13. rész

- M... micsoda? - ült ki a félelem s rettegés a lány arcára mikor kiejtette e szavakat. - Ez... ez nem történhetett meg… nem lehet - mondta, míg a mondat végére hangja elcsuklott.
- Sajnálom… - mondta keserű hangon potyogó könnyekkel Emilia, amire a másik megragadta vállait.
- Hol van?... - Mondd már... Hol van?! - kiabálta miközben elkezdte rángatni.
- A házában... Ott találták meg a holttestét.
- Azonnal oda kell mennem. Naruto, indu… - kezdett bele, de mikor elcsapta a fejét, a férfit nem látta maga mellett. - „Megölöm!” - Induljunk - mondta idegesen majd elindult, de a nő a keze után kapott.
- Sakura. Ne menj oda… - szólt határozottan könnybe lábadt szemekkel.
- A nagybátyám volt, látni akarom!!
- Nem tartom jó...
De a lány mit sem törődve szavaival, kiszabadította kezét s elkezdett rohanni.
- Sakura várj! - kiáltott utána, de az meg sem hallotta.
Már a sarkot is elhagyhatta mikor megállt s levette a lábát nyomó magas sarkú cipőt majd azokat eldobva tovább szaladt. Rövidesen odaért bácsikája házához, ahol hatalmas tömeg gyülekezett. Többségüket inkább a kíváncsiság hajtotta, hogy megtudják mi történt, hogy még Blackwood egész rendőrsége is itt kint állomásozik. A kapuban két jól megtermett páncélos férfi állt, kezükben egy dárdával és pajzzsal.
- Oszoljunk, oszoljunk emberek. Nincs itt semmi látnivaló! - kiabálta az egyik, amíg megpróbálta távolt tartani a kíváncsi szemeket a háztól.
- Engedjenek! Engedjenek már - szólt valaki a tömegből, amint átverekedte magát rajtuk. - Engedjenek már! Be kell menjek hozzá! - kiabálta egy vörös estéit viselő fiatal lány.
- Ki maga? - kérdezte az egyik őr.
- Engedjék be! - szólt egy hang bentről majd pár pillanattal később megjelent annak tulajdonosa is.
- Nathaniel? - Mit keresel itt?
- Gyere - mondta majd megfogta karját, és bevonszolt a szoba egyik sarkába.
- Mit keresel itt? - kérdezte a férfi idegesen.
- Ezt én kérdeztem előbb…
- Vannak kapcsolataim Blackwoodban. Egy szomszéd furcsa zajra lett figyelmes, és amikor átjött...
- Elég a hazugságból! - förmedt rá.
A férfi felsóhajtott.
- Megéreztük, hogy az energialánc meggyengült. Azonnal tudtam, hogy ide kell jöjjek.
- Látni akarom! - kiáltotta a lány, amire a másik lefogta.
- Nem... nem engedhetem! Meg különben is - kezdett bele miközben végignézte tetőtől talpig. - Miért vagy kiöltözve?
- Bálba voltunk.
- Voltunk? Csak azt ne mondd, hogy az a démon...
- Meg tudom magyarázni!
- Hogy lehet az, hogy még életben van?
- Nathaniel figyelj már egy kicsit!
- Arról volt szó, hogy megölöd és ha megérkeztél Blackwoodba egyenesen Maximilianohoz mész, nem pedig holmi puccos estélyekre - mondta ismét, míg szemeiből csak úgy szikrázott a harag.
- Az erőnket csak végszükség esetében használhatjuk. Vagy talán elfelejtetted? Valenwood másfél napi járóföldre van innen. Ne játszd meg magad… mégis, hogy érhettél volna ide röpke pár perc alatt… ha nem úgy - suttogta.
- De én legalább ideértem - mondta, míg elengedte a vékony kezet. - De későn. Maximiliano halott…
Sakura ekkor ellökte magától a férfit majd átszaladt a másik szobába.
- Ne! - hangzott a kiáltás háta mögül.
Lábai összerogytak, a földre zuhant s öklendezni kezdett. Szemeit erősen összeszorította, kezeivel pedig a véres padlón támaszkodott.... és remegett.
