2. Egy igazán bonyolult helyzet

-          Felébresztettelek? Nem akartam. � rohant oda Kagome és máris nekilátott barátai ápolásához. Mikor végzett megszólalt.

-          Na én most elmegyek ételért, sietek vissza.

-          Én is veled megyek! � pattant fel Inuyasha.

-          Nem még megállni se tudsz. Egyedül megyek. Sippo senkit ne engedj ki innen. -

-          Igenis. �

-          Sietek vissza! -

És Kagome elindult a legközelebbi faluhoz.

Mikor odaért kicsit meghökkent, ugyanis a faluban mindenki feketébe volt öltözve. Mélabús, melankolikus hangulat uralkodott az embereken. Csöndben sétáltak az utcákon és fel-felnéztek a közülük igencsak kirívó lányra. Kagome eléggé furcsán érezte magát, leszegte fejét és úgy baktatott egy nagyobb épület felé.

-          Elnézést, élelmet szeretnék kérni, gyógyítok cserébe. � ajánlkozott a házból kilépő cselédlánynak.

-          Gyógyítani? �

-          Igen, papnő lennék. � �Végül is, ez félig igaz�� � gondolta

-          Az úrnő kislánya elájult és ágynak esett, senki sem tudja, mi van vele. Már egy hete nem kelt fel. Úgy gondolod, tudnál rajta segíteni? �

-          Megnézem, mit tehetek. �

-          Kövess! � intett a szolgáló Kagoménak és bevezette egy terembe.

-          Mika, mit akarsz. Mondtam, hogy senki nem jöhet be ide. � mérte végig Kagomét.

-          Bocsáss meg, úrnőm. Ez a lány azt állítja, megtudja, gyógyítani a kisasszonyt. �

-          Hé, azt mondtam, megnézem! � rikkant fel mérgesen az említett.

-          Te lány, valóban tudnál segíteni az én Chidorimon. � derült fel az eddig síró asszony.

-          Lehet. � lépett közelebb a padlón fekvő kicsihez.

Alig lehetett hat éves. Fekete hajtincsei szemébe lógtak. Hófehér arcán patakzott a verejték. Kagome kezét a lány homlokához emelte, de rögtön el is kapta.

-          Ez fáj! � sikkantott fel, jobban megnézte � egy szellem a kislányon! � jelentette ki.

-          Chidori! �

-          Várjon, ne érjen hozzá! � figyelmeztette az anyát.

Kezét Chidori fejéhez tartotta. Rózsaszínes fény tört elő abból�

-          Anyuci! � kiáltott fel hirtelen a kislány.

-          Chidori, jól vagy! � ölelte át � Hogyan hálálhatnám meg? � zokogott még mindig az örömtől.

-          Én csak ételt szeretnék. �

-          Mika! Adj neki annyi élelmet, amennyit csak elbír! �

-          Igenis. � állt fel Mika és elvezette a lányt � Tessék! - tömte teli Kagome táskáját, és útnak eresztette.

Kagome kifelé haladt, mikor valami bele nyílalt. Hátrafordult, de csak egy fiút látott ott, így hát elindult visszafelé.

�Azon a lányon Sesshoumaru illata�� � elmélkedett az idegen, majd követni kezdte Kagomét.

-          Kagome. Hol voltál ennyi ideig. Inuyashát alig lehette visszatartani! � panaszkodott Sippou.

-          Sajnálom, siettem, ahogy csak tudtam. � magyarázkodott � Rin gyere, egyél. � szólt a kicsihez, aki szemét dörzsölve mászott ki gazdája prémje alól.

Mirokunak nem kellett könyörögni, egyből nekifogott.

-          Inuyasha, egyél te is! �

-          Nem. � makacsolta meg magát, még mindig neheztelt a lányra.

-          Ne csináld, hoztam egy csomót. �

-          Nem kell. �

-          Rendben. Te tudod. Sango kérlek, gondoskodj róla. � Sango csak bólintott és lenyomott egy nagy adag rizst a hanyou torkán - Sesshoumaru? � fordult a szellemhez.

-          Nem. �

-          Ez nem kérdés volt. Súlyosan megsérültél, eszel! � hallatszott a szigorú parancs, majd tett is követte.

Kagome letérdelt mellé és elkezdte etetni, az ellenkező �5 éves gyereket�. Inuyasha majd szétrobbant a dühtől. Ezt persze bátyja észre is vette, és kifejezetten élvezte, ahogy Kagome darabonként adja szájába a húst és itatja vele a levest.

�Az a lány közel áll Sesshoumaruhoz�� � vonta le következő következtetését az ismeretlen alak, aki az ablakból leste, mi történik.

-          Inuyasha megetted? � ment oda hozzá Kagome.

A hanyou nem tudott felelni mivel még mindig teli volt a szája, csak hátat fordított.

A szellemirtó lány, olyat vágott a hátára, hogy egyből lecsúszott a falat a torkán.

-          Inuyasha ne csináld már, olyan vagy, mint egy kisgyerek. �

-          Én kisgyerek!? � háborgott a hanyou.

