-          Sesshoumaru. � cövekelt le a lány, mikor meglátta, merre indul szerelme.

A szellem egyenesen Kaelde faluja felé vette az irányt.

-          Már megint mi van? � türelmetlenkedett Yukamo.

-          Előbb meglátogatjuk az öcsémet. Azt hittem már túl vagy rajta� -

-          Igen, de� Előbb menjünk el Rinért, aztán visszajövünk ide. �

Sesshoumaru még mindig nem volt teljesen nyugodt Inuyashát és Kagomét illetően, minél előbb le akarta tudni a dolgot. Kaelde anyóval is beszélni akart, ha elmegy megküzdeni Narakuval nem, viheti őket magával. Itt akarta hagyni szerelmét és, Rint is idehozni, úgy gyorsabb lett volna. De persze nem számolt a lány makacsságával, napokat tölthettek volna el azzal, hogy ezen vitatkoznak. Így hát a youkai jobbnak látta, ha inkább beleegyezik a javaslatba. Komoly képpel rábólintott a dologra, de látszott rajta, hogy húzza a száját.

Már majdnem az egynegyed utat megtették, mikor rájuk esteledett. Yukamo panaszkodott, hogy �a halandó lelassítja őket�. De mikor a másik szellem rákérdezett, hogy �ez mióta olyan fontos neki?� inkább elhallgatott.  Kissé durcás fejjel leült a már lobogó tűz mellé és szúrós tekintetét Kagoméra emelete. A lány nem nagyon foglalkozott vele odabújt szerelméhez és lassan el is aludt

-          Mit szeretsz ezen a hisztis tyúkon? �

-          Ne nevezd így. �

-          Akkor sem értelek. �

-          Inutaisho, én és majd te is� -

-          Én nem leszek olyan, mint ti, nekem a nő csak szórakozás, időtöltés. �

-          Majd egyszer rájössz� - mondta sejtelmesen, hangjában egyfajta apáskodást lehetett felfedezni.

Yukamo nem szólt többet hamiskás mosolyra húzta száját, és tovább bámult a semmibe.

Másnap újra tovább álltak, gyorsabbra véve az iramot. Kagome eléggé nehezen bírta, de esze ágában sem volt megemlíteni. Teste még mindig eléggé gyenge volt, könnyen fáradt. Már alig érezte a lábát, mikor egyszer csak megállt és mellkasához kapott. Sesshoumaru nem vette észre, a történteket, ő haladt a csapat élén. A lány ájultan zuhant a földre.

-          Kagome! � kapta hátra fejét a szellem, odarohant kedveséhez és ölébe kapta.

-          Csak nem kipurcant? � gúnyolódott Yukamo, de rájött, hogy ez nem a megfelelő alkalom.

-          Hallgass! � rivallta le.

-          Nem kell egyből bekapni. �

-          Csak elájult, sok volt ez így neki egyszerre. Mindig ezt csinálja, nem szólt hogy fáradt� Ostoba. � emelte fel és két kezében vitte tovább.

-          Nézd a jó oldalát, így legalább jobban haladunk. �

-          Nem tudnál egyszer csöndbe maradni? Idegesítesz. �

-          Na szép, én idegesítelek de ez a� de ez a lány nem. �

-          Őt szeretem, téged meg nem. �

-          Hogy mondhatsz ilyet egy rokonodnak? � játszott sírást, a végsőkig kifigurázva azt a nőt, akit emlékezete szerint egy hónapja ölt meg.

�Igaz is� milyen régen nem gyilkoltam� Átkozott halandók, mit tettek az én kedvenc unokatestvéremmel.�

-          Felébredtél? � kérdezte a youkai, mikor meglátta Kagome mozgó pilláit.

-          Mi történt, szédülök� � pattant ki a biztonságos karokból.

-          Elájultál� -

-          Én annyira sajnálom. -

-          Hányszor mondat már, ha elfáradtál szólj. Rendben? �

-          Hm. � bólintott, megigazította táskáját és a másik szellemre tekintett.

Az felhúzta az orrát és másfelé fordult, csak a dörmögött valamit, de azt se lehetett tisztán kivenni. Kagome kicsit szomorúban nézett felé. Rájött, hogy ezzel is ugyanúgy meg kell küzdenie az elismerésért, mint annak idén Sesshoumaruval, vagy Inuyashával.

�Hiába ez már csak családban marad��

-          Sesshoumaru� - csendült fel régismert kellemetlen kacaj, melytől hőseinknek borsódzott a háta.

-          Maradj mögöttem. � intett a szellem Kagoménak, és előrántotta kardját.