- Sakura...
Az őrszem alsó ajkára harapott mikor meglátta a földre rogyott lányt, s szíve ekkor összeszorult a bánattól.
- Ki tehette ezt a szörnyűséget? Miféle pokolfajzat volt képes ilyesmire? - szörnyülködött az egyik zsoldos, aki az imént lépett be az ajtón.
A bútorok darabokra törve hevertek szanaszét a szobában. Törött üvegek szilánkjai a földön, vér a falakon, a padlón… mindenütt. A szerencsétlenül járt férfi a falra volt felszögelve két tenyerén, és lábain keresztül.
- Az Istenekre… - ült ki a rémület az imént érkező orvos szakértő arcára.
Továbbá teste körül egy különös pentagramm volt a falra festve saját vérével. Színtelen szemei a semmibe meredtek, míg hosszú szakálláról lecsöpögött vére, ami befestette egész mellkasát. Az oldalán lévő sérüléséből s végtagjaiból szintén vérzett pedig már jó pár órája halott lehetett. A testén lévő zúzódásokat, és a berendezést elnézve támadója a legkevésbé sem bánt vele kesztyűs kézzel.
- Jézus sebei… - szólt egy másik katona.
- Gyere… szedjük le - mondta a mellette álló fegyveresnek.
A levegőben terjengő tömény vérszagtól Sakura rosszul lett.
- Gyere, menjünk - mondta a férfi majd felsegítette s a hátsó bejáraton keresztül kivitte az udvarra.
Sakura még mindig remegett, a látvány erősen megrázta.
- Most már tudom mi fog következni - kezdett bele a rózsaszín hajú keserűen.
- Felajánlanám az éjjel-nappali őrizetet, de téged ismerve úgyis csuklóból visszautasítanád.
A lány mélyet sóhajtott majd bólintott. Hangjában még mindig lehetett hallani a remegést s a kifújt levegő szabálytalanságát.
- Hogyan ölhették meg? - Hiszen egy őrszem volt… - mondta, míg kezét arcába temette.
- Akárcsak a többiek. Tudom milyen sokat jelentett neked.
- Igen - kezdett bele nagy sokára. - Ő jött el hozzám azon az éjjel. Apa sosem beszélt a testvérére haláláról. Mindig csak annyit mondott, hogy vigyáz ránk a Mennyből... és igaza volt - mondta miközben enyhén elmosolyodott mikor felidézte magában azokat az időket. - Nehezteltem rá amiért hazudott az alku során, de sosem hittem volna, hogy a végén ilyen szomorú véget ér majd. Meg fogom bosszulni... erre megesküszöm.
- Miért van még életben az a jómadár, mond?
- A mérget, amit Fernandotól kértem meg sem érezte hiába töltöttem bele mindet az italába.
- Azt akarom hogy hagyd el a várost… még ma este.
- Mégis hova mehetnék? Akármerre indulnék megtalálnak, ezt nem kerülhetem el.
- Azt akarom, hogy menj Rovannaba.
- De...
- Eltekinthetünk a szabálytól. Miután elindultál már küldöm is az iratokat az átdeportálási kérelemmel együtt.
- Nincs más út? - kérdezte keserű hangon.
- Legkésőbb öt napon belül érkezz meg különben véglegesen visszadobják a kérvényt.
- Rendben.
- Ja... és szeretnék adni neked valamit - mondta míg elkezdett kutatni kabátja belső zsebében. - Maximiliáno szánta neked születésnapi ajándékként.
- Nem szoktam megemlékezni rá.
- Nagy hiba...
- Sehogy sem lehetne megrövidíteni a száműzetést, ugye?
- Sajnos nem. De ezt azért odaadnám ha nem bánod. Tudom, hogy mindig szerettél volna egy ilyet - mondta, míg átadta neki a bebugyolált ajándékot.
- Mi ez? - kérdezte majd kihajtogatta a ruhadarabból s jobban megnézte. - Hisz ez…
- A Blackwood-i kovácsmestereknek nincs párja. Szerintem gyönyörű darab. Te, hogy látod?
