|
10. rész
2012.02.11. 15:34
- Ne haragudj! Azt hittem, hogy Szergej az és az a helyzet, hogy a történtek után szóba sem akarok állni vele - nyomkodta egy ronggyal a Leon homlokán lévő sebet Sora. - Nem gondolkodtam. Meg sem vártam, hogy ki lehet az, egyszerűen csak felkaptam azt a gyertyatartót és ütöttem. Tényleg sajnálom.
A férfi sziszegve tűrte, hogy volt felesége fertőtlenítse a sérülését.
- Nagyot tudsz ütni - ismerte el, miközben a lány elővett egy ragtapaszt. - Nem gondoltam volna, hogy még mindig meg tudsz sebezni.
- Leon, én nem akarok veszekedni - hajtotta le a fejét. - Már nincs erőm hozzá.
- Nem is ezért jöttem - visszakozott halkan. - Hanem azért, hogy meghallgassalak. Tudom, hogy rejtegetsz valamit és szeretném, ha végre tiszta vizet öntenénk a pohárba.
Sora jól tudta, hogy mire utalt a férfi. Talán a felindultsága meg a kissé sok pezsgő oldotta meg a nyelvét, de a szavak szinte záporoztak belőle.
- Amikor másnap reggel felébredtem, már nem voltál sehol. Nagy nehezen összeszedtem magam és lementem a nappaliba. Anatole azt mondta, hogy hajnalban mentél el és azóta nem látott. Azt hittem, hogy duzzogsz valahol és úgy döntöttem, hogy nem hívlak fel. Jobb lesz, ha lenyugszol.
- Nem szoktam duzzogni - jelentette ki Leon, mire a lány elmosolyodott.
- Dehogynem, csak nem veszed észre - mosolygott. - Szóval, felöltöztem és elmentem a próbára. Az épület előtt azonban nem a kellékes, hanem Szergej várt. Megkérdezte, hogy mi történt. Magam sem tudom, hogy miért, de mindent elmondtam, mindent. Ne vess meg érte, de dühös voltam és mérges, amiért így toroltad meg a bűnömet. Sokkal jobban esett volna, ha napokig nem szólsz hozzám, ha megfenyegetsz a válással vagy egyszerűen csak megpofozol és minden útszéli ribancnak elhordasz.
Leon figyelte a lányt, aki fel-alá kezdett járkálni a szobában.
- Kedves volt és vigasztalt. Elmondta, hogy várható volt a mérged és a dühöd, de talán egy kicsit túl messzire mentél. Megsebeztek és te így dolgoztad fel. Jól estek a szavai, megnyugodtam és a próbán már koncentrálni is tudtam. Egész nap nem hívtál, pedig vártam tőled valami jelre. Este eljött értem és elvitt vacsorázni, holott nem is volt étvágyam. Azt mondta, a jövő héten Moszkvába megy, mert hazaszólítja egy üzleti ügye és ha van kedvem, menjek vele. Legalább pihenek egy kicsit és talán elterelődik a gondolatom az erőszakról. Először nemet mondtam, mert veled szerettem volna tisztázni a dolgokat, de téged mintha a föld nyelt volna el. Laylaék sem tudtak rólad semmit és amikor már ötödik napja sem kaptam rólad hírt, döntöttem.
Beleegyeztem az útba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tett jót a levegőváltozás, mert így volt. Bejártam a várost, sorra vettem a nevezetességeket, amíg Szergej dolgozott - vett egy mély lélegzetet. - Aztán az egyik este bejött a szobámba és azt kérdezte, hogy lenne-e kedvem egy kis üzlethez. Nem értettem, hogy mit akar, ezért rákérdeztem, hogy mégis miféle üzletre gondol. Azt mondta, hogy van itt egy elismert divattervezőnő, aki látott engem a tévében és tervezett nekem egy kollekciót, amit népszerűsítenem kellene. Szép kis összeg ütné a markomat, mivel nagyon sok rajongóm van Oroszországban. Ezt sejtettem, mert a városban sokan megállítottak és fényképeket készítettek velem meg ilyesmi.