-          Milyen kedves hogy meglátogatsz. Látom, a szilánkokat is elhoztad, de nem a megfelelő csomagolásban� Ha már így felajánlod, régen nem szórakoztam jót. Szerintem Rin ennyire nem élvezi az új helyét��

-          Hol van Rin? � kérdezte Sesshoumaru hideg hangon, mintha csak egy üveggolyóról beszélne melyet kölcsönadott barátjának.

-          A szilánkokat kértem érte� Nincs szilánk, nincs halandó. �

-          Naraku! � kiáltott Kagome kifeszített íjjal, kilépett szerelme háta mögül és célba vette a gonosz félvért.

-          Ostoba egy nyíllal akarod felvenni a harcot egy démon ellen� - méregette lenézően Yukamo.

Nagy meglepődésére Naraku inkább, hátrálni látszott, arcán még mindig ott éktelenkedett az, az idegesítő, magabiztos mosoly, lépett párat hátra, majd megszólalt.

-          Elhozod nekem az ékkődarabokat vagy a kislánynak annyi. Értetted? � nem lehetett eldönteni kihez intézi szavait, de Kagome és Sesshoumaru is megborzongtak.

Ekkor Kagura tűnt fel a színen, védve menekülő gazdáját. Naraku eltűnt, a szélboszorka meg ott ált egyedül és végigmérte ellenfeleit. Yukamo kiélezte karmait, majd támadóállásba állt, már késült volna lecsapni, mikor, észrevette, bátyja elteszi a kardot.

�A halandó se támad, mi van ezekkel?�

-          Kagura� régen láttalak� - kezdte negéd édesen Sesshoumaru, de hangjában gúny érződött.

-          Én is téged� azóta összeálltál ezzel a halandóval� Nem vártam volna, tekintettel arra, hogy egy nő sem érdekelt� -

-          Változik a világ� -

-          És változnak a szellemek� na jó én nem érek rá itt fecsegni. � húzott ki szoros kontyából egy tollat � Viszlát később. � mosolygott Yukamóra, majd eltűnt.

-          Ez meg ki volt? �

-          Kagura, Naraku egyik reinkarnációja, de nem igazán az engedelmesebb fajtából� -

-          Értem� - mélázott a szellem és még mindig a szélboszorka régi helyét nézte.

Kagome csak elmosolyodott magában, tudta, hogy ez mit jelent. Ne tartott sokáig boldogsága, most eszébe jutott Rin. A kislány, aki miatta van életveszélyben.

-          Indulunk? � nézett kérdően a lány.

-          Én indulok. �

-          Nálam vannak az ékkövek. �

-          Veszélyes lenne neked� add ide őket. �

-          Nekem kell vinnem. �

-          Kagome, ez veszélyes� kérlek, menj vissza� -

-          Inuyasháékhoz? �

A szellem erre már nem felelt csak némán elindult arra amerre Naraku eltűnt, a többiek utána�

Este egy kisebb tisztáson letáboroztak. Sesshoumaru elment, nem tudni hova, nem közölte senkivel. Talán csak gondolkodni akart, rendezni a történteket. Yukamo sem bírt sokáig egy helyben maradni, ugyan őt nem Rin helyzete izgatta ennyire. Kagome ott ült teljesen egyedül. Fejét térdére hajtotta, mintha nehezére esne tartani, és mélyen a vidáman lobogó tűzbe meredt. Sokáig merengett ott így, mígnem zajt nem észlelt háta mögött.

-          Naraku hivat. � hallatszott az unott női hang, mely Kagurához tartozott.

-          Hivat? �

-          A kislány miatt� -

-          Sesshoumaru? �

-          Őt nem tanácsos értesíteni� Megállítana� -

-          Miben? �

-          Életed a gyerekéért� -

-          Az életem� -

-          Nem tud irányítani. Mindig kibújtál a kezei közül, túl veszélyesnek tart. �

Kagome hirtelen meg sem tudott szólalni�

�Az életemet?� � kérdezte magában hitetlenkedve.

Az ember akármennyire is jószívű ez azért sok� Hosszú csend után végre megszólalt.

-          Ha odamegyek, elengedi? �

-          Egy démonról beszélünk� Soha nem lehet tudni, de ha nem mész mindenképpen meghal. Most Kohakuval van� egy szobában� Tudod ez mit jelent� -

-          Ahm. Menjünk. �

-          Meghoztam. � vezette be egy sötét szobába Kagura a lányt.