- Valóban az. Köszönöm Nathaniel - mondta majd átölelte a férfit, és visszacsomagolta a ruhába.
- Ezt vedd fel... majd bent átöltözhetsz… - mondta ismét majd átadott neki egy ruhákat tartalmazó táskát.
- Lesz valami temetés?
Most már sokkal jobban érezte magát. Könnyebben vette a levegő, és már hangja sem remegett. A férfi nem válaszolt, csak megrázta fejét.
- Hamvasztás?
- Igen…
- Mikor?
- Holnap megtartjuk a tiszteletadást, és utána a hamvasztást. Nem kell a felhajtás, csak a közvetlen barátok… és mi őrszemek.
- Főnök... Az orvos végzett - szólt egy hang bentről.
- Búcsúzz el tőle most… mert később már nem lesz rá alkalmad - mondta majd kinyitott előtte az ajtót s visszamentek a lakásba.
Néhány ember a padlót beszennyező vért súrolta miközben a halott férfi az ágyon feküdt. Testéről és arcáról letisztították vérét kezeit pedig összefonták mellkasán.
- Az arca most olyan békés… - kezdett bele Sakura.
- Legyél erős.
- Annyira sajnálom bácsikám… ígérem jóváteszem és végzek azzal, aki ezt tette veled. Erre megesküszöm - mondta végül majd leguggolt az ágy mellé, összekulcsolta kezeit s mondott egy imát halott bácsikájáért.
- In nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti. Amen - mondta majd megcsókolta a halott homlokát, átöltözött majd elindult.
- Sakura! - kiáltott utána az őrszem. - Egyenesen Rovannaba!
A lány bólintott majd elhagyta a házat.
Az összegyűrt báli ruhát beledobta az első szemetesbe, amit meglátott majd arra készült hogy az éjszaka leple alatt elhagyja a várost a megbeszéltek szerint. Már elérte Blackwood határán lévő erdőt amikor hirtelen ismerős hangot hallott háta mögül.
- Hová indultál nélkülem? - hangzott a kérdés háta mögül.
A lány ökölbe szorította kezét majd erőt gyűjtött. Kezével felhajtotta szoknyáját majd a combjára felszerelt apró késekhez nyúlt s célba vette velük a férfi fejét. Hiába volt minden ugyanis a másik mindet kivédte egy enyhe fejbiccentéssel, a kések pedig az egyik fába fúródtak.
- Te szemétláda… most megdöglesz… megöllek - ordította.
- Nem fogsz te megölni senkit… - mondta nyugodt, érzelemmentes arckifejezéssel.
- Most én jövök Maximiliano után, igaz? - kiáltotta, amire a másik csak halkan felnevetett.
A lány ezen felhúzta magát majd eltűnt a másik szeme elől, akit váratlanul ért ez a hirtelen gyorsaság. Egy nagyobb tört rántott elő derekáról amivel az utolsó másodpercben hárította a fejére indított támadást. A hirtelen erő szabályosan ledöntötte lábáról, de nem szenvedett súlyos sérülést, csupán arcának jobb felét vágta meg a fegyver, amire felszisszent s ekkor ismét szem elől vesztette a lányt. Elvigyorodott a ténytől ugyanis nem hitte volna hogy képes lesz akár megsebezni is. Azonban fülét ekkor tompa hang ütötte meg majd fájdalmas lüktetést érzett fejében. Egy másodpercig teljesen biztos volt abban, hogy homloklebenye ebben a pillanatban semmisült meg egy negyvenes kaliberű golyó által. Felemelte kezét s a fájdalom központjához érintette, amitől összerezzent majd mikor jobban megnézte ujjbegyeit enyhén elcsodálkozott az azokon maradt vörös színű folyadékon.
- "Headshot..." - gondolta magában majd önkéntelenül hangosan felnevetett.
