1. Kezdet 

-          Most meghalsz! � Kiáltott Inuyasha és lecsapott Narakura a szélbordával�

-          Túl lassú vagy. � kacagott � Még életben hagylak. � azzal felszívódott.

Kagome ijedten rohant oda az összeeső fiúhoz. A sérülései súlyosak voltak, a lány Kirara segítségével bevitte az elhagyatott kunyhóba. Lefektette a hanyout Miroku és Sango közé, akiknek szintén súlyos sérüléseket szenvedtek. Kagome elküldte a macskaszellemet Kaedéért. Veszélyes lett volna ilyen állapotban szállítani a sebesülteket. �Amíg Kaelde anyó nem jön meg, elmegyek gyógyfüvet gyűjteni� gondolta Kagome és már indult is az erdőbe. Sippora rá hagyta vigyázzon Inuyasháékra, amíg vissza nem tér.

A kunyhó körül lélekgyűjtők jelentek meg hívva Inuyashát. A fiú nem sokat tétovázott követte a szellemeket, akik Kikiyohoz vezetik.

-          Inuyasha, hát jól vagy? � ölelte át a nő.

-          Jól. � felelte a hanyou kicsit szomorú hangon.

-          Csókolj meg! �

-          Tessék? -

-          Annyira aggódtam miattad. Csókolj meg! � Inuyasha megcsókolta Kikiyot.

�De hiszen nem akarom! Mi ez?! Nem tudom irányítani a testem, miért nem?!� � rémült meg a fiú.

-          Á, végre kezd hatni a bűbáj. Tudod, meguntam rád várni. Úgy döntöttem kicsit felgyorsítom az eseményeket. � a fiú szeme üvegessé vált, nem tükröződött benne semmi érzelem.

-          Most gyere utánam! � parancsolta Kikiyo.

A félvér szó nélkül követte, még végül eltűntek a messzeségben.

***

Kagome visszatért, már ott várt rá Kaede anyó.

-          Sango és Miroku sebeit elláttam, de pihenniük kell. �

-          Inuyasha� Hol van Inuyasha?! � rémült meg a lány.

-          Kagome� Tudod megjelentek Kikiyo lélekrablói� és elment. Nem tudtam megállítani� Sajnálom. � szomorkodott Sippo.

-          Talán veszélyben van! � kiáltott Kagome és elrohant.

-          Szegény gyermek� - jegyezte meg Kaede.

Sippo már rohant volna utána, de az anyó megfogta a kezét.

-          Hagyd. Nem tehetünk semmit. � mondta és kötést cserélt a sérülteken, akik még mindig nem tértek magukhoz.

***

�Inuyasha talán valami bajod esett. Remélem jól vagy� � Kagome e gondolatokkal futott, nem nézve merre megy, csak kereste Inuyashát.

Nekiment valaminek. Hátraesett és nagyot koppant a feje egy kisebb, kiálló sziklán. Minden elhomályosult előtte. Az utolsó dolog, amit látott egy alak volt.

-          Se� Sessomaru� - nyögte, majd elájult.

***

Kagome madárcsicsergésre ébredt, kinyitotta a szemét. Az első, amit megpillantott egy kedvesen mosolygó kislány arca volt.

-          Jó reggelt! � üdvözölte vidáman Kagomét.

-          Rin! De rég láttalak. � ismerte fel Kagome.

-          Jobban vagy már? �

-          Igen, csak azt nem értem hogyan kerültem ide. Mi történt? -

-          Én csak azt tudom, hogy éppen virágokat szedtem mikor Sesshoumaru � sama a karjaiban tartva téged ide hozott, és letett a tűzhöz. Ájult voltál. Jaken � sama többször is megkérdezte, hogy miért hozott téged ide, de a nagyúr csak morgott. �

-          Értem. Nos annyira emlékszem, hogy neki mentem valakinek, aki úgy látszik Sesshoumaru volt, elestem és bevertem a fejem. Ezek szerint Sesshoumaru hozott ide. �

Ekkor megjelent az említett. Fagyos tekintetével Kagoméra meredt.

-          Jaken szerezz ennivalót nekik. � adta ki az utasítást és leült Rin mellé. Hosszú csend, még a kislány sem szólalt meg, ami nagy csoda volt. A szellem bámulta a zavarba jött lányt.

-          Köszönöm. � szólalt meg végül Kagome.

-          Szánalmas. � köpte oda a lánynak.

-          Mi? Te hoztál ide nem, akkor meg miért hányod a szememre?! � kelt ki magából a lány.