A teremben nem volt semmi csak egy párna, és azon egy férfi. A fal mellet még fel lehetett fedezni pár misót, de a félhomályban azok is alig látszottak. Kagome ijedten nézett körbe, tudta mit jelent az, hogy most itt van: meg fogják ölni. Mikor felhangzott az a gúnyos sátáni kacaj, kicsit összerezzent. Ki ne félne a haláltól? Akkor miért jött ide? Tudván, hogy neki mindenképpen vége, miért jött mégis ide? �

Rinért. A kislányért, akit nagyon szeretett. És ez megtette volna Sippouért, Jakenért és az összes többi barátjáért is. Nem tudna tovább élni a tudattal, hogy ő okozta a kicsi vesztét. Lassan kiegyenesedett és Naraku szemébe nézett, vakmerő volt és tüzes, állta a félvér gúnyos, megvető tekintetét.

-          Tudtam, hogy eljössz� Jó kislány� -

-          Hol van Rin? �

-          Kohakuval, egész jól összemelegedtek. �

-          Engedd el! �

-          Oh persze, Kohaku máris viszi vissza, nekem semmi hasznom belőle� -

Kagome nagy adag levegőt fújt ki a száján, fellélegzett. Teljesen el is felejtette, hol van, és hogy mekkora veszélyben.

-          Kagura közöld Sesshoumaruval a rossz hírt. � parancsolta Naraku és arcán ott virított az a gonosz félmosoly.

-          Először is add ide az ékköveket. �

-          Még több gonoszság, ez az, amire kell neked� -

-          Az ékkő arra van, hogy boldoggá tegye tulajdonosát. Engem ez nagyon is kielégít. Add ide őket. �

-          Nem érted� - lépett közelebb a lány � Rájöttem pár igen fontos dologra, míg távol voltam Inuyasháéktól. Te csak egy valakit akarsz� Kikiyout. Már annyira megszállottan szereted, hogy nem tudsz szabadulni ettől az érzéstől. Ha teljesen démon akarsz lenni, tedd, de az nem segít. Itt van például Inutaisho. Teljesen démon volt, mégis elrabolta a szívét egy halandó. Vagy Sesshoumaru� -

-          Sesshoumaru ugyanolyan bolond, mint az apja. Hagyták, hogy legyengítse őket egy közönséges ember. �

-          Legyengíteni? Tévedsz. A szeretet erőt ad. Ha valakit mindenáron meg akarsz védeni, nem számít, mibe kerül, megteszed. Bárkit legyőzöl� -

-          Érdekes elmélet,� de nekem ez nem más, mint ostoba locsogás. Nem érsz el vele semmit. Most pedig pusztulj! �

-          Rin? �

-          Sesshoumaru � sama. � futott oda a kislány és már könnyeivel küszködött.

A szellem átölelte a kislány és kérdően a még mindig bambán ott ácsorgó Kohakura tekintett. Nem érette miért hozta vissza a lányt. Körbenézett Kagome után és ekkor vette csak észre: nincs ott. Zaklatottan járatatta szemét a de mindhiába. Sehol nem találta szerelmét.

-          Hol van Kagome? � Fordult a fiúhoz.

-          Narakuval. � jelent meg ekkor Kagura � Én a helyedben megköszönném neki a kislány épségét.

-          Mi?! �

-          Hát nem hiszem, hogy túléli. �

-          Az ostoba. � csóválta fejét Yukamo, aki csak Kagura megjötte után lett ilyen élénk.

-          Ezt meg hogy érted?! �

-          Ne őt hibáztasd� nem nagyon volt más lehetősége. Ha nem áldozta volna fel magát, a gyerek már nem élne. �

-          Kagome� - dermedt le a szellem.

Szeme tágra nyílt és nem akart hinni fülének. Megint elvesztette� megint elveszette azt, akit a világon a legjobban szeretett. Szemében könnyek gyűltek és hirtelen meg se tudott szólalni.

-          Én a helyedben nem fűznék hozzá sok reményt, hogy újra látod még� Naraku elintézi, hogy ne tudd már feléleszteni� -

-          Hallgass! � ordított rá hevesen Sesshoumaru, megtörölte szemét, majd mivel időközben térdre rogyott felállt.

Lehajtott fejjel előrántotta a Toukijint, várt egy kicsit, majd megindult a szélboszorka felé.

A többiek értetlenül néztek, a youkai olyan gyorsan mozgott, hogy semmit nem lehetett látni az egészből. Mikor Sesshoumaru ismét földet ért immár a túloldalon néma csönd lett. Kagura mellkasához kapott, ha lett volna szíve ez most szörnyen fájt volna neki, de így csak nyögött egyet és a porba hullott. A szellem felemelt fejét és hűvösen annyit csak mondott:

-          Várjatok meg itt� -

Arcvonásai még sosem látottra keményedtek. Szeme teljesen üres volt, nem tükröződött benne semmi. Érdektelenül nézett a világba, már azt se bánta volna, ha meghal.

-          Hová mész?! � kiáltott utána unokatestvére.