-          Egyél szépen. Meg kell gyógyulnod. �

Inuyasha hallgatott, majd nekilátott az előtte lévő kupacnak.

-          Kagome - sama. � hallatszott Rin hangja a sarokból.

-          Tessék. � ment oda hozzá kedvesen mosolyogva.

Rin intett, hogy hajoljon közelebb.

-          Kagome � sama a nagyúr súlyosan megsérült ugye? �

-          Sajnos eléggé, de az a furcsa, hogy nem tudom, mi okozza gyengeségét. Semmiféle seb, vagy vágás nincs rajta. A vérzését már elállítottam, de még mindig veszélyes lenne továbbállnotok. �

-          De ugye rendbe jön? � ordította suttogva. (Nem tudom, hogy csinálta, de ügyi volt J)

-          Remélem, de mindenképpen itt kell maradnotok. Rin, Sesshoumaru tovább akar menni, amíg azt hiszi te rosszul vagy maradtok. �

-          Értem. � vágta magát haptákba, jelezve mindent megtesz az ügy érdekében.

-          Köszönöm. � simogatta meg a kislány buksiját.

�Hát aggódik értem�� � töltötte el melegség a nagyúr szívét, mert mindent hallott, végül is kutya.

Sesshoumaru nem értette, miért örül ennyire a dolognak, de boldoggá tette és magában még el is mosolyodott. Látta, ahogy Rin színpadiasan fájlaltatja pociját és össze-vissza hablatyol. Ha nem tudná, hogy csak megjátssza, talán még aggódna is a cselfes gyerekért.

Esteledett, mindenki nyugovóra tért. Sesshoumarun kívül már mindenkinek begyógyultak a sebei. A szellem még mindig eléggé rosszul érezte magát, gyengének és sebezhetőnek. Kagome virrasztott mellette. Nem nagyon beszélgettek. Rin, aki ott aludt a nagyúr mellett néha megszorította a lány szoknyáját, rémálma volt.

�- Sesshoumaru � sama ne! � kiáltott (fel hangosan, állmában Rin), de már késő volt a nagyurat átdöfte egy hatalmas kard. Kagome a tűz mellett feküdt mozdulatlanul, haldokolt. Majd egy női hang hallatszott: - Mert téged szeretett�� � Rin felriadt.

Tiszta víz volt, görcsösen ölelte át Sesshoumarut, aki erre felszisszent.

-          Mi a baj Rin. � nézett a kicsire � Aludj szépen. � nyugtatgatta, majd maga mellé fektette a prémjére.

Kagome csak mosolygott, olyan furcsa volt még mindig neki ez az egész. A nagy Sesshoumaru, mint gondoskodó apa. Minden megeshet.

-          Mit nézel halandó?! � zökkentette ki a lányt gondolatmenetéből Sesshoumaru.

-          Semmit, csak annyira kedves vagy mikor így törődsz Rinnel. � mosolygott Kagome.

-          Kedves?! � háborodott fel � Majd meglátjuk ki a kedves, ha a mérgezett karmaim átfúrják a tested. � ült fel nagy hévvel.

-          Sh. Most pihenned kell. � nyomta vissza a szellemet vállánál fogva, ami elég kellemetlen helyzetbe fulladt � Bo� bocsánat. � pirult el a lány, mivel alig két centi volt köztük.

Sesshoumaru szíve egyre hevesebben vert, de nem mutatta ki. Arca teljesen fagyos volt. Félre nézet és felültette a ledermedt lányt. Kagome még mindig paradicsom színűen előkotort egy bögrét és öntött a még délután lefőzött gyógyfüves teából. Sesshoumaru kezébe nyomta, nem bírt a szemébe nézni. Egyszerűen szégyellte magát, hogy miért nem tudta.

�Hiszen nem  csináltam semmi rosszat, csak véletlenül ráestem�� � elmélkedett és, ha lehet még jobban elvörösödött.

-          Mi az, halandó? � gúnyolódott a youkai, közelebb hajolt hozzá, majd a fülébe súgta: - Az öcsém. -

-          Hogy mi? � értetlenkedett Kagome, de mikor hátrafordult szembe találta magát az igencsak dühös Inuyashával.

-          Mégis mi a fenét csináltok ti itt?! � nézett dühösen a hanyou.

-          Éppen esti mesét olvas nekem, nem tudok aludni. � szórakozott tovább Sesshoumaru.

-          Se� semmit. � jött zavarba Kagome, felállt és megnézte, hogy van Sango.

Inuyasha és Sesshoumaru még sokáig néztek farkasszemet, majd ők is lefeküdtek.

-          Kagome indulunk tovább! � szólt a lánynak Inuyasha � El kell vinnünk a Tetsusaigát, meg kell javítatni. -

-          De hát Sesshoumaru még nem elég erős. � ellenkezett Kagome.