Megdörzsölte a szemeit, miközben az ablak elé sétált.
- Kedves nő volt és szimpatikus. Aláírtuk a szerződést, én pedig Moszkvában maradtam majdnem egy évig. Egyrészről az új befektetésem miatt, másrészt, mert felejteni szerettem volna. Laylaval és Yurival hetente beszéltem telefonon, akik mindig ugyanazt mondták. Nincs hír rólad. Aztán szép lassan rájöttem, hogy a dolgok korántsem olyan rózsásan alakultak, mint ahogyan azt vártam.
A férfi lesütötte a szemét, amikor rájött az igazságra.
- Belemásztál valami illegálisba?
- Csak egy kicsit.
Leon mérgesen felnyögött.
- Hogy lehet valamibe csak egy kicsit belekerülni? Vagy benne voltál vagy nem! - csapott a térdére. - Látszik, hogy még gyerek voltál. Húszéves kis fruska. Az ilyeneket a legkönnyebb behálózni és az ilyenek nem tudnak helyes döntéseket hozni.
- Kiderült, hogy az a nő valódi szőrméből készítette a ruháit, amelyek között volt volt olyan állat is, melynek egyetlen példányának megöléséért ezreket kell fizetni és akár börtönbe is kerülhet az illető. Ezeket úgy hozták be Moszkvába, hogy az én nevem állt a dobozokon.
- Jaj, Sora! A jó ég áldjon meg! Miért nem használod az eszedet? Ennek az egésznek már messziről csapda illata van.
- Köszönöm, utólag én is rájöttem - tette csípőre a kezeit. - Szergej váltig állította, hogy ő erről semmit sem tudott, de nem igazán hittem el, viszont nem is tettem szóvá. Aztán megjelent Markus és megnyerte nekem a pert.
- Az a Markus? - csillant dühösen a francia szeme. - Csak azt ne mondd, hogy...
- De igen, ő Szergej ügyvédje - ült egy fotelbe és levette a cipőjét. - Végül is én tényleg egy csalás áldozata lettem, ezt a bíró is elismerte. Nem én voltam az egyetlen, akit rászedett, előttem már más híres emberekkel is próbálkozott.
- Nem értem - rázta meg a fejét Leon nyugodtabban. - Ha tényleg nem lett ebből semmi károd, ráadásul ebben az orosz medvében sem bízol, akkor mégis mit keres még mindig melletted?
Sora a karfára könyökölt.
- Leon, Szergej már-már mániákusan ragaszkodik hozzám! Állandóan szemmel tart és azt sugallja a médiának, hogy egy pár vagyunk, pedig azóta az eset óta le sem feküdtem vele. Ezenkívül van néhány dolog, amivel még mindig sakkban tart.
- Mint például? Könyörgöm, beszélj már!
- Amikor rájött, hogy kerestetlek, nagyon mérges lett. Azt kérdezte, hogy vagyok képes annyi szenvedés után még mindig rád gondolni és szeretni. Nem tudtam rá válaszolni. Egyszerűen csak meg akartalak találni és mindent helyrehozni. Kibékülni és újra kezdeni, ha te is akarod.
- De hát ezt akartam én is! - állt fel a férfi indulatosan. - Erre közölted, hogy el akarsz válni, ami később meg is történt. Ebben nincs logika édesem!
- Három éve hallom minden nap azt a mondatot, hogy egy szőke hölgy, aki nekem nagyon fontos, nem éri meg a másnap reggelt. Azóta, hogy visszajöttünk Moszkvából. Nem akarom, hogy meghaljon!
Layla. Hogy nem gondolt erre hamarabb? Hiszen ennyi év elteltével nyilván már ismerik egymást és az orosz rájött, hogy Soranak egyetlen támasza van rajta kívül, az pedig Layla. Mivel ő annak idején Madridba szökött, Soranak egyedül a szőke lány maradt, akitől segítséget kérhet. Layla pedig minden követ megmozgatott volna, hogy segítsen neki. Először pedig azt tanácsolta volna, hogy szabaduljon meg Szergejtől, de sürgősen. Ravaszabb ez a disznó, mint gondolta.