-          Bosszú� - lehetett hallani még a zord hangot, majd az is eltűnt gazdájával együtt és ismét riasztó csönd borult a tájra.

-          Először is add ide az ékköveket. �

-          Még több gonoszság, ez az, amire kell neked� -

-          Az ékkő arra van, hogy boldoggá tegye tulajdonosát. Engem ez nagyon is kielégít. Add ide őket. �

-          Nem érted� - lépett közelebb a lány � Rájöttem pár igen fontos dologra, míg távol voltam Inuyasháéktól. Te csak egy valakit akarsz� Kikiyout. Már annyira megszállottan szereted, hogy nem tudsz szabadulni ettől az érzéstől. Ha teljesen démon akarsz lenni, tedd, de az nem segít. Itt van például Inutaisho. Teljesen démon volt, mégis elrabolta a szívét egy halandó. Vagy Sesshoumaru� -

-          Sesshoumaru ugyanolyan bolond, mint az apja. Hagyták, hogy legyengítse őket egy közönséges ember. �

-          Legyengíteni? Tévedsz. A szeretet erőt ad. Ha valakit mindenáron meg akarsz védeni, nem számít, mibe kerül, megteszed. Bárkit legyőzöl� -

-          Érdekes elmélet� de nekem ez nem más, mint ostoba locsogás. Nem érsz el vele semmit. Most pedig pusztulj! �

-          Hát még mindig nem érted? Én csak azért jöttem ide, hogy megvédjem Rint, azt, akit nagyon szeretek. Te soha nem győzhetsz, velem szemben� Nekem minden mozdulatomat szeretet irányítja. Neked mid van?  Lehetnél boldog� megváltozhatnál��

-          Hallgass! � ordítozott és hangját egy nagy robbanás követte.

Naraku nagyon meglepődött. A porfelhőben fürkészte ki volt az, aki áttört a pajzsán. Lassan egy alak jelent meg. Nyugodtan lépdelt a félvér felé. Arcán mérhetetlen ürességgel, kardját maga előtt tartva. Hirtelen megtorpant, értetlenül nézett körbe.

-          Sesshoumaru! � ugrott kedvese nyakába a boldogságtól Kagome.

-          Ka� Kagome� - csordult le egy könnycsepp arcán.

-          Mi a baj? �

-          Azt mondták� meghaltál� -

-          Jaj de édes� - ált fel Naraku is � Rosszul vagyok tőled. Hogy van még olyan szellem, aki szégyent hoz a nevünkre� -

-          Te csak hallgass, korcs! �

-          Már nem vagyok korcs� -

-          Hiába választottad le magadból Onigumót, még mindig van benned emberi. �

-          Hallgass! �

-          Csak nem vagyunk idegesek? �

-          Ideges� Hm� Még meghagyom az életeteket� - tűnt el.

-          A kastély� egy újabb illúzió. �

-          OSTOBA! � kiáltott fel Sesshoumaru.

-          Hm? �

-          Majdnem megölt! Mi lett volna velünk?! Gondolhatnál néha ránk is! �

-          Sajnálom� hogy aggódtál miattam� -

-          Ostoba� - ölelte át szerelmét és forró csókot váltottak.

-          Sesshoumaru � sama! Kagome! � sikkantott fel vidáman Rin és a kézen fogva jövő pár felé futott.

-          Rin� - ölelte át Kagome, majd szeme a még mindig ott heverő szélboszorkára vándorolt.

Kérdően tekintett szerelmére, de az nem felelt semmit.

-          Kicsit ideges volt. � válaszolt helyette Yukamo.

-          Kagura nem rossz démon� - térdelt le mellé a lány � Kérlek� -

Sesshoumaru sóhajtott egyet, majd elővette gyógyító kardját, suhintott egyet a holttest fölött. Pillanatok múlva a szélboszorka megmozdult. Zaklatottan levegő után kapkodott, majd felült.

-          Hát te élsz? � találta magát szembe Kagoméval.

-          Ezt inkább nekem kéne kérdeznem� -

-          Ez nem volt tőled szép Sesshoumaru� mindenesetre újra élek, de ezt nem felejtem el. � kapott ki kontyából egy apró fehér tollat, majd kámforrá vált.

-          Szívós egy halandó vagy� - járta körül a lányt Yukamo.

-          Nem, csak mindig megmentenek. � mosolygott � és ezt bóknak veszem� -

-          Felejtsd el. Soha nem foglak megkedvelni. �

-          Hát persze. De most már tényleg induljunk Inuyasháékhoz. Van még egy lerendezetlen ügyünk. � noszogatta őket Sesshoumaru és lassan útra is keltek.

Fáradtam ám, de arcukon széles mosollyal, hisz míg együtt vannak legyőzhetetlenek.