Sesshoumaru arcára, erre gúnyos vigyor ült ki.

-          Nekem jöttél és beverted a fejed, persze egyből elájultál. Mi mást lehetett várni tőled? � mondta higgadtan Sesshoumaru.

-          Én örülök, hogy itt van! Szeretem Kagome � samát. � lelkendezett Rin.

-          Én is szeretlek Rin. � mosolygott Kagome a kislányra. � Sesshoumaru beszélnem kellene veled négyszemközt. � folytatta komolyra fordítva a szót.

-          Mit akarsz?! Hrrr, gyere utánam. � kicsit meglepődve ugyan, de elindult � Aunt vigyázz Rinre! � szólt vissza háta mögött, majd eltűnt a rengetegben Kagoméval együtt.

***

Egy vízeséshez értek. Érdekes egy forrás volt ez. A víz hat méter magasról zúdult a tóba mégis olyan halk volt, hogy alig lehetett hallani érkezését. Sesshoumaru leült a tó partjára, Kagome követte példáját.

-          Nos, miről akartál velem beszélni? � kérdezte kicsit sem érdeklődő hangon, de majd belehalt a kíváncsiságba.

-          Tudod� - kezdte � Az öcséd elment Kikiyohoz, de nem tért vissza. Nagyon súlyos sérülései voltak. Nekem még korábban mondta, hogy egyszer elviszi és megöli. A barátaimnak is súlyosak a sebeik, így őket ott hagytam egy kunyhóban Kaede anyóval. Egyedül indultam megkeresni, de nem fog menni. Segítségre lenne szükségem. �

-          És rám gondoltál? Miért segítenék neked? Te is nagyon jól tudod, hogy utálom az öcsémet� és mindenkit, aki vele utazik. Te is csak egy halandó vagy. -

-          Az lehet, de mégsem hagytál ott. � mosolygott Sesshoumarura.

A nagyúr kicsit furán érezte magát. Nem tudta miért, amikor Kagome rámosolygott késztetést érzett rá, hogy segítsen neki. Végül felállt és állarcként megvető pillantását vette elő.

-          Én fogom megölni az öcsémet, nem hagyom, hogy egy kis liba végezzen vele. Az a családunkra nézve is szégyen lenne. �

-          Köszönöm. � mosolygott ismét Kagome.

-          Mondtam már, nem azért teszem� - de nem tudta befejezni a mondatét, mert a lány egy puszit nyomott az arcára.

-          Gyere, siessünk vissza! � és kezénél fogva húzta maga után a ledöbbent férfit.

Nagyon meglepte, hogy a lány ilyen közvetlen.

�Lehet, hogy ez náluk így szokás, de akkor sem illik minden szellemet összevissza csókolgatni!� � dühöngött, mivel kicsit megalázottan érezte magát.

***

-          Sesshoumaru nagyúr hoztam ételt, ahogy parancsoltad. � mondta és végigmérte Kagomét � halandó, ülj le Rin mellé! �

Kagome odabattyogott a kislányhoz és letette magát a bársonyos fűre, majd megették a lopott kaját. Rin kicsit didergett, mert elég hűvös volt. Kagome ezt látva gondoskodva átölelte. A kislány felnézett rá és hozzábújt, olyanvolt ez neki, mintha Kagome az anyukája lenne. Ezt Sesshoumaru és észrevette, és örült, hogy Rin boldog. Nagyon megszerette a kislányt és bármit megtett volna érte, bármit!

***

Az éjszaka elég hideg volt. Kagome jól magához szorította az alvó Rint, hogy meg ne fázzon.

-          Fázol? � kérdezte Sesshoumaru Kagomét.

-          Nem. � hazudta.

A szellemet nem lehetett becsapni. Levette kimonóját és ráterítette a libabőrös lányra. Rajta már csak egy fehér pamut fölső volt. Közelebb ment a tűzhöz.

-          Köszönöm, de így te fogsz megfázni. �

-          Ostoba halandó. Én szellem vagyok. Nem betegszem meg olyan könnyen, mint az emberek. �

Kagome csak szelíden rámosolygott, gesztenyebarna szemei csak úgy csillogtak, ébenfekete hajával pajkosan játszott a szél.

-          Ne nézz így rám! � mordult fel Sesshoumaru, bűntudata volt, amiért az előbb ilyeneket mondott Kagoméről.

A lány csak nézte, nézte Sesshoumaru aranybarna szemeit.