- A válás maradt az egyetlen esélyem. Hallottam a kétségbeesett szavaidat a bíró előtt, de képtelen voltam visszakozni, mert...
Leon letérdelt a lány mellé és megsimogatta az arcát.
- Biztos, hogy nem akarod elmondani, mivel zsarol még az a szemét?
- Többek között veled is - eredtek el a könnyei. - Azt mondta, tud rólad valamit. Valamit, még régről. Valami mocskos dolgot.
A férfi felállt és szemeiben egyszerre csillant fel a harag és a félelem. Sora megtörölte az arcát és volt férje elé állt, aki olyan sápadt lett, mint a hold.
- Mit tud rólad? - vette át a kérdező szerepét.
- Fogalmam sincs - hazudta. - Nem tudom. Szerintem kitalált valamit, ez a féreg bármire képes. Amiket elmondtál...
- Nyugtalan lettél - makacskodott a lány. - Gyerünk, mondd el! Emiatt jöttél el annak idején Franciaországból, ugye?
- Most mennem kell!
- Leon! Várj! - kapta el a karját. - Egyedül nem tudok megszabadulni Szergejtől. Félek tőle.
A férfi némán nézte egykori felesége rémült tekintetét.
- Büszkeség is van a világon. Ha annak idején, még ott, Madridban minden elmondasz, talán segítettem volna. Így viszont nem.
- Akkor mégis mi a fenének meséltetted el velem...
- Tudod miért? - fordult vissza az ajtóból dühösen. - Mert nem csak te jártad meg a poklot szépségem! Hiába tetszelegsz az áldozat szerepében, saját magad tetted prédává. Szóval ne siránkozz, hogy elkapnak!
- Én mondtam, hogy ez az orosz veszélyes - figyelte az ablaktörlőt Claire, miközben a pirosnál álltak. - Már a szeméből sem jónak néz ki. Hogy van a fejed?
- Egy kicsit fáj - morogta. - Veszélyesnek veszélyes, de a pénzét te is elfogadod - markolta a kormányt, miközben a lámpát bámulta.
- Köszönöm, ez övön aluli volt - mosolyodott el a lány.
- Bocs, csak egy kicsit ideges vagyok - adott gázt. - Sora bajban van és én tényleg segíteni akarok neki, de...nem tehetem.
Claire az üres utcákat kémlelte.
- Én sajnálom a volt feleségedet - válaszolta halkan. - El sem tudom képzelni, hogy mit tennék a helyébe. Hogy minden reggel úgy ébrednék fel, talán utoljára látom azt, akit szeretek. Szörnyű lehet. Ugyanakkor azt is elismerem, hogy erről ő is tehet.
- Sora mindig is ilyen volt - rántotta meg a vállát Leon. - Ilyen kis bakfis.
- Éppen ezért szeretted meg, nem? - húzta össze magán a bundát, amikor megálltak egy emeletes ház előtt. - Jaj, Leon, az élet nem egyszerű. Ha az lenne, unalmasnak és egyhangúnak tűnne.
- Na igen - segítette ki az autóból, majd beállt az esernyő alá, amit a lány húzott fel. - De néha túl sok a gond - kísérte a bejárathoz. - Köszönöm, hogy eljöttél.
- Köszönöm, hogy elvittél - mosolyodott el könnyedén. - Holnap mindent megbeszélünk és kitaláljuk, hogyan tovább!
- Rendben.
- Már ez is valami - bátorította. - Nézd! Olyan az életetek, mint egy darabjaira hullott kirakós játék. Vissza kel illeszteni a darabokat a helyére, hogy teljes képet kapjunk.
- Meglátjuk, mit hoz a jövő! - intett Claire-nek, aki időközben kicsukta az ajtót. - Jó éjt!
