Anime Fanfictions
Menü
 
Fanfictions
 
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
látotagó olvassa a lapot.
 
Bölcsességek
 

CSS by Designet

Cserék :)

   

  

 
5. rész: Esküvő

5. Esküvő

 

Kis csapatunk: Sesshoumaru, Kagome, Yukamo {Jukamo}, Rin és Jaken vidáman ballagtak a poros földúton. Nem kisebb céllal, minthogy lezárjanak egy rendezetlen ügyet. Már így is sokáig halogatták a szerelmi többes megbeszélését, így hát már végképp nem várhattak tovább.

Mikor megint beesteledett fáradtan pihentek meg egy szép tisztáson közvetlenül egy nagy folyó mellett. A társaság a vidáman lobogó tűz körül ült és sült halat evett. Szokás szerint Kagome jóvoltából. Bár a youkais részleg kissé vonakodott, Sesshoumaru ösztönzésére jó pofát vágtak a vacsorához.

Az étkezés befejeztével elvonultak aludni. Sesshoumaru szerelmével és Rinnel a tűz közelében maradtak, Yukamo azonban inkább a folyópartra húzódott, és igencsak elmélyült valamiben. Jaken botját és egyben fegyverét támasztva nem messze gazdájától önkéntes őrködésbe kezdett. Hogy mi késztette erre senki nem tudta, de nem is nagyon foglalkoztak vele.

Másnap reggel ismét tovább álltak széles mosollyal arcukon. Egy sötét erdőn haladtak át, ami némileg lelombozta hőseinket. Nem mentek soká mikor az élen járó két szellem megállt, és baljósan a levegőbe szimatolt.

-          Egy szellem. � jelentette ki Yukamo.

-          Bújjatok el� - kezdte Sesshoumaru, de nem tudta befejezni, mert az imént bejelentett hivatatlan vendég már megérkezett.

Egy hatalmas, lila, leginkább békára emlékeztető lény.

-          Ghe-ghe-ghe-ghe-ghe� - hallatszott a kárörvendő röhögés � Azt hiszem, ma embert fogok ebédelni. �

-          Nincs szerencséd� - élezte méregkarmait Sesshoumaru és már készült lecsapni.

-          Milyen fiatal hajadon� - kezdte az ocsmányság, méregette az íját kifeszítve tartó Kagomét � Milyen kecses leányzó� -

-          Őt hagyd békén! � kiáltott rá a youkai és védőleg szerelme elé állt.

-          Tényleg szerencsés napom van. Ha megmutatom a bátyámnak, biztos oda lesz. Régen ettünk már ember-paprikást. �

-          Mi?! Csak ne ragadtasd el magad! � szólt közbe a leendő �ebéd� � Engem nem eszel� -

A lány szava hirtelen megakadt. Először kicsit ijedten, majd már ragyogó tekintettel lépdelt a két méteres szörnyhöz. A többiek ezen eléggé meglepődtek. Yukamo meg is jegyezte, hogy ő mindig tudta, hogy dilis a csaj, de nem figyeltek rá.

-          Sesshoumaru� -

-          Kagome? �

-          Sesshoumaru� - ismételte a lány és lassan odaért a lila démonhoz, majd hozzá bújt.

-          Mi?! Kagome mit művelsz?! �

-          Felesleges, számára most én vagyok Sesshoumaru, aki gondolom te lehetsz� - nézett a feltűnően helyes youkaira � Mindegy nekem most mennem kell. A bátyó szörnyen örülni fog a zsákmányomnak. Te lány gyere� -

-          Igen, szerelmem. � és azzal Kagome ragyogó tekintettel követte a ronda démont, majd lassan eltűntek az erdő sötétjében.

A többiek még most is ott álltak teljesen ledermedve.

-          Kagome � sama! � ocsúdott fel Rin és kérdően nézett gazdájára.

-          Most utána kell mennünk? � nyafogott Yukamo � Ha olyan bolond, hogy összetévesztett titeket, akkor hagyjuk rá, éljen boldogan, vagy legyen belőle démoneledel� -

-          Nem vetted észre, hogy ez valami varázslat volt? �

-          Nem, én vak vagyok� -

-          Indulás, érzem Kagome illatát, megtaláljuk és végzek azzal a szerencsétlennel. � utalt itt a leányrablóra, majd sietősen nekiveselkedett az útnak.