***

Reggel, mikor Kagome felébredt Sesshoumaruval nézett farkasszemet. Először megijedt, de aztán minden az eszébe jutott.

-          Jó reggelt. � mondta kicsit nyúzottan.

Sesshoumaru nem felelt, csak elé tett egy nagy tál rizst hússal.

-          Egyél, mindjárt indulunk! � morogta.

-          Rin, hol van? � nézett körül Kagome a kislányt kutatva szemeivel.

-          Elmentek ételért Jakennel. Nem akartak felébreszteni. �

-          Akkor ezt te hoztad? � lepődött meg a lány.

Nem volt hozzászokva, hogy a szellem így viselkedik, hiszen mindig kegyetlennek mutatta magát. A szellem nem felelt, inkább elfordította fejét.

-          Köszönöm. � mondta Kagome, mert már biztos volt benne, hogy Sesshoumaru hozta neki az ennivalót.

Gyorsan mindent megevett, nagyon éhes volt.

Jaken és Rin tűnt fel a horizonton.

-          Nos indulhatunk? � sürgette őket Sesshoumaru.

Lassan összekészülődtek és elindultak. Rin és Jaken Aunton utazott. Kagome gyalogolt, de nagyon fájt a lába. Kicsit bicegett, ám ezt nem akarta kimutatni. Nem akart újabb okot adni a szellemnek a letorkollásra, így hát némán ment előre összeszorított fogakkal.

Sok ideje róhatták már az utat mikor Kagome megbotlott és elesett valamiben. Mindenki rá nézett. A lány megpróbált felállni, de összerogyott. Sesshoumaru közelebb lépett hozzá.

-          Érzem a véred illatát. � szólalt meg.

Kagome szoknyáján átütött a vér és bordóra festette. Sesshoumaru felhúzta a szoknyát, ahol az, piros volt. Egy mély vágás éktelenkedett a lány combján. Elég súlyosnak nézett ki, el volt fertőződve.

-          Mért nem szoltál? � kérdezte a szellem hidegen.

A lány lesütötte a szemét.

-          Hátráltatlak. � mondta szégyellően sebét.

Sesshoumaru levett egy kendőt oldaláról és óvatosan bekötözte Kagome combját, aki erre el is pirult. Eléggé fönt volt a seb. A szellem semmi efféle reagálást nem mutatott, pedig neki is elég kényelmetlen volt ez a helyzet. Miután befejezte az ápolást, hátára vette a lányt és így mentek tovább.

-          Köszönöm � súgta Sesshoumaru fülébe.

-          Elég sokszor mondod ezt. �

-          Sok mindent tettél értem, hálával tartozom. �

Az út további részében nem beszélgettek.

Este egy patak mellett pihentek meg. A hűs forráson, tükröződött a hold. Az égen csak úgy ragyogtak a csillagok. Kagome és Sesshoumaru a tűz mellett ültek és beszélgettek.

-          Miért törődsz velem? �

-          Rin szeret téged, úgy érzi te vagy az anyukája. � mondta, de nem ez volt a valódi ok�

-          Aha� Én is szeretem Rint, kedves kislány, de azt még mindig nem értem miért vetted magadhoz. -

-          Semmi közöd hozzá! � ordított a lányra, kicsit nagyobb hévvel, mint akarta.

-          Tudod, ez alatt a pár nap alatt, hogy veletek utazom, már rá jöttem, hogy te nem vagy ilyen. � kezdte szelíd hangon, amitől Sesshoumaru ledöbbent - Megpróbálod eljátszani a gonosz démont, akit hidegen hagy az emberek halála. � a szellem erre felkapta fejét, hogy visszaszóljon, de nem tette, nézte Kagomét, aki rámosolygott.

Ez a mosoly olyan szívmelengető volt, hogy Sesshoumaru majdnem elolvadt.

�         Nagyon szeretheted Rint, hogy miatta engem is megtűrsz. � fejezte be, majd felállt és Rint ölébe véve aludt el.

Sesshoumaru még sokáig ült ott és gondolkozott.

�Én nem csak Rin miatt tűröm meg� valahogy én is megszerettem� egy kicsit� talán. Mindegy, ha Inuyasha szabad lesz, elmegy vele és ez csak egy emlék lesz��

***

Reggel mikor mindenki felébredt folytatták útjukat. Kagome lába már nem is fájt, hála Sesshoumarunak aki ellátta a sérülést.

