|
11. rész
2012.02.14. 15:03
- Természetesen nem.
- Ma szombat van, ugye?
- Igen. És? - Hogy jön ez most ide?
- Ma este elviszlek valahová.
- És...
- Meglepetés... Még mielőtt megkérdeznéd.
- Értelmes gondolat, de valamit akkor sem értek.
- Mégpedig?
- Miért csinálod ezt?
- És most halljam a történeted!
- Komolyan, ezek a témaváltások - sóhajtott fel a lány, amire a másik elmosolyodott. - Meg különben is, úgy egyeztünk meg, hogy te kezded.
- Nem egyezkedtünk semmiről... szóval mondjad csak.
- Ahh... 1576-ban születtem abban a házban, ahol már te is jártál. A szüleimről nem akarok többet beszélni... mint már mondtam a haláluk után utazgatni kezdtem, de a végzet hamar utolért. 1598-ban tüdőgyulladást kaptam és, hogy is fogalmazzak... haldokoltam. Fiatal voltam, és azért fohászkodtam Istenhez, hogy legalább egyszer életem ismerjem meg milyen érzés az igaz szerelem.
- Ezt mos úgy érted, hogy sosem voltál még szerelmes? - kérdezte a férfi meglepetten.
- Azután egy éjjel egy férfi jött le hozzám az égből, és választási lehetőséget kínált. Felajánlotta az életet, a halhatatlan angyallétet. Mivel a halálomon voltam kézenfekvő megoldás volt, hogy miként fogok dönteni. Az egészben csak az a legszörnyűbb, hogy az angyal hazudott... Minden halandó úgy képzeli el a Mennyországot, hogy az milyen jó dolog, és ha majd meghalnak s odakerülnek boldogságban fognak tobzódni. Azt hiszik majd felhőkön sétálgathatnak, és azt tehetnek amit csak akarnak mert nincsenek határok. De ez már nagyon régóta nem így működik. Mióta a Menny elveszítette fényét s ahogy ez a világ is fokozatosan a sötétség felé halad a lelkek már nem lakhattak a számukra fenntartott szentélyekben így átkerültek a második mennyországba vagyis a hatodik alsíkba, ha úgy tetszik, bár ez lényegtelen... De az újonc angyalok léte most sem változott semmit. Ugyanúgy szabályok garmadát kell elviselniük mint régen, ilyenek például: tilos lemenni a földi szférába mert még meg kell tanulniuk a teleportációt, és még mi egy s mást. Tilosak az emberekkel való érzelmi kötődések létrehozása ugyanis, ha egy angyal megcsókol egy halandót akkor az meghal, az angyal pedig mondjuk kegyvesztetté válik. Jó mi? - A szerelemért megtennél bármit csak épphogy tiltja a törvény... akkor meg mire volt jó ez az egész cirkusz az életemmel?! - Rengetek idő telt el, és egyszer csak úgy éreztem szerelemre gyúltam...
Amint a lány kimondta hangja elcsuklott s hezitálni kezdett, majd pár másodperc után folytatta.
- De csak azt hittem, hogy amit akkor éreztem annak akármi köze is lehet ehhez az érzéshez... Egy este, megszöktem, de elkaptak. Gabriel megfosztott a szárnyaimtól, és lezuhantam a Földre. Számomra ekkor vált világossá, hogy az emberi szerelem múlandó, míg végül eltűnik a szívből. Csak egy olcsó illúzió, ami azoknak való akik hisznek benne. Így hát úgy döntöttem nincs rá szükségem többé, és elzártam ezt az érzést. Megtanultam erős lenni többé nem szeretni s ezzel végleg feladtam azt az álmot, amit egész életem folyamán dédelgetett.
- Az álmod?
- Kislányként mindig arról álmodtam, hogy eljön értem a herceg egy gyönyörű szép fehér lovon. Első látásra beleszeretek, összeházasodunk, sok gyerekünk lesz, és majd a szülői házban fogunk élni. Boldogan… az idők végezetéig. De ez az álom egy éjszakán reményét vesztette.
- Az álmokat nem szabad ilyen könnyen feladni.
- Te már csak tudod. Nem igaz?
- Igen. És szerintem valamit nem mondasz el a bukásoddal kapcsolatban.
A lány erre nem szólt semmit.
- Csak huszonkét éves vagy - nevetett fel halkan. - Micsoda pazarlás ilyen fiatalon apácának állni.
- Pofa be! És most te jössz.