 

***

 

-          Ezt nézd bátyám, milyen fogást hoztam! � Lépett be egy poros és sötét szobába a démon oldalán a mosolygó Kagoméval.

-          Egy halandót. � Lépett előrébb egy másik alak, ez öccsével ellentétben ember alakú volt.

Rövid, fekete tincsei lágyan omlottak vállára. Szeme éles vágású és tüzes volt. Össznézetben egészen jóképűnek mondható.

-          Ebéd? �

-          Igen, de még milyen ebéd. Valami Sesshoumaruba szerelmes� -

-          Sesshoumaru? �

-          Talán ismered? �

-          Nem, de valakit ismerek, aki rokonságban van vele� -

-          Mindegy, az a lényeg, hogy nem volt valami lelkes, szerintem utána fog jönni. �

-          Lehetetlen, tudod, hogy senki nem találja ezt a kastélyt, ha csak nem járt már benne� Viszont, ha ez a lány Sesshoumaruval utazott, mondhat nekünk pár érdekes dolgot. Te lány! �

-          Sesshoumaru � sama. � kuncogott vidáman és ismételten átölelte �szerelmét�.

-          Megtennéd, hogy leveszed róla ezt az illúziót, így nem tudok vele beszélni� -

-          Persze� -

-          Ho� hol vagyok? � dörzsölte fejét Kagome, iszonyatosan fájt neki, és szédelgett is.

-          Te lány! Igaz, hogy Sesshoumaruval utazol? �

-          Ki vagy te? �

-          Ez az ebédemnek ne számítson! Felelj! �

-          Ebéd?! �

-          Felelj! �

-          Igen. �

-          Mit keres Sesshoumaru erre, mióta apja meghalt hírét se hallottuk. �

-          Átutazóban vagyunk, le akartuk vágni az utat, az erdőn át. � magyarázta és közben nyugtalanul meredt a szoba bejáratára, ahol pár pirosan izzó szempárt vélt felfedezni, ezek sokasodni kezdtek.

-          Átutazóban? A mi területünkön? �

-          Honnét tudtuk volna, hogy ez a �ti területetek� ?! �

-          Ezt nem veszem be kislány, szerintem a mi szellembarátunk pontosan tudta hol jár� -

-          Nekem úgy tűnt meglepődött, mikor meglátott, bátyám. �

-          Meg hát, és Yukamo is! �

-          Yukamo?! �

-          Őt is ismered, bátyám? �

-          Jó, hogy nem csődítik ide az egész famíliát! �

-          Megvan! Nem Yukamo volt az, aki elcsábította a nagyra becsült asszonyodat? �

-          Hallgass! Egy szót sem akarok többé hallani, arról a szajháról! � szorította ökölbe kezét és dühében nem is tudott mit csinálni.

�Szóval szerelmi bánat�� � enyhült meg Kagome szíve és most már sajnálva tekintett a szellemre.

-          Testvérem� -

-          Hagyj! Már egyáltalán nem érdekel! Megfogadtam, hogy kerítek magamnak egy másik asszonyt. Yukamóval pedig egyszer és mindenkorra leszámolok! �

-          Volt velük egy kislány is� -

-          Kislány? Őt miért nem hoztad? �

-          Bocsáss meg, nem volt rá időm. �

-          Ha már úgyis odamegyünk, elhozzuk vacsorának� - kacagott.

-          Hogy mi?! � ocsúdott fel a lány � Ebből hagyjátok ki Rint! Ha hozzá mertek érni! � kiabált magából kikelve.

A testvérpárt kissé meglepte az indulatosság, de nem sokkal később az idősebbik megszólalt.

-          Ó� Rendben, te leszel az asszonyom! �

-          Mi? � értetlenkedett Kagome ez az eset roppantul emlékeztette a farkasveremben töltött napjaira, és kalandjára a villámfivérekkel.

-          Fiatal, csinos és még is van benne erő. Tökéletes jövendőbelim lehetsz. �

-          Bátyám, úgy gondolod� -

-          Álljunk meg csak egy pillanatra! � hátrált a lány, de egyből meggondolta magát látván a kijáratot ellepő, kis zöld manókat nézve.

