Másnap reggel mindenki a tegnap este rejtélyes körülmények között eltűnt szobalányt kereste. Areas végigsétál a folyosókon, és bekérdezett minden szobába, amit kiadott az elmúlt napok folyamán. De senki sem látta a lányt. Már az összes szobát végigjárta, míg végül már csak egy maradt. A tizennégyes számú szoba… ez volt az utolsó. De mit is csinál? Hiszen ő ezt a szobát nem is adta ki… legalább is nem emlékezett rá, és a vendégkönyvbe sem írta be. De amikor lement a kulcs nem volt a helyén… ahogy a többi sem. A takarítók biztosan már munkához láttak. Minden teljesen normálisnak tűnt, leszámítva az eltűnt szobalányt. Éppen felvette az aznapi rendelést, amikor egy barna hajú nő támolygott le az emeletről egy vörös hálóingben rajta egy hasonló árnyalatú köntössel. Látszólag nem sokat aludt az éjjel…
- Mi történt Erina?- Hosszú volt az éjszaka? - kérdezte fennhangon mosolyogva, amire a fogadóban hangos nevetés tört fel.
- Ne is kérdezd. Inkább adj valami erőset, Areas - nyögte elhaló hangon, míg leült.
A fogadós odatolt elé egy pohár Johnnie Walkert, majd mikor a nő érte nyúlt észrevett valami különöset annak jobb csuklóján.
- Mi történt a kezeddel? - Tiszta kék és zöld - mondta, mire a nő szemei kikerekedtek a látványtól.
- Valóban. - Nem is vettem észre… és nem is fáj - mondta a nő, míg továbbra is csuklóját vizsgálgatta.
- Meg kéne nézetned egy…
- Majd… - mondta majd felhajtotta a whiskyt.
Próbált volna visszaemlékezni a tegnap estére, de valahogy semmiféle képfoszlány nem ugrott be róla. Mikor rájött, hogy az erőlködéstől csak még jobban megfájdul a feje köntöse zsebéhez nyúlt, kivett belőle egy doboz cigarettát majd meggyújtott egy szálat.
- Ott kéne hagynod azt a szadista állatot - mondta a férfi, míg sajnálkozva nézte a vele szemben füstölgő nőt. - Higgy nekem, ez az egész dolog…
- Tudom, de az a baj hogy nem lehet…
- Miért? - Talán megfenyegetett? - kérdezte, de a nő elmosolyodott.
- Mert szeretem… csak néha…- válaszolta, míg kifújta a füstöt, de a mondatot nem fejezte be. - A francba… úgy fáj a fejem, majd kettészakad – mondta, míg megtámasztotta fejét majd a parazsat a hamutálba szórta.
- Ha már ivással kezded a reggelt, akkor csak még rosszabb lesz.
- Ennél már nehezen tudnék elképzelni rosszabbat állapotot. Biztos valami járvány… Még arra sem emlékszem arra mit csináltam tegnap este - sopánkodott, míg egy mélyet slukkolt.
- Nekem van egy sejtésem arról, hogy mi történhetett tegnap - kezdett bele a férfi, míg kezébe vett egy poharat s elkezdte törölgetni. - Pár vendég panaszkodott most reggel hogy elég nagy lárma volt tegnap este az emeleten. Ha érted mire gondolok… De ha lehet legközelebb halkabban csináljátok mert ez árt az üzletnek.
- Ha te mondod…
- Minden esetre szólók a környező városok fogadóiba, ha tudnának valamit Evaról akkor értesítsenek. Nagyon rossz előérzetem van.
- Akkor csak nem találtátok meg? - kérdezte az egyik törzsvendég, aki éppen a reggeliét fogyasztotta.
- Nem. Mintha a föld nyelte volna… - kezdett bele, de ekkor egy hangos sikítás hatotta át a fogadót.
Areas gyorsan felszaladt az emeletre majd észrevette az egyik szoba előtt térdre roskadt takarítónőt, aki reszketett a félelemtől. Pár pillanattal később a folyosóra még két cseléd szalad ki.
- Mi történt? - kérdezték a lányt, de az meg sem bírt szólalni csak halálsápadtra váltan zokogott tovább.
- Beszélj már! - Mi…? - kezdett bele majd a lány ekkor ujjával az ajtó felé mutatott.