- Én 1577-ben születtem New Orleans-ben. Egész életemben, legalább is amire csak emlékszem szolga voltam egy gazdag főúri háznál. A szüleimről semmi emlékem sincs, mióta az eszemet tudom ott voltam náluk. Egy nap beleszerettem a család egyetlen lányába, és úgy döntöttünk, hogy megszökünk csakhogy elkaptak bennünket. Félholtra vertek, és beküldtek szaladni egyet a kastély melletti erdőbe. Gyakran rendeztek vadászatokat, amivel magukat szórakoztatták, és ekkor történt… mint kiderült összetévesztettek egy szarvassal… Vicces nem? - mosolyodott el, míg tovább mesélt. - Úgy látták a sérüléseim elég súlyosak ahhoz, hogy ne éljem meg a következő reggelt. Alkonyatig szenvedtem, és bármit hajlandó lettem volna megtenni azért, hogy életben maradjak.
- Ebben hasonlítunk.
- Igen - mosolyodott el. - Fűtött a bosszúvágy, és megesküdtem ha túlélem ezt az éjszakát, talpra állok és kiirtom az egész családot. Azután a semmiből megjelent... Sasuke. Ő az egyik társam, akivel még egy fogadáson ismerkedtem meg. Segíteni akart, hogy megszöktessem a szerelmemet, és mikor megtudta mi történt rögtön a segítségemre sietett. Mikor hosszú hónapok után sikerült talpra állnom úgy döntöttünk közösen megyünk el a családhoz, hogy kiegyenlítsük a számlát. Azután kiderült, hogy a lány, akit szerettem szó szerint elégett… Azt hittem belehalok a bánatba. Ezt követően Sasuke kitalálta, hogy utazzunk el Párizsba, hogy kiéljük a fiatalságunkat mielőtt kimegyünk a frontra harcolni, ami 1600-ban meg is történt. A tizenegy éves Svéd-Lengyel háborúba minden országból, lehetett az angol, német vagy francia tök mindegy, de a lényeg az, hogy besoroltak bennünket. 1602. februárjában halálos sérülést kaptam, és már csak röpke perceim voltak hátra. Akkor pedig megjelent ő…
- Kicsoda?
- Lilith, a vihar démona. Tudta min mentem keresztül, és úgy döntött közbeavatkozik, és felkínálta a démoni halhatatlanságot cserébe a lelkemért.
- És elfogadtad…
- Persze - mondta természetes hangon. - Nem tudom biztosan mi történt ezután mert az emlékeim nagy részét kitörölték. Ezután már csak arra emlékszem, hogy egy szertartáson estem át... és beletelt egy kevés időbe, amíg megtanuljam az új testem irányítását.
- Új test? - Akkor régebben nem így néztél ki?
- Nem, dehogy - nevetett halkan egyet majd folytatta. - Olyan vékony voltam mint egy ropi, és semmi erőm se volt - mondta vigyorogva miközben felmutatta kisujját. - Ha akkor láttál volna biztos jól kiröhögtél volna. Na mindegy... Miután megtörtént az átalakulásom pár napig kómában voltam, és mikor felébredtem a helyzet egyáltalán nem volt valami fényes. Úgy éreztem magam mint egy kicsavart citrom. Fájt mindenem, és kezdetben mindennek nekimentem két méteres körzetben. Így utólag visszagondolva elég vicces volt - mondta majd hangosan felkacagott. - Végül hogy hivatalosan is démonná váljak megkaptam életem első megbízását. Ki kellett irtanom a grófságot, ahol szolgáltam, ami egyáltalán nem esett nehezemre ugyanis a szörnyű bánásmód miatt nem igazán voltak a szívem csücskei.
- Ki a főnök?
- Mi?
- Gondolom nem a saját eszedtől kerestél meg.
- Ja, hogy a fej? - Xaphan... Egy másod rendi-démon, aki kegyvesztettként ártatlan embereket ölt, és így démonná vált. Lucifer elkötelezett híve.
- Sokan vagytok?
- Mondhatjuk… ezért kisebb klánokba tömörültünk. Egyes családok ellenségessé váltak, és megtámadták a másikat. Ilyen például a mienk is. Így hát szövetségre léptünk egy másik családdal, akik éppen nálunk állomásoznak. De ennyi elég is rólam.
Az előttük lévő út végén már látszódott is a város hatalmas bejárata.
- Hamarosan megérkezünk Blackwoodba - mondta a szőke, míg előre mutatott a dombon. - Szóval kérdezek.
- Ne kímélj…
- Van neked, izé… umm… barátod?
