Sírig tartó szerelem By: Yilsrana

A mérges gőz fenyegetően gomolygott egy palota körül. Egy magányos alak haladt a palota belseje felé. Mikor belépett a palotába, alakja kibontakozott a mérges gőzből. Egy magas, fiatalnak tűnő, hosszú, fehér hajú, kék szemű hanyou volt. Arcán két pár, kék méregcsík volt látható, homlokát, pedig három, világoskék csillag ékesítette. Piros hakamát, és fehér haorit viselt, rajta, pedig vértet. Oldalára öt kard volt kötve, míg a hatodikat a kezében tartotta.
- Á! - csendült egy mézes-mázos hang, s a következő pillanatban tulajdonosa is előbukkant a homályból.
- Hime. Micsoda megtiszteltetés.
- Naraku. - mondta a lány fenyegető-halkan.
- Minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy Észak úrnője meglátogat?
- Most meghalsz Naraku. - sziszegte a lány, és a levegőbe ugorva lecsapott a karddal. A csapás nyomán tűzörvény indult Naraku felé, ám a célpont egyszerűen eltűnt előle. A lány villámgyorsan megfordult, de elkésett. Naraku két nyúlványa egyszerűen felnyársalta. A lány döbbent tekintettel nézett mellkasára, amin a két nyúlvány keresztülhatolt. Keresztül csonton, húson, s a lány páncélján is. Naraku hidegen felnevetett, miközben támadója a padlóra esett. A hercegnő támolyogva ugyan, de felállt, és ismét ellenfele felé fordult.
- Csak ilyen aljas húzások vannak a tarsolyodban Naraku? - kérdezte.
Ekkor az egyik nyúlvány hátulról ismét megsebezte a lányt. A hercegnő térdre esett, és kiejtette a kardot a kezéből.
- Szemét. - sziszegte. A lány nagy nehezen ismét felállt, és Naraku felé indult, azonban alig fél pillanattal később a földre zuhant.
- Ejnye-ejnye. - mondta Naraku, miközben megállt a földön fekvő nő előtt. - Többet vártam tőled Yilsrana Hime. Lehet, hogy tompítja érzékeid, hogy ma éjjel telihold?
- Fordulj fel! - sziszegte Yilsrana.
- Csakis utánad Hime. - nevetett Naraku. - Miniden esetre örülök, hogy eljöttél. Így a tervem sikerrel fog járni.
- Terv? - köhögte Yilsrana. - Milyen terv?
- Ó igen. A szerelmeddel kapcsolatos Hime. Nem is hitted… - mondta Naraku, ám szavait egy robbanás nyelte el. A palota ura a robbanás irányába fordult, s a földön fekvő hercegnő is arra fordította a fejét. A mérges gőz mögül egy férfi alakja bontakozott ki.
- Sessh… - kezdte elhaló hangon a lány. - Sesshoumaru... csap…
Azonban már sosem sikerült befejeznie a mondatot. Világoskék szemei üvegesen meredtek a semmibe, miközben ő maga egy egyre terjedő vértócsa közepén feküdt. Sesshoumaru, kezében a Tokijinnel egy másodperc alatt a halott hercegnő mellett termett.
- Yilsrana… - mondta ki halkan a lány nevét, s a következő percben a Tenseigáért nyúlt.
- Csak nem ezt keresed? - kérdezte gúnyosan Naraku, magasba emelve a Tenseigát, mikor észrevette, hogy az inuyoukai felfedezte kardja eltűnését.
- Átkozott… - sziszegte Sesshoumaru. - Add vissza!
- Hogy feltámaszthasd a kis hercegnőt? - kérdezte Naraku. - Inkább menj te utána.
S mielőtt Sesshoumaru feleszmélhetett volna, egyszerre három támadás is eltalálta. A youkai döbbenten meredt Narakura.
- Készültem, Sesshoumaru-sama. - mondta Naraku. - Innen többé se te, se a hercegnő nem távoztok élve.
Sesshoumaru Naraku felé indult kezében a Tokijinnel, ám léptei erősen imbolyogtak. Naraku hidegen felkacagott, s a következő percben az egyik nyúlványa segítségével kiverte Sesshoumaru kezéből a Tokijint. A következő támadás az inuyoukai hasát érte, mitől a szellem megtántorodott, és a földre rogyott.
- Átkozott korcs… - sziszegte, nehezen kapkodva a levegőt.
- Még az utolsó percedben is sértegetsz? - kérdezte Naraku, aztán újabb csapást mért a kutyaszellem testére.
Sesshoumaru szeretett hercegnőjétől nem messze zuhant a földre, s már alig pislákolt benne az élet. Nyugat ura még egyszer szerelmére pillantott, aztán lehunyta borostyánszín szemeit. Mire Naraku a pár mellé ért, márt Sesshoumaru sem élt.

Két nappal később Inuyasháék találtak rájuk a palotában, amit Naraku hátrahagyott. S bár Inuyasha sosem szívlelte a bátyját, mégis megviselte a pár halála.
Végül Északi, és Nyugati szolgák segítségével Inuyasháék Észak és Nyugat határánál helyezték örök nyugalomra a szerelmeseket. Inuyasháék, amikor tehetik, meglátogatják a sírt, s még a leghidegebb, s legforróbb időkben is friss virágok zöldellnek Sesshoumaru és Yilsrana sírján. Nincs olyan jó lelkű halandó, vagy szellem, ki egyszer sem járt a pár sírjánál. S azt beszélik, minden évben a haláluk évfordulóján szél söpör végig a tájon, amit egy lány kacagása kísér. Mert ők együtt maradtak. Együtt a sírig.

ITT NYUGSZIK SESSHOUMARU-SAMA ÉS YILSRANA HIME NYUGAT URA ÉS ÉSZKAK ÚRNŐJE SZERELMESEK A SÍRIG, S MÉG AZON TÚL IS