Majd megnyomkodta sérülését s szép lassan kiszedte a koponyájába fúródott lőszert. Sérülése szép lassan összeforrt homlokán s arra gondolt, hogy egész biztosan lesz még ott ahonnan ezt jött. A pisztolygolyók különösképp nem voltak rájuk hatással, de ahhoz sem volt kedve, hogy az elkövetkezendő percekben céltáblát játsszon. Mivel képes volt megállapítani a lövés irányát így nem is habozott, elindult a cél felé. A következő fájdalom szívét, gyomrát, lábát majd végül karjait érte. De ahogy számított rá a lány szép lassan kifogyott a lőszerből, és ennek tudatában úgy döntött végre ideje lesz komolyan venni a harcot. Felegyenesedett, szemei vörössé váltak fogai és körmei pedig meggyúltak.
- Gyere kislány... gyere... - suttogta vészjóslóan dacos vigyorral arcán. - Játszunk... - mondta nevetve, míg minden egyes ujjának megmozdításával hátborzongató recsegés hangzott el.
Nem is kellett sokat várni ugyanis a lány máris szemtől szembe támadt rá. Kezein kesztyűt viselt amiről arra következtetett hogy nem éppen az lesz a célja hogy simogassa velük az arcát. Minden egyes ütést fejre indított amiket a másik maradéktalanul ki is került. Majd leereszkedett s guggolásból arra készült, hogy kigáncsolja a szőkét, ami szintén nem jött össze ugyanis felugrott a levegőbe. Smaragd szemei ekkor megcsillantak. A szőke épp, hogy földet ért még arra sem volt ideje, hogy szembe forduljon vele mert máris egy gigantikus ütéssel jutalmazták azt az átkozottul jóképű fejét, aminek következtében becsapódott egy nagyobb fába. Még magához sem tért, de már a következő támadást kellett hárítania. Hátrált s igyekezett minden egyes fát kikerülni nehogy fennakadjon akár egyen is, és ezzel könnyű célponttá válva a másik számára, aki egyik törzsről a másikra ugrálva követte mozgását. De mikor lába véletlen megakadt az egyik fa gyökérzetében elveszítette egyensúlyát, és megingott. Ezt kihasználva Sakura máris tőrt ragadott, hogy azzal folytassa a harcot, amit Naruto játszi könnyedséggel ki is csavarta ujjai közül s maga elé fordította testét. De mikor megpróbálta lefogni kezeit hatalmas ütés érte tarkóját, ami felől kétség sem fért, hogy az a lány izmos lába volt.
- "Hajlékony vagy az tény..." - gondolta, míg az erő hatására kicsit meg szédült.
Legnagyobb sajnálatára fogalma sem volt arról, hogy kezdjen hozzá ahhoz, hogy kianalizálja a lány erejét. Az biztos, hogy mocskosul jó a közelharcban bár a fegyvereket közel sem forgatta olyan jól. Így bölcsebbnek látta, ha inkább megtartja a tisztes távolságot legalábbis még egy ideig... Gúnyosan elmosolyodott, ami Sakurának egy cseppet sem tetszett. Szíve a torkában dobogott majd ki akart ugrani a helyéről. Hiába használta kegyvesztett erejét a harc kimenetele valamiért mégsem úgy alakult, mint ahogy azt ő szerette volna. Hezitált és ideges volt. Legmerészebb rémálmában sem volt soha ehhez hasonló pillanat még az életében. Nem mert többet használni erejéből ugyanis félt annak következményeitől másrészt idegesítette az a tény, hogy a férfit eddig még meg sem tudta sebezni. Ám a vörös szemek is mérgesen csillantak fel. Tulajdonosuk szabályosan fortyogott a dühtől, hogy képtelen becsapni ellenfelét. Mivel Sakurát nagyon jól kitanították, így semmi problémát nem okoz neki az ehhez hasonló harcstílus, és egészen biztos megtanították arra is, hogy ha a látását nem használhatja, harcoljon az összes érzékszervével. A férfi szemöldökét mérgesen vonta össze, mivel nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Mikor pengéjük ismét összeakadt a lány elrúgta magától a szőkét, és ráugrott annak mellkasára. Mikor hallotta a csizmája orrából kikúszó penge húsba fúródását majd a