-          Mit is mondtál mi a neved? �

-          Nem mondtam, és nem is szándékoz� Kagome. �

-          Akkor Kagome, te leszel az új feleségem. �

-          Márpedig én nem leszek! � tiltakozott a lány.

-          Látod ezt itt? � húzott elő kimonójából egy súlyos ezüst medált � Ez itt az anyám lánca, a valaha élt legszebb nőé. Apám adta neki� és ezáltal beleszeretett. Te leszel a hercegnőm. �

Kagome karját ekkor már lefogták a kis, zöld szolgák és esélye sem volt menekülni. Többször is szerelme után sikoltozott, rángatózott, de a medál végül a nyakába került. Kicsit furán érezte magát, majd minden elsötétült. Elájult.

 

***

 

-          Sesshoumaru � sama� -

-          Tessék Rin. �

-          Mikor találjuk meg Kagome �samát? �

-          Nem tudom, de sietnünk kell. � Azok a mocskok, meg akarják enni, és Kagome most azt hiszi, hogy az az ocsmányság én vagyok��

-          Szerintem, nem kell aggódnunk. � nyújtózott egyet séta közben Yukamo; tőle elvárhatóan nagyon ráérősen ballagott előre.

-          Ezt meg, hogy érted? �

-          Annak a démonnak a bátyja, nem fogja megölni� -

-          Kifejtenéd bővebben? �

-          Mondhatjuk, úgy hogy élesen élek még az emlékezetében, noha nem éppen jó barátként. Ha az a lány folyamatosan a nevedet ismételgeti, ahogy az eltávozásakor is tette, akkor tudni fogja, hogy köze van hozzám. �

-          És mégis honnét ismered te ezeket? �

-          Emlékszel, még arra a cicusra? �

-          Nekuméra {Nekumé}? �

-          A nevét már nem tudtam volna megmondani� mindegy az ennek az asszonya volt. �

-          Annak az ocsmányságnak? �

-          Nem, a bátyjának, hogy is hívták� Sihoya {Sihoja}. �

-          És te elcsábítottad� ez annyira jellemző! �

-          Hé, hé, neked egy szavad se lehet. Kis barátnőd elképzelhető, hogy most emiatt nincsen még a serpenyőben� de persze, lehet hogy arra a következtetésre jutottak, hogy fontos számomra� akkor viszont� - mosolygott sokatmondóan, de ennek eredménye egy hatalmas ütés volt.

Még mindig fájó álkapcsát masszírozgatva indult tovább, követve szerinte igazán kegyetlen, morcos unokabátyát.

 

***

 

-          Hogy érzed magad hercegnőm? � lépett be egy szobába Sihoya, amiben csak egy ágy és egy hatalmas tükör volt, no meg a csillogó tekintetű Kagome.

Kagome egy cseresznye virágokkal tarkított fehér yukatát {yukata = japánban népszerű nyári viselet nőknél, hasonló a kimonóhoz, de van amikor a kettő ugyan az} viselt. Mesésen festett benne.

-          Remekül nagyuram. � hajolt meg mélyen a lány

-          Gyere kedvesem, sétáljunk egyet. �

-          Igenis, dono � sama {danna � sama; dono = mester}. � azzal Sihoya egy kis mellékkertbe vezette újdonsült menyét.

-          Ez gyönyörű-szép. � áradozott Kagome, amikor megpillantotta a fehér-rózsaszín virágokkal körbeültetett kis tavacskát, melyen hattyúk úszkáltak. �

-          Tetszik? �

-          Igen, nagyon. �

-          Akkor ide tetetem mellé a szobádat. �

-          Nagyuram� olyan jó vagy hozzám, meg sem érdemlem� - gyűltek könnyek a lány szemében

-          Kedvesem, semmi baj, maradj velem és megadok neked mindent, amire csak vágysz. �

-          Sihoya � san� -

-          Bátyám! � rontott be ekkor egy nagy, ronda szörny; bár bátyának nevezte a jóképű, izmos testű palota urát nem lehetett valami sok hasonlóságot felfedezni köztük.