Miközben hazafelé tartott, azon gondolkodott, hogy hány darabra is eshetett szét az életük, ha ennyire zavaros lett.
Sora bőrig ázott, mire hazaért. Az autója, amit visszaküldetett a sofőrrel már a garázsban volt. Nem akart taxit fogni és nem érdekelte, hogy szakad az eső, gyalog vágott neki a kétórás útnak. Az órája hajnali négyet mutatott, mire belépett az előtérbe. Annyi mindent szeretett volna kérdezni Leontól, főleg Claire-ről és a hozzá fűződő kapcsolatáról, de nem jutott rá idő. Jobban mondva, Leon nem hagyott rá időt, hiszen egyszer csak eltűnt a segítőkészség, majd nem sokkal később a férfi is.
Corinne, a szakácsnő sietett felé egy takaróval a kezében.
- Az ég szerelmére asszonyom! - terítette rá gyorsan. - Tüdőgyulladást akar kapni? Nem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy tényleg gyalog jön a ház felé.
- Jól vagyok - rázta le magáról a meleg leplet és leült a kanapéra. - Nincs semmi bajom. Ez csak egy kis eső, nem érdekes - hárított. - Inkább azt mondja meg, milyen útja volt?
Corinne, aki két napja utazott Zürichbe, ma este jött vissza, de mivel késett a gép, elkerülték egymást.
- Remek. Minden a legnagyobb rendben ment.
Sora mosolyogva sóhajtott, majd az emeletre pillantott.
- Lefogadom, hogy duzzog.
Corinne bólogatott.
- Nem is kicsit. Magát óhajtotta. Azt kiabálta, hogy nem törődik vele és neheztelt magára, amiért...
- Tudom, gondoltam - állt fel fáradtan. - Majd holnap reggel beszélek vele, most nem akarom felkelteni. Meg különben is, mindjárt összeesem.
- Jaj, ma sem evett normálisan? - dorgálta meg a szakácsnő. - Készítek valamit, amíg fürdik.
- Köszönöm - lépett fokról fokra a lépcsőn, miközben a korlátba kapaszkodott.
Mire belépett a szobájába, már majd meg fagyott. Vacogva állt be a zuhany alá és támaszkodott a falnak. Elege van. Elege van mindenből. Egyetlen igazi támasza van és Szergej őt is el akarja venni tőle. De nem hagyja magát még egyszer megfélemlíteni. Már nem. Leon nélkül is képes lesz megvívni a harcot. Köntösben vetődött az ágyra és így nyomta el az álom.
- Akadt egy kis gond - nyitott másnap reggel ajtót sietve Claire. - A nővéremnek el kellett utaznia, ezért rám hagyta a kisfiát. Ő itt Pierre - kapta el a hároméves lurkót, aki éppen a kanapéról akart leugrani. - És nem valami engedelmes - borzolta meg a fekete tincseket.
- Játszótér! - sipította a kisfiú. - Menjünk már!
- Na, és ez lenne a gond! - ültette az asztalra, miközben felemelte az egyik cipőt, hogy ráadja. - Meg van kötve a kezem, most ő a főnök - kötötte meg a fűzőt.
- Én is tudom! - hisztizett Pierre, amikor a lány a másik cipőbe próbálta betuszkolni a lábát. - Én, majd én!
- Jól van, tessék! - adta meg magát Claire. - Szóval, ez a kis ördög mindenképpen csúszdázni akar. Muszáj levinnem a parkba! De tudod mit? - veregette meg a vállát. - Gyere velünk! Amíg ő lefárasztja magát és kizsarol belőlem egy sütit, addig beszélhetünk.
- Rendben - állt rá Leon. - Ha az úriembernek sincs ellene kifogása, akkor veletek tartok.
- Vegyél nekem te is sütit! - vigyorodott el Pierre, miközben Claire letette a földre. - Sok sütit.
- Megegyeztünk! Add a kezed! - nyújtotta a kisfiúnak, aki nevetve elfogadta.