- Ez meg milyen kérdés? - kérdezte miközben felvonta szépen ívelt szemöldökét.
- Normális - mosolyodott el.
- Szerinted?
- Vagyis nincs. Ugye?
- Miért olyan fontos ez?
- Ahogyan az eddigi beszélgetéseinkből kivettem akkor ezek szerint téged a szerelem miatt menesztettek a Mennyből. Csak kíváncsiságból kérdezem, hogy volt-e azóta valaki - mondta hideg hangon, de nem kapott választ. - De legalább most már értem miért ijedtél meg amikor megcsókoltalak.
- Nem is ijedtem meg - kezdte bizonygatni.
- Persze, akkor meg miért kezdtél kapálózni? - kérdezte szórakozottan.
- Ledugtad a nyelved a mandulámig, te állat. Szerintem az ilyet te sem élveznéd.
- Mi a frász történt akkor amikor "megszöktél"? - kérdezte gúnyosan miközben ujjaival idézőjelet formált. - Azt ne mondd, hogy ez volt életed első csókja.
A lány ekkor megállt. Nem tudta eldönteni, hogy most a mondat vagy inkább a férfi sajnálkozó hangneme esett-e neki rosszabbul. Pár pillanat múlva azonban visszavágott.
- Olyan hosszú ideig vártam mert azt akartam, hogy tökéletes legyen... csak azt akartam, hogy olyas valakitől kapjam, aki számára fontos vagyok... na és kitől kaptam, na kitől? - Egy beképzelt baromtól, aki ráadásul egy démon, és állandóan bunkóbbnál bunkóbb megjegyzéseket tesz. Szerinted most fussak száz kört az örömtől, te seggfej?!
- Nem gondoltam komolyan.
- Én igen!
- Azt hittem mióta…
- Mit? - Hogy amióta a földön élek több száz férfival voltam már, ugyan kérlek...
- Sajnálom.
- Nem vagyok olyan mint te, aki ha meglát egy nőt már rögtön szobára is viszi csak azért, hogy megdughassa.
A férfi erre nem válaszolt, és azután sem szólt a lányhoz. Közel hat óra múlva beléptek a város óriási kapuján s megpillantották azt a hatalmas nyüzsgést, ami már olyannyira hiányzott Sakura életéből. Blackwood igazi nagyvárosnak számított. Rengeteg céh állomásozott itt, és döntő részt ő irányította a tengeri kereskedelmet is hatalmas kikötője miatt. A sok fogadó mellett kimagaslott még a kaszinó épülete is, ami sehol máshol nem volt megfigyelhető a környéken. Arról nem is beszélve, hogy a város most hatalmas rendezvény előtt állt.
- Gyere. Menjünk.
- Hová?
- Kárpótlásul ma este elviszlek valahová - mondta majd megragadta a lány kezét, és elindultak egy sötét sikátor felé.
- Nincs szükségem a szánalmas próbálkozásaidra. Engedj el, beszélnem kell Maximilianoval!
De nem kapott választ.
- Engedj már el!
- Ő most ráér!
- Veszélyben van. Oda kell érjek hozzá napnyugta előtt!
- Nem érdekel!
Hamarosan egy régi ház elé érkeztek, aminek a céhtábláján a név le volt kaparva... vagy inkább égetve. Naruto belépett s maga után rángatta a tehetetlen lányt. Sakuran furcsa érzés kerekedett úrrá mikor belépett a viszonylag nagy helyiségbe, ami zsúfolásig volt, de nem emberekkel. Az összes tekintet rájuk szegeződött. Ahogy haladtak a pult felé mindenki alaposan végigmérte a lányt, aki tisztán érezte a megvetés, és gyűlölet orrfacsaró szagát, azonban mikor Narutora néztek tekintetükön azonnal a legmélyebb tisztelet lett úrrá. Ezek után, akik mellett elhaladtak mindenki az uram szóval, és egy bólintással üdvözölte őket, sőt az álló alakok közül volt, aki még meg is hajolt. A szőke ekkor rászólt a pultnál állomásozó férfira.
- Hello Kazuma - üdvözölte a férfit majd kezet nyújtott neki.
- Naruto úrfi… Mi szél hozta? - kérdezte, míg boldogan viszonozta az üdvözlést majd mélyen meghajolt a pult mögött, amin a rózsaszín hajú elcsodálkozott.
- Xaphan…
- Ez esetben mivel szolgálhatok?
- Egy szobát kérünk.
- Kérünk? - Mi ez a többes szám?