-          Siiye {Szíje}, mi történt? �

-          Ne haragudj testvérem, de nem jó híreket hozok. Most jelentették, hogy megtámadtak. �

-          Kik? �

-          Megint a patkányok. Már kiküldtem a gnómokat. �

-          Helyes, én is mindjárt megyek. �

-          Sihoya �san, baj történt? �

-          Nem, mindjárt elintézem, addig maradj itt. � mosolygott kedvesen, és el is indult volna, de Kagome ismét keze után kapott.

-          Had segítsek� -

-          Nem tudsz, maradj itt. �

-          Nagyuram� egyre jobban úgy érzem, hogy a terhedre vagyok� ha most nem segíthetek� -

-          Rendben gyere� -

Kagome visszarohant a szobájába, és felkapta íját. Gyorsan jegyese után szaladt és együtt mentek a főkapuhoz. Percek alatt letarolták a patkányokat. Kagome szent nyílvesszejével igencsak hatékonynak bizonyult, azonban Sihoya tömeges pusztítása sem volt figyelmen kívül hagyható. Egy hosszú, érdekes minták faragványaival ellátott pengét tartott kezében és Inuyasha szélbordájához hasonló csapásokat mért vele, az egyre előre törekvő bestiákra. Mikor végeztek kissé fáradtan tértek vissza a még mindig konokul szabad várba. Kagome igazán elfáradt, mikor ezt kedvese észrevette, intett a körülöttük szöszmötölő alantas szolgák egyik nagyobb csoportjának, hogy azonnal vezessék újdonsült úrnőjüket, a kert melletti lakosztályába, amit még délelőtt jelölt ki számára.

 

 

-          Kedvesem bejöhetek? � kopogtatott a zárt tolóajtó előtt Sihoya, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy ellenőrizze minden rendben zajlott e neje körül.

-          Igen nagyuram. � válaszolt ki félénken a lány.

Sihoya benyitott és egy darabig csak némán nézte Kagomét, aki a tükör előtt ült és fésülködött. Yukatája most a sakurákkal {sakura = japánban őshonos cseresznyefa; ugyan gyümölcsöt nem terem, gyönyörű virágai vannak; általában rózsaszín} díszített paravánon hevert. A lányon most csak egy selyem köntös volt, ugyan olyan hímzéssel.

-          Megszoktad már a kastélyt? �

-          Igen nagyuram, remekül érzem magamat itt. Semmiben nem szenvedek hiányt. �

-          Rendben, nekem nagyon fontos hogy otthonodnak érezd ezt a helyet, de úgy érzem, valami mégis hiányzik számodra� - sandított hitvese felé kérdően.

-          Nem tudom� nem láttam még egyetlen egy lányt se a palotában, hiányzik egy kis állatka, amit kedvemre szerethetek. �

-          Nem élnek a várban asszonyok, se lányok, még gyerekek sem; csak én és az öcsém meg a szolgák, de azok többnyire varázslények. Talán nem találod eléggé jónak? �

-          Bocsáss meg nagyuram. � ereszkedett hirtelen térdre Kagome és ijedtében fejét a padlóig lehajtotta � Ne haragudjon, nem tudom, mit beszélek; nem akartam semmi� -

-          Kedvesem. � emelte fel a lány állát � Holnap leküldök a faluba, hogy megélhetést kínáljak az embereknek; mindig akad munka egy palota körül. �

-          Nagyuram� -

-          Most pihend ki magad, reggel meglepetésem lesz számodra. � tolta maga mögött össze a piszkosfehér selyempapír-fa ajtót hamiskás fél-mosollyal arcán.

 

***

 

�Az átkozottak! Hol rejtegetik Kagomét?! Ha egy haja szála is meggörbül, azt nem élik túl se ők, se ez a féleszű�� � célzott itt a hátul igen vidáman cammogó Yukamora.

-          Sesshoumaru nagyúr. �

-          Igen Rin? �

-          Mikor érkezünk meg Kagome � samához? �

-          Ezt már kérdezted egyszer� Nem tudom. Amilyen hamar csak lehet. �

-          Jaj, ne aggodalmaskodj már ennyit Sesshoumaru, talán a főfogásra még odaérünk, mit is mondott� ember-paprikás. �

-          Fogd be! �

-          Nyugi, nyugi. Már viccelődni sem szabad? �

-          Még egy ilyen és nem lesz többé kedved viccelődni! �

-          Igenis! �

-          Csak tudnám, minek jöttél velünk, maradhattál volna Marával� -

-          Tudom, hogy nélkülem nem boldogultok, nem venném a szívemre, ha az egyetlen kedves unokabátyámnak baja esne� -

-          Mivel érdemeltem én ezt ki� �

 

***

 

-          Szabad. � hallatszott a bátortalan felelet Kagométól egy ügyetlen kopogásra. � Siiye � sama� mit tehetek uramért? �

-          Fivérem kért nézzem meg, felébredtél e már. � mivel erre kielégítő választ adott a látvány folytatta � gyere utánam. �

-          Igen, nagyuram. � azzal Kagome ismét tegnapi yukatájában követte a démont.