A nap ragyogóan sütött és a játszótéren nyüzsögtek a gyerekek. Labdákkal viaskodtak, homokból igyekeztek várat építeni, hintával minél magasabbra repülni vagy egyszerűen csak futkosni a friss levegőn.
- Nem könnyű vele - ismerte be a lány, miközben a csúszda végébe guggolt és várta, hogy a kisfiú megérkezzen. - De imádni való.
- Tényleg helyes kis kölyök - válaszolta Leon, miután leültette és lassan elengedte. - Én is szerettem volna egyet és szerintem Sora is.
- Megvagy! - kiáltott Claire, mire Pierre nevetésben tört ki. - Még semmiről sem késtetek le. Ha kibékültök, akkor belekezdhettek a családalapításba.
- Fagyit akarok!
- Már nem sütit? - kérdezte Leon mosolyogva. - Hagyd csak! - szólt rá a lányra, aki elővette a pénztárcáját. - Majd én veszek neki egyet.
Az utca túloldalán színes betűk hirdették a cukrászdát. Leon három naranccsal sétált visszafelé, amikor egy labda kiütötte a kezéből a Claire és a saját adagját.
- A fenébe! - szitkozódott, majd sajnálkozva nézett a szőke, három év körüli kislányra, aki megszeppenve álldogált tőle nem messze. - A tiéd ez a labda? - lépdelt oda hozzá és leguggolt, hogy visszaadja.
Olyan gyorsan állt fel, mintha csalánba ült volna. Csak a képzelete játszik vele. Igen, csak a fáradtság szórakozik. A szeme...azok a szemek...egyetlen embert ismert, akinek ilyen ártatlanságot sugalló tekintete lett volna...egyetlen egyet.
- Sophie! - hallatszott a háta mögül.
Leon a maradék fagylaltot is kiejtette a kezéből. A név hallatán minden ereje elhagyta. A neve. Ez a név...
- Sophie! Hát itt vagy? - kapta ölbe egy szőke hajú lány. - Kivel huncutkodtál? Elnézést, de imádja nyomkodni a mobilokat, ha rájuk bukkan valahol... - akadt torkán a szó, ahogy megfordult.
Layla legalább olyan sápadt lett, mint a férfi.
- Mit keresel itt? - dadogta zavartan, miközben a férjére nézett, aki Charlie-val közeledett feléjük. - Mi...csak...
Leon nem bírta levenni a szemét a kislányról.
- Ez nem a ti gyereketek, ugye? - kérdezte az időközben odaérő Yurit. - Ne mondjátok, hogy az, mert nem hiszem el. Nem hasonlít egyikőtökre sem, de még csak a rokonaitokra sem - elég volt Layla riadt szemeibe néznie és összeszorult a gyomra. - Ez nem lehet igaz.
- Nézd Leon! - kezdte Yuri halkan, miután Charlie kézen fogta a kislányt és a labda után sétáltak. - Ez meglehetősen bonyolult.
- Kezd elegem lenni a kacifántos magyarázkodásokból! Abból meg pláne, hogy hülyének néznek és nem tartanak méltónak arra, hogy elmondják... - tartott egy rövid szünetet, miközben már remegett az indulattól. - Ennek a lánynak ugyanolyan szeme van, mint a húgomnak. Ugyanolyan és a név...ez nem lehet véletlen. És tudod miért nem? - kiabálta. - Mert szerintem ő az én gyerekem. Az én gyerekem, ugye?
Layla hiába próbált uralkodni magán, egyszerűen sírni kezdett, Yuri pedig tanácstalanul zsebre dugta a kezeit.
- A mocskos kurva! - fakadt ki haragosan. - Megemlegeti azt a napot is, amikor megismerkedett velem! - csuklott el a hangja.
- Leon, várj! Nem tudod, miért tette! - toppant elé a szőke férfi hirtelen. - Ne csinálj ostobaságot!
A magyarázatra azonban Leon nem hagyott időt, mert egy könnyed jobb egyenessel félreállította az őt akadályozó Yurit.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