- Egy pillanat… - szólt a szőke majd félrerángatta a lányt.
- Mit művelsz? - vonta kérdőre idegesen, míg kitépte kezét a szorításból.
- Majd meglátod…
- A tizenhármas szoba kiadó - szólalt meg a pultos.
- Mi? - „Tizenhármas… Ez rossz ómen”
- Kösz - mondta majd kikapta a férfi kezéből a kulcsot, s otthagyott egy kis pénzt a pulton. - Ja, majd elfelejtettem. Küld fel Ayamet a szobához - szólt vissza válla felett majd maga után vonszolta a lányt az emeletre.
- Ahogy parancsolja úrfi - mondta majd ismét meghajolt.
- Hová hoztál már megint?
- Ne ellenkezz már. Nem öllek meg…
- Ezt igazán megnyugtató.
A férfi gyorsan kinyitotta az ajtót majd bementek a szobába.
- Akkor mit akarsz csinálni velem? - kérdezte majd agya azon kattogott, hogy merre találhatja a vészkijáratot.
- Hívattak, kérem - szólt egy lágy hang az ajtó felől.
Naruto ekkor elhagyta a szobát majd néhány pillanattal később visszatért. Sakura levegőt is alig kapott mikor megpillantotta az ajtón belépő lélegzetelállítóan gyönyörű lányt. Hosszú göndör barna haja volt, és szemei is hasonló árnyalatban izzottak, miközben angyalszép arcával várta a kéréseket.
- Egy forró fürdőt kérek a hölgynek továbbá, amit megbeszéltünk.
- Mi ez az egész?
- Igenis. Uram… - szólt lágy hangon, míg meghajolt s elment.
- Pihenj le, mert ma este bulizunk - mondta egy huncut vigyorral a száján, míg egy aprót kacsintott felé.
- És ha úgy döntök, hogy inkább lelépek?
- Hidd el nekem megbánnád - mondta majd megfordult.
- Várj! Hová mész? - kérdezte, de a férfi addigra már eltűnt.
Miközben azon fortyogott, hogy már megint milyen helyzetbe került az ajtón a szolgálólány lépett be. Megkérte, hogy menjen vele mivel előkészítette neki a forró fürdőt. A rózsaszín hajút megnyugtatta a hatalmas rózsaszirmokkal teli gőzölgő vizű kád látványa s ezek után mégis úgy döntött, hogy ad neki egy esélyt, és megmártózik benne.
- Jöjjön… segítek - szólt a lány majd Sakura ruhája után nyúlt, hogy lesegítse róla.
- Nem, nem szükséges, köszönöm - mondta, míg megpróbált tiltakozni a kecses kezek ellen.
- Nyugodjon meg. Nem lesz semmi baj. Az úrfi mindent elmondott...
- Valóban? - vonta fel gyanakvóan szemöldökét.
- Igen. Azért vagyok itt, hogy segítsek önnek ellazulni és, hogy teljesítsem minden kívánságát.
- Komolyan nincs szükségem…
- Nem kell szégyenkeznie. Itt nem. Biztonságban van.
- Biztonságban? - Ez a hely tele van démonokkal és tudom hogy…
- Igen. Én is közülük való vagyok.
- Hogy juthatott eszébe ennek az őrültnek idehozni pont engem. Teljesen elment az esze - kezdett volna szitkozódni, de látván a lány angyali mosolyát magába fojtotta a nem kívánatos szavakat.
- Mi már csak ilyenek vagyunk. Kicsit mások, és kevésbé hétköznapiak.
Sakura még ha tagadta volna is, de szimpatikus volt számára a lány. Még akkor is ha démon volt.
- Ha nem szeretné, hogy lássam elfordulok, amíg levetkőzik. Úgy megfelel önnek? - kérdezte még mindig lágyan.
- Azt megköszönném - válaszolta teljes megadásban mert tisztában volt vele, hogy a szolgáló biztosan nem fog tágítani szándékától, és most már maga is ölni tudott volna egy forró fürdőért.
Ayame elfordult majd Sakura pedig elkezdett vetkőzni majd szép lassan belemászott a kád gőzölgő vízbe.
- Végeztem - szólt oda neki.
A ládny alig hallhatóan oasétált a kádhoz majd elkezdte megmosni Sakura nyakát egy szivaccsal majd egyre haladt lejjebb. Egészen addig mígnem elért a lapockájáig. Nagyon óvatosan végighúzta rajtuk a szivacsot, és arra is nagyon odafigyelt, hogy véletlen se tegyen olyan mozdulatot, amivel fájdalmat okozhat neki. Mikor a kényes résszel végzett azonban nem bírta megállni, hogy ne kérdezze meg tőle.
