélkül szántották csapattársnője oldalát, ahogy fogai újabb mintákat rajzoltak a szépen ívelt nyak finom bőrébe. Nem szerette, ha beszólnak vagy ellent mondanak neki, ha kötözködnek vele… a szőkeség pedig pontosan ezt tette és az Uchiha-büszkeség nem engedte, hogy annyiban hagyja… meg kellett torolnia.
Tai hangja megszakítás nélkül töltötte be a szobát… de fájdalmas nyögései mellett megjelentek apró, visszafogott, kéjes sóhajai és elnyelt sikolyai is. Sasukénak nem kellett megerőltetnie magát, hogy hallja az élvezet jeleit „kedvese” hangjában. Minden dühe egy csapásra elszállt és eszeveszett tempóját abba nem hagyva kezdte gyengéden cirógatni a szőkeség hasát, oldalát és melleit… lágy csókokkal halmozta el vállait, nyakát és arcát is. Mindezt nagyon lassan és érzékien tette, lehunyt szemekkel… végül könnyed mozdulatai, fuvallatszerű érintései megtették hatásukat. Az ében tekintetű angyalból feltörő lágy sóhajok, szenvedéllyel teli nyögések meggyőzték a jóképű ninját, hogy a vele lévő gyönyörűség élvezi az együttlétet. Végre elérte, amit akart… már az sem zavarta, hogy csókjai nem találnak viszonzásra. Egy utolsót nyalintott a nyáltól csillogó, kipirosodott ajkakon és szinte ugyanabban a pillanatban érték el a beteljesülést.

A sármos ninja izzadtan, zihálva, kimerülten borult az alatta hasonló állapotban lévő tüneményre s igyekezett lenyugtatni hevesen dobogó szívverését. Ám, eközben olyasvalamire lett figyelmes, ami mosolygásra késztette. Tai szíve ugyanabban az ütemben vert, mint sajátja…
„Élvezte” - villant át elméjén a felismerés és ezt nem hagyhatta szó nélkül. Miután rendesen kapott levegőt és minden kellemetlenség nélkül meg tudott szólalni, megtette… kimondta.
- Hn. Hát, mégis élvezted - emelte fel fejét, miközben óvatosan kihúzódott a lányból és arca fölé hajolva gúnyosan elmosolyodott, majd lágy, felszínes csókot adott meglepődött szeretője ajkaira, aki miután visszatért többé-kevésbé szabályos szívverése és pihegése is csillapodott, minden erejét összegyűjtve nemes egyszerűséggel lelökte magáról az Uchihát. Bár hatalmas ágyon feküdtek, a fiú a földön landolt, s morogva szánta rá magát a felkelésre, miközben a szőkeség – ezúttal érzelemmentes - hangja ütötte meg fülét.
- Te állat… - sziszegte, ahogy végigsimította kezét oldalán, mely helyenként még mindig engedett magából néhány csepp vörös nedűt. Végül fogott egy párnát és Sasukéhoz vágta. - Tűnj el! – közölte rideg, tárgyilagos hangnemben, ami leginkább azért lepte meg a sötéthajút, mert magára emlékeztette, és nem hitte, hogy valaha vissza fogja hallani valakitől azt az érzéketlen közönyt. Ám, mielőtt a kunoichi akár felfoghatta volna, mi történik, újra csapattársa alatt találta magát, aki élveteg mosollyal figyelte megszeppent partnerét. Gúnyos kifejezéssel sármos arcán hajolt az ismét alatta remegő szépség füléhez, s először végigvezette nyelvét a csinos fülkagylón, majd szinte sátáni hangon megejtett egy mondatot…
- Bármit mondasz vagy teszel, tudom, hogy élvezted - hintett futó csókot a döbbent tünemény enyhén nyitott ajkaira, s mielőtt Tai egy szót is szólhatott vagy akár pislogni ideje lett volna, eltűnt a szobából. Még hallotta, hogy a bájos angyal egy párnát hajít az általa becsukott ajtónak, s ezen újfent elmosolyodva indult a fürdőbe, hogy rendbe hozza magát.