Túl nagy volt a csönd, szinte már aggasztóan nagy. Ez Sesshoumarunak fel is tűnt, még éberebb volt, minden neszre felfigyelt. Egyszer csak megtorpant, beleszimatolt a levegőbe.

-          Itt van. � mondta nyugodtan.

-          Ho� - de Kagome nem fejezte be mondatát, mert egy démon jelent meg.

Kezébe vette a lányt, megszorította. Kagome alig kapott levegőt, próbált kiszabadulni a szörny karmai közül sikertelenül. Sesshoumaru nyugodt tekintettel odalépdelt, nem sietett.

-          Nincs is szebb látvány egy halandó nő szenvedő arcánál. � kezdte a monstrum.

-          Mit akarsz itt? � kérdezte.

-          Ez a lány nagyon szép jó lesz ebédre. � dörmögte a három méteres szörny.

-          Őt nem eszed meg. Az enyém. �

-          Ne kötözködj kisember. �

-          Mikor tanuljátok már meg� ti hatod rendű senkik� nem a méret a lényeg. � azzal akkorát csapott a szörnyre, hogy az, menten összeeset és meghalt.

Mikor Sesshoumaru földet ért, hatalmas fájdalom hasított a mellkasába. Térdre rogyott. Kagome azonnal odarohant hozzá.

-          Sesshoumaru mi a baj?! � aggodalmaskodott.

-          Hagyj! � lökte félre a lányt, aki négy méterrel arrébb ért földet.

Sesshoumaru elájult. A lány ismét odafutott hozzá. Levette a férfi kimonóját. Sesshoumaru mellkasán egy kis karcolás volt, de az elkezdett nőni.

-          Méreg! � kiáltott fel Kagome � Rin, Jaken maradjatok itt! Mindjárt jövök! � azzal berohant az erdőbe gyógynövényekért.

Nemsokára vissza is tért, nagyon sietett. Elővette táskájából a ködszert és ellátta az akkorra már tíz centi étmérőjű lyukat.

-          Aunt gyere! � a sárkányló rögtön ott termett.

Kagome nagy nehezen felfektette hátára a szellemet, aki még mindig nem tért magához.

-          Gyertek, indulunk! � intett.

Jaken még morgott egy kicsit, hogy neki egy közönséges halandó nem parancsol, de aztán ő is elindult.

-          Kagome � sama ugye nem lesz semmi baja, ugye meggyógyul?! � lépett a lány mellé Rin.

-          Meg, meg fog gyógyulni, megígérem. � Kagome tudta milyen súlyos seb ez és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy meg tudja gyógyítani.

Ahogy a szomorú kislányra nézett, akinek könnybe lábadt a szeme, úgy érezte ő a felelős mindenért, ő tehet az egészről.

Kagome megpillantott egy falut, gyorsabbra vették a tempót. Nemsokára oda is értek egy nagy háznál bekiáltott. Egy egészen fiatal fiú jött ki, haja hátul copfba kötve, szeme kidülledve, mereven állt előre, mintha ki akarna esni. Nem volt valami szép látvány. A fiú eltűnt a bambuszroló mögött, nemsokára egy idősebb férfi jelent meg.

-          Mit akarsz itt te lány? �

-          Szállást szeretnék kérni. Az útitársam megsérült, el kéne látnom a sebeit. �

-          Kotro� - nem fejezte be az elutasító mondatát, mert fia fülébe súgott valamit � rendben, gyere utánam. � mondta már jámbor és barátságos hangon. Kagome kicsit furcsállta a dolgot, de követte az alakot

***

Kagome egy szobában térdelt és kötözte a szellem sebét. Körülötte már mindenki aludt, legalábbis ezt hitte. A sötétben két szempár figyelte.

-          Biztos, hogy őt akarod? Szépnek szép, de nem nemesi családból való. �

-          Apám őt, csak őt. � suttogta.

-          Hát rendben, de a férje� � hagyta rá az apja.

***

A lány szenderegve térdelt Sesshoumaru mellett. Reggel volt már, a többiek mégis aludtak. A falufőnök fia lépett be a szobába, egy nagy tál ételt tett le a lány elé.

-          Rin, Rin ébredj. Egyél. � ébresztgette a gyereket.

Rin egy perc alatt megette, egy rizsszemet sem hagyott. Már nagyon éhes lehetett. A fiú szúrós tekintette jelezte, hogy azt Kagoménak hozta, de a kislány nem törődött vele, hisz napok óta nem ettek.

-          Köszönjük! � mosolygott a fiúra � Hogy hívnak?