- Nagyon fájt?
- Pokolian - jött a megkésett válasz.
Testének nagyon jól esett ez a már napok óta kiérdemelt kényeztetés. Hátára először levendula olajat csurgatott, amit nagyon óvatosan belemasszírozott vállaiba. Az első érintéstől erős fájdalmat érzett a bőrén, de próbálta nyugtatni magát a régről kísértő szörnyű emlékek miatt.
- „Mire készülhet, és mi ez a titokzatosság? - Megrémít…” - Ha ezzel végzett elmehetek?
- Az úrfi szigorúan utasított rá, hogy ne engedjem ha ilyesmivel próbálkozna. Kérem lazítson. A válla tele van csomóval. Ne feszítse be…
- És ha mégis megpróbálok elszökni?
- Ezek teljesen lényegtelen kérdések…
- Miért?
- Ne higgye, hogy csak azért mert démonok vagyunk az erőnk még nem vetekedhet egy kegyvesztettével. Azonnal megérzem ha a pulzusa megváltozik vagy ha éppen használni próbálná az erejét - mondta teljesen nyugodt hangnemben.
- Akkor még átgondolom…
- Kedves önhöz, nem igaz?
- Hát most erre nem tudom mit mondjak. Faragatlan, bunkó...
- Nem értem mire gondol. Még sosem láttam, hogy így viselkedett volna akárkivel is mint most magával.
- Nem érdekel.
- Nagyon szép a haja. Ez a természetes színe?
- Ig....
- Lazítson kérem.
- Sajnálom - mondta majd megpróbálta ellazítani feszült izmait s körmeit visszahúzni, amikkel eddig a kád alját kaparta.
- Mivel foglalkozik? - kérdezte ismét, miután benedvesítette haját s elkezdte belemasszírozni az olajat fejbőrébe.
- Fejvadász vagyok…
- És mire vadászik? - kérdezte szórakozottan.
- Nem hiszem, hogy tudni akarja a választ - mondta, amire a másik csilingelően felnevetett.
- Mi az?
- Annyira szép és ápolt. Inkább valami grófnő félét néztem volna ki magából.
- Hogy grófnő? - kérdezett vissza miközben elmosolyodott. - Nehezen bírnám elképzelni magam azokban a hatalmas báli ruhákban. Mindenhol fidres-fodros csipkézett… neem. Nem az én stílusom.
- Szokott járni bálokba?
- Nem. Még sosem voltam efféle helyeken.
Ayame ezt halván elmosolyodott. Sakura még ha nem is látta mert mögött ült, de megérezte ahogy másképp vette a levegőt. Nagyon kifinomultak voltak érzékei.
- Min mosolyog?
- Semmin hölgyem… semmin.
- Kérdezhetek valamit?
- Természetesen - válaszolta míg kiöblítette hajából a habot.
- Mire fel ez a nagy tisztelet? - Miért szólítja itt mindenki Narutot úrfinak vagy uramnak?
- Mert az. Egy hatalmas démon.
- Hogyan?
- Tudja, mi érezzük egymás energiahálózatát, ami átszövi a testet. Az övével hatalmasabb, és nemesebb erővel már több száz éve nem találkoztunk. Mindenki itt a Félszeműben úgy gondolja ő a kiválasztott akire oly régóta várunk még akkor is ha csak félig démon.
- Kiválasztott?
- A halál… aki majd megdönti Isten hatalmát. Jajj… sajnálom, nagyon sokat fecsegtem. Készen van...
- "A halál?" - gondolta, miközben kiszállt a kádból s a lány ráterített egy hatalmas törölközőt.
- Öltözzön fel nyugodtan, a köntösét a kád mellett találja. Szíves engedelmével...
- Köszönöm.
Mikor Ayame elhagyta a helyiséget Sakura megtörölte magát majd felvette a köntös szerű ruha darabot s visszasétált a szobába. Pár perccel később ismét a lány kopogtatott az ajtón egy pohár friss citromfű teával tálcáján.
- Kérem pihenjen le, és szólítson ha bármiben a szolgálatára lehetek.
- Köszönöm - mosolygott Sakura majd mikor becsukódott az ajtó kételyek nélkül megitta a számára készített italt. Letette az éjjeli szekrényre majd lefeküdt az ágyra, lehunyta szemeit, és elszenderedett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