másik fájdalmas nyögését tovább ugrott a következő fára. De mielőtt ez megtörténhetett volna a férfi félúton megragadta bokáját s talpra szökkent. Megpörgette a levegőben majd elengedte a lábát a "had repüljön" címszóval. De szerencsétlenségére az megpördült a levegőbe s talpal a fa törzsére érkezett így nem szenvedett el különösebb sérüléseket. A harc sebessége felkavarta a friss aljnövényzetet s az apróbb levelecskék pille módjára szállingóztak a levegőbe körülöttük. Mikor tekintetük találkozott tisztán érezte a férfiból sugárzó hatalmas erőt s annak mérhetetlen gonoszságát. Majd elrugaszkodott a fától s a villám sebességét meghazudtolva rohanni kezdett a másik felé. Becsúszott s egy másodperc alatt hatalmas ütést mért ellenfele állcsúcsára, amitől az a levegőbe repült. De nem engedte elszállingózni, azonnal megragadta motoros dzsekije nyakát, és ugyanazzal a lendülettel vissza is küldte a padlóra magával rántva ezzel néhány fatörzset. Ez fájhatott... de legalább ezzel is nyert pár másodpercet. A hatalmas fák lombjai között átszűrődött a hideg éjszaka holdfénye, amely megvilágította az imént felszállt porfelhőt s őt is. Abban a fényben erőt sugárzó testtartásával hatalmasnak hatott. Pedig már fáradt volt... nagyon. Felhasználta vésztartalékai nagy részét, és tudta ha a harcot nem fejezik be nagyon gyorsan annak csúnya vége lesz. De ekkor valami megzavarta a pillanatot. Valami halk leginkább rezgésre emlékeztető hang, ami egyre csak erősödött majd megszólalt valami monoton zene, ami egyértelművé tette, hogy egy telefonról van szó. A por ekkor ismét felkavarodott majd felállt belőle a szőke, vörös szemű óriás. Feltartotta mutatóujját ezzel intve a lány felé, hogy várjon egy percet. Mi a franc? Mi ez a pofátlan kényelem? Kiköpte a szájában felgyülemlett vért, felpattintotta a fedőt majd a készüléket a füléhez tette s várt.
- Értettem... Viszem - mondta majd lecsapta telefonja fedelét.
A lány idegesen felvonta a szemöldökét.
- Bocs szivi, de a játékot majd valamikor máskor folytatjuk... - mondta majd elővett valamit kabátja zsebéből.
Megmozdította lábfejét, amire a lány tekintete felcsillant majd kezével máris hárította a felé repülő nagyobb fatörzset. Még le sem engedte karját, de a férfi már a háta mögött állt és halkan felnevetett. Sakura még látta is lelki szemeivel azt a démoni vigyort. Könyökével nagyobb ütést mért gerincére, aminek következtében a lány teste megingott majd a következő pillanatban éles fájdalmas érzett hasfalában. Ezután következett a hideg rücskös fa kérge a hátánál s az erős tenyér nyakán, ami azt jelentette hogy sarokba szorították... A következő másodpercben a talaj eltűnt lábai alól majd egy hangos, és kemény koppanás kíséretében pár méterrel arrébb földet ért. Kezét automatikusan fájó hasára helyezte, torkából pedig halk zihálás szakadt fel. Teste lassan zsibbadni kezdett s, ami még ennél is rosszabb volt... meg sem bírt mozdulni. A férfi szép kényelmesen odasétált majd letérdel hozzá. Kisimította az arcába lógó tincseket majd ujjait végighúzta a zúzódásokon s azon az ártatlan angyalszép arcon, de mikor a felhasadt szájához ért...
- Auu...
Megharapta az idegesítő testrészt... A szőke ekkor ütésre emelte kezét, de valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva félúton megállt. Talán a lány fájdalmas arckifejezése láttán vagy talán a bűntudattól, hogy bántotta nem tudta megmondani miért állt le. Sakura szemhéjai lassan elnehezedtek, szemei pedig már többször is felakadtak... egyszerűen képtelen volt nyitva tartani őket. Lassan sötétségbe borult előtte a világ, zsibbadt agyában pedig csak a férfi utolsó mondata lüktetett.
- Sajnálom Sakura…