-          Itt hagyjuk! Te megtettél érte mindent. �

-          Inuyasha! Hogy mondhatsz ilyet?! Nem hagyhatjuk itt csak úgy a bátyádat. �

-          Dehogy is nem! �

-          Rendben ti menjetek, és ha végeztetek, gyertek vissza értem. Én itt várok rátok. �

-          De Kagome! � ugrott oda Sippou.

-          Nem lesz semmi baj, nem hagyhatom itt őket. �

-          Akkor viszont Mirokuék is maradjanak. � Toutousai hegyére úgyis csak én mehetek.

-          Egyetértek. � egyezett bele Sango.

-          Inuyasha! Vigyázz magadra! � szólt még utána Kagome � Sippou, menj utána! �

-          Rendben, figyelek rá! � szaladt utána a kis róka.

-          Kagome miért volt erre szükség? � telepedett a lány mellé Sango.

-          Nem tudom, rossz érzésem van. �

-          Kagoménak igaza van. � csatlakozott a szerzetes � Dühös démoni energiákat érzek.

Esteledett nyugovóra tértek. Kagome szokás szerint Sesshoumaru mellett virrasztott. Már három napja nem aludt semmit, elég fáradt volt. Ásított egyet aztán eldőlt. A szellemre esett. Sesshoumaru csak feküdt egy ideig, majd már nem bírta tovább. Átölelte a lányt, jól magához szorította, beleszagolt, majd keserű mosollyal Rin mellé fektette.

Reggel mikor felébredtek, megreggeliztek.

-          Kagome, elhívtak szellemirtásra, négy nap múlva jövünk. Miroku is elkísér, remélem, nem húzódik el. -

-          Rendben siessetek vissza. � (tudom kicsit erőltetett, de azt akartam, hogy egyedül legyenek, majd még Rinéket is elintézem�)

-          Kagome nem baj, ha egyedül hagyunk? � kérdezte Miroku.

-          Nem leszek egyedül. Itt van Rin, Jaken és Sesshoumaru. �

-          Biztos? �

-          Persze menjetek csak. �

Sango és Miroku elindultak a nagymacskán utazva.

-          Hogy van Rin? � törte meg a csendet a youkai.

-          Jobban, de még alszik. �

-          Tudom, hogy nincs semmi baja. � fordult Kagome felé.

-          Mi� miről beszélsz? � próbálta menteni a helyzetet.

-          Az egész csak azért van, hogy itt maradjak� és igazad van, tényleg gyenge vagyok, de ezt a világ összes kincséért sem vallanám be senkinek. � a szellem felült és közelebb húzta magához Kagomét � Figyelnek! � suttogta � Nem tudom ki az, de azóta figyel minket, mióta élelmet, hoztál a faluból. �

-          Figyel?! �

-          Jaken! - szólt immár hangosan � vidd Rint és Kagomét Kaelde anyóhoz! � parancsolt a kis szolgára.

-          Én itt maradok! � jelentette ki Kagome.

-          Veszélyes lehet! � suttogott ismét.

-          Azt mondtam, maradok! �

Jaken és a még félálomban lévő kislány Aunt hátán mentek Kaelde anyóhoz.

�Mi ez? Már csak ketten maradtak� Ez módosít a tervemen�� � elmélkedett a leskelődő férfi.

-          Ezt idd meg! Visszanyered tőle az erődet, két napig főztem. � nyomott a szellem kezébe egy csészét.

Sesshoumaru csak nézett a teára, de valami olyan undorral, amit még ember nem látott. Erőt vett magán és lehúzta.

-          Ettől majd meggyógyulsz, remélhetőleg. Szóval, mi ez az egész? �

-          Nem tudom, mondtam már, hogy nem ismerem, meglep, hogy féleszű öcsém nem vette észre. Kilométerekre bűzlik a démon szaga. �

-          Nos, akkor mit tegyünk? �

-          Semmit. Megvárjuk, hogy ő lépjen. � hallatszott a higgadt felelet.

-          Tudod, te meg Inuyasha két teljesen más személyiség vagytok. Ő már régen nekirontott volna, még akkor is, ha éppen összeesni készül. �

-          Ostoba halandó! Ne hasonlíts engem ahhoz a korcshoz! � háborodott fel.

-          Ami azt illeti, mindenképpen itt kell maradnunk még pár napig. A többiek itt fognak keresni engem. Addig leszel szíves normálisabban viselkedni velem. - Kagoméből csak úgy dőltek a szavak.

�Én igazán nem értem néha olyan kedves, de van, amikor egyszerűen kibírhatatlan�� � gondolkozott Kagome.

-          Mivel látom, erőre kaptál, én most elmegyek fürödni. � fejezte be a lány, majd elindult a közeli tóhoz.

Sesshoumaru most ledermedve ült ott, mint egy szobor.

�Hogy mert velem, a fenséges szellemmel így beszélni egy közönséges halandó?! Ha akarnám, bármelyik pillanatban megölhetném� Nem, ez nem igaz. Én egyáltalán nem akarom megölni�� � higgadt le a youkai � �Mi ez? A démon szaga� távolodik� KAGOME!� � a szellem semmivel sem törődve elviharzott.