A férfi belépett a szobába majd pár méter után a falnak támaszkodott, hogy össze ne essen a látványtól. Eva az ágyon feküdt. Ugyanabban a ruhában volt, mint amit tegnap este viselt. Halvány, hamuszürke arca, mint a tükör, olyan sima és tiszta volt. Az öreg fogadós odasétált hozzá majd kezét végighúzta azon a fiatal, ártatlan arcocskán majd keserű tekintete az éjjeliszekrényre tévedt. Egy gyertya volt rajta… az ő gyertyája, rácsavarva egy vörös színű rózsafüzérrel. De az ima itt már nem segített. A lány halott volt…

Egy sötét alak bóklászott a várostól közel hét kilométerre lévő erdőben. Nesztelen léptei még a friss aljnövényzetet sem kavarták fel, mint egy sötét árnyék suhant tovább a félhomályban. Egy pillanatra megállt, zsebéből elővette iránytűjét majd az az szerinti északi irányba folytatta útját. Ahogy haladt előre a hatalmas fák már ritkulni kezdtek s lombjai közül is egyre több fény szűrődött át. Mikor végre valahára kiért a végtelennek tűnő erdőből megpillantott egy kis halászházat egy hatalmas tó partján, amelyet hegyek vettek körül. El sem lehetett téveszteni, éppen ahogy az ex-rendőrfőnök mondta neki tegnap este a fogadóban. Ahogy egyre közelebb haladt felé furcsa illat lepte meg orrát, amiről valamiféle zöldséges egyveleg jutott az eszébe, amitől felfordult a gyomra. A ház külseje rögtön elárulta számára, hogy nagyon régi, akár több száz éves is lehet. Nagyobb terméskövekből tákolt fala rajta apró ablakokkal, míg teteje vastag náddal fedett volt. Nem volt valami nagy, de mikor belépett a kerítésen kissé elcsodálkozott. A palántákat mindig locsolták, most is látszott, hogy nemrég öntözték meg őket. Ezek szerint a ház mégsem volt annyira elhagyatott, ahogyan azt eddig tudta. De ezek az apróságok különösképpen nem érdekelték, inkább elindult előre egyenesen a ház bejárata felé. Kezét nyugodtan ráhelyezte a kilincsre majd benyitott a házba. Az ajtó eleinte nehezen nyílt ki, mintha a zsilipeket sosem olajozták volna meg… na, ezt furcsállta. Körbenézett. Az egész ház egyetlenegy helységből állt. Egybe volt berendezve a konyha, a háló valamint látott egy-két ülő alkalmatosságot is. A szobában elég sötét volt s amint néhány lépést tett előre egy gyertyát vélt felfedezni, aminek halvány pislákoló lángja megvilágította a szoba közepén álló kis asztalt. Elindult előre majd összeráncolta homlokát mikor az ajtó hirtelen becsapódott a háta mögött egy kísérteties hang kíséretében. Mikor jobban körbenézett észrevette a tűzhelyen éppen forrásban lévő levest, aminek illata betöltötte a kis helyiséget. Hát ezt érezte odakint. Az ágy be volt vetve, az ablakpárkányon pedig frissen szedett virágok díszelegtek egy réginek mondható vázában. Tovább sétált előre. Odaérve az asztalhoz éppen arra készült, hogy maga alá húzza a széket, amikor hirtelen a semmiből valamiféle hideg tárgyat érzet torkához szorítva. Olyan gyorsan történt, hogy még támadója lépteit sem vette észre, ami nála nem sűrűn fordult még elő.
- Ki maga… és mit keres itt? - kérdezte egy bársonyos ám dühös hang a háta mögül.
- Nem az a fontos, hogy ki vagyok… Sokkal inkább az, ha nem veszed el ezt a rohadt kést a torkomtól arra nagyon ráfizetsz - válaszolta jól érthetően, teljesen nyugodt hangon.
- Most ettől meg kellene ijednem? - suttogta a férfi fülébe.
- Csak egyszerűen gyűlölöm, ha ok nélkül kést szorítanak a torkomhoz. Ennyi az egész.
- Oké… megkérdezem még egyszer. Mi a frászt keres itt?
- Martines küldött…
- Martines, mi? - sóhajtott fel, majd még jobban nekiszorította a kést az idegen torkához. - Mit akar maga tőlem?
- Egy levelet kell átadnom. Ennyi az egész…
- Egy levelet? - Mi maga, postás?
- Mindig így fogadod a vendégeket?
- Csak akkor, ha betörnek hozzám… Örülhet, hogy a feje még a nyakán van - mondta ismét, majd gyengéden mozgatni kezdte a fémet a másik torkán.
- Én nem… törtem… be… sehova - mondta egyre ingerültebben.
- Az ajtó zárva volt!
- Ja. Akkor már értem miért volt kicsit nehéz benyitnom. Azt hittem csak be volt ragadva a zsilip.
- Hinni a templomban szoktak.
A férfi körbeforgatta szemét majd felsóhajtott.
- Elveszed végre ez a kurva kést a torkom elől vagy könyörögnöm kell?!
Még ki sem mondta az idézőjeles kérést… amikor hirtelen erős nyomást érzett térdhajlatánál majd széknyikorgást hallott.
- Na üljön le… és lássam azt a levelet! - mondta, majd lenyomta a férfi hatalmas testét a székre, míg továbbra is a háta mögött állt.
- Ez egy névre szóló levél. Még be sem mutatkoztál, hogy adjam így oda ha még a nevedet sem tudom.
A csendet egy halk sóhajtás törte meg egy halk káromkodás kíséretében.
- A nevem Haruno Sakura...

http://sakura0219.deviantart.com/art/Naruto-145782692