-          Ta � Tae � Taeromaru. � dadogta.

-          Az én nevem Kagome, ő itt Jaken, ez a kislány pedig Rin, a szülei meghaltak és Sesshoumaruval utazik � mutatott a szellemre.

-          Ő a férjed, barátod, vagy valami ilyesmi. � bátorodott fel.

-          Nem, csak segít nekem. �

A fiú egy kicsit megnyugodott, hogy Kagome nincs férjnél.

-          Szükséged van valamire, hozzak valamit? � kérdezte.

-          Nem kell, köszönöm. Most elmegyek gyógyfüvekért. �

-          Veled mehetek. � pattant fel Taeromaru, olyan volt minta egy kölyökkutya. Izgatott és egyben vad is.

-          Persze. � felelt bizonytalanul, nem tudta mire vélje a fiú viselkedését.

***

Kagome egy fa tövéből szedett ki egy virágot. Leguggolt és próbálta gyökerestül kihúzni. Egyszer csak egy kezet érzett a vállán.

-          Taeromaru, de megijesztettél. � nyugodt meg, már azt hitte egy szellem � Mit szeretnél? � kérdezte barátságosan.

Taeromaru nem felelt, hozzászorította a lány vállát a fának és közeledett ajkaihoz. Kagome nagyon meglepődött, de volt ideje reagálni. Pofon vágta a fiút és elszaladt. Kisírt szemekkel lépett be a szobába.

-          Kagome � sama, mi történt?! � rohant oda hozzá Rin.

-          Semmi. � kapott észbe és gyorsan eltűntette könnyeit � Semmi nem történt. � mondta vidáman és letérdelt a szellem mellé, aki még mindig eszméletlenül feküdt.

A kötése átázott így lecserélte. Aggódott a Sesshoumaruért, már régóta nem tért magához. A sebe ugyan, már majdnem eltűnt hála Kagoménak, még életveszélyben volt.

�Nem állhatnak tovább, Sesshoumaru lehet, hogy bele is halna, ha útra kelnének. Nem lehetek olyan önző, hogy tovább menjünk. Maradunk, amíg meg nem gyógyul.� � gondolta Kagome

***

Este megint ott térdelt Sesshoumaru mellett. Hirtelen megremegett, Taeromaru állt mögötte.

-          Ne ellenkezz! Apám áldását adta ránk. � közeledett a lányhoz.

-          Ja, csak éppen a �mennyasszonyt� felejtették megkérdezni. � hőkölt hátra, de a fiú elől nem menekült.

-          Az enyém vagy! �

-          Nem vagyok én senkié! �

-          Az enyém vagy! -

Hátraszorította Kagome kezét és próbálta volna megcsókolni, ha valami félre nem löki.

-          Sesshoumaru� - csillant meg Kagome szeme.

A szellem összerogyott, még nem volt elég ereje.

-          Pihenned kell! � termett ott Kagome.

-          Indulunk! Most! � sürgette a lányt.

-          Azt mondtam, pihenned kell! � ellenkezet Kagome felemelve hangját.

-          Indulunk! � a lány nem vitatkozott tovább.

Jakent és Rint felültették Aunt hátára, aki eddik az istállóban heccelte a lovakat. Kagome még felkapta a táskáját és már úton is voltak.

Egy tónál táboroztak le. Kagome levette a kötést, a hatalmas lyuk helyén már csak egy aprócska heg jelezte, hogy ott három nappal ezelőtt nagy sérülés volt.

-          Hogy van a lábad? � szólalt meg hirtelen Sesshoumaru.

-          Már jól. � és azzal visszakötözte a szalagot a szellem oldalára � Kimostam.

-          Miért maradtunk ott, miért maradtál ott? �

-          Még nem lett volna tanácsos utazni veled. -

-          Az, az alak zaklatott és te eltűrted, csak mert nekem, nem lett volna tanácsos utaznom? � Ostoba halandó. -

-          Bele is halhattál volna, ilyen makacs mérget még életemben nem láttam, na mindegy most már rendbe jössz. Holnapra már kutya bajod se lesz. � mondta vidáman.

-          Köszönöm. � nyögte ki a Sesshoumaru.

Kagome úgy megörült ennek, hogy átölelte a szellemet, aki bele is pirult. Jaken még ébren volt és látta mindezt. Nem tetszett neki. Az ő nemes nagyura tűri, hogy egy halandó közeledjen hozzá.

�Rin más, ő még kicsi, de Kagome. Nem lesz ennek jó vége.�

***

Már hajnalban tovább indultak, mert Seshoumarunak rossz előérzete volt. Rin ezt nem viselte valami jól. Meg is kellett állniuk, mert a kislány elaludt.

-          Így nem mehetünk tovább. � mondta Kagome édesen, hogy rávegye a szellemet, álljanak meg pihenni.

-          Rendben, mindjárt jövök, hozok tűzifát. � igazis eléggé csípős idő volt.

�Mért nem mondtam nemet?! Amikor úgy néz rám, nem tudok neki nemet mondani. Nem lesz ez így jó, ebből csak rossz sülhet ki. A végén úgyis én járok rosszul. Az, az ostoba halandó� � gondolta miközben egy-egy nagyobb fadarabot vett a kezébe.

�Mi ez?! Naraku, itt van!� � kapta fel a fejét Sesshoumaru egy kicsit később. Eszeveszetten elkezdett rohanni arra amerre a táboruk volt.

-          Nagyuram! Nagyuram! A lányt� azt a halandót� elvitték� elvitte Naraku. � rohant feléje Jaken, akit ez a tény csöppet sem aggasztott csak félt gazdája haragjától.

-          Hogy mi?! Kagomét?! �

-          I... igen. �

-          És Rin? �

-          Ő még alszik. �

-          Vigyázz rá! � adta ki az utasítást, majd fényes gömbbé változott és elszállt abba az irányba amerre Naraku szagát érezte.

***

-          Mért hoztál ide? � kapálódzott a lány.

-          Szükségem van rád! � felelte higgadtan Naraku.

-          Minek kellek én neked?! �

-          Sok mindenre. Először idecsaljuk Sesshoumarut, megöljük, aztán megkeressük az égkövet�

-          Nem hiszem, hogy Sesshoumaru idejönne értem, annyit azért még én sem érek, jobban jártál volna, ha Rint hozod el. � szólta el magát, de rögtön el is némult, nem akarta a kislányt is bajba keverni.

-          Nem� Te éppen tökéletes vagy erre a célra. Legyél jó kislány, és utána esetleg meghagyom az életed. Lehetsz az ágyasom. �

-          Undorító vagy! Hányok tőled! � kiabálta Kagome.

-          Nos, más választ nem is vártam tőled. � azzal elővett egy szennyezett ékkőszilánkot és a lány homlokába szúrta. � Mi ez nem elég, hát rendben. � dühödött fel mivel látta, hogy Kagome megtisztítja az ékkövet.

Elővett még egy szilánkot, ami jóval nagyobb volt, mint az előző és azt is a lány homlokába tette. Kagome erre már másként reagált. Szeme elfeketedett, arckifejezése semmihez nem volt hasonlítható. A lány magánál volt, de a testét nem uralta. Kikiyo is ezt a trükköt vetette be Inuyashánál, csak ahhoz elég volt egy varázsige.

-          Gyere velem. � nyomott a lány kezébe íjat és nyilakat.

Kagome szó nélkül követte. Kimentek az udvarra, ahol már Sesshoumaru és Kagura küzdöttek.

-          Öld meg! � parancsolt rá Naraku a lányra.

Kagome kifeszítette az íját és lőtt. Nem talált, Sesshoumaru az utolsó pillanatban odébb ugrott.

-          Mit tettél vele?! � kérdezte felbőszülten, majd kitért egy újabb nyíl elől.

-          Semmit, csak egy ékkő szilánk van benne. Remekül működik. � lépett Kagome mellé, majd gyengéden megcsókolta a lány nyakát csak hogy Sesshoumarut idegesítse. � Mi az Sesshoumaru? Miért nem ölöd meg? Egy csapással végezhetnél vele. � feszítette tovább a húrt.

-          Átkozott! -

-          Drágám. � szólt Kagoméhoz � Öld meg és gyere utánam! � ismét megcsókolta a lányt, de közben végig a szellemre nézett, kíváncsi volt a reakciójára. Semmi nem történt, így hát elment Kagurával együtt. A kastély eltűnt, csak illúzió volt.

-          Kagome, ne tedd ezt! Hallod?! � ordibált a lánynak, az kifeszítette íját.

Lőni készült, de hirtelen megtorpant és elájult. Most hogy Naraku elment meg tudta tisztítani az ékkövet, de ehhez minden erejére szüksége volt. Sesshoumaru elkapta mielőtt még földet ért volna. Ölébe vette és visszaindult vele Jakenékhez.