 

 

-          Hercegnőm. � mosolygott Sihoya, mikor észrevette közeledő nejét, kezében egy feltűnően nagy fülű, gombszemű, meglehetősen édes fehér álatkát tartott; leginkább egy aprócska sarki-rókára hasonlított - A neve Choro {Csoro}. Mától a tiéd. �

-          Nagyuram� köszönöm� - vette ölébe Kagome a megszeppent kis-kedvencet, és halaszthatatlanul simogatni kezdte.

-          Jól figyelj ide! Mindenhova vidd magaddal, megvéd! Bárhová mész, mindig tartsd magadnál! �

-          Igen dono � sama. �

-          Remek, akkor most mehetsz. �

A lány illedelmesen meghajolt, és vidáman szaladt vissza szobájába Choroval együtt.

-          Szép munka volt. � veregette meg Sihoya öccse hátát elismerően.

-          Semmiség, bátyám. Az emberek is hamarosan megérkeznek, de akadt egy kis baj� -

-          Mi? �

-          Akikkel együtt volt, errefelé tartanak. �

-          Azok miatt ne aggódj� Bosszút álok, bosszút állok Yukamón! �

 

 

-          Kagome úrnő� - hallatszott lágy kopogás az úrnő ajtaján.

-          Tessék. � ült fel ágyából Kagome, de még mindig ölében tartotta a sarki-rókát, aki szemmel láthatólag, nagyon élvezte a kis-kedvenc szerepét.

-          Kagome úrnő. � lépett be három fiatal, bár annyira nem csinos lány, mint Kagome - mától a palotában dolgozunk udvarhölgyként; a palotaura utasította, hogy jöjjünk önhöz. � hajoltak meg mélyen.

-          Elég lesz csak a Kagome. � mosolygott vidáman és közelebb lépett, leendő barátnőihez.

-          Igenis, úrnő. �

-          Én se származok nemesebb családból, mint ahonnan ti jöttetek; elég lesz csak a Kagome. Gyertek közelebb. � intett és ő maga is letelepedett a szoba közepén lévő egyik párnára, a lányok követték példáját.

-          Kagome � san. � bátorodott fel az egyik szolgáló � honnan jött? �

Kagome egy ideig nem válaszolt, lehajtotta fejét, és hosszan nézte a padlót.

-          Ezen még sohasem gondolkodtam� Igazából, nem ebbe a világba tartozom� Egy papnő reinkarnációjaként jártam a világot egy hanyouval, majd pedig egy démonnal a Shikon no Tama szilánkjait keresve. � itt egy csöppet megállt látva az udvarhölgyek csodálkozó tekintetét � aztán Siiye nagyúr elrabolt, akkor még nagyon ellenkeztem, de miután Sihoya � dono megkérte a kezemet és kaptam tőle egy medált minden megváltozott. Nagyon kedvesen bántak velem, mindent megadtak, pedig nem is érdemlek efféle figyelmet. � Ismét megtorpant kezét a kimonója alatti holdkő-berakásos ezüst medáljára helyezte, és kicsiny mosolyra húzta cseresznye ajkait. � De elég belőlem, meséljetek magatokról. Honnan érkeztetek. � kérdezte Kagome barátságosam, majd mivel csönd ült a szobára érdeklődő tekintetet vetett a vele szemben ülő hölgyeményre.

-          Az én nevem Siiyon {Szijon} � bátorodott fel � Ők Cira {Kira} és Yemena {Jemena}. Mind a hegyen túli faluból jöttünk. Nagy szegénység ül most azon a területen, mert a magok eltűnnek, a termés elenyészik még aratás előtt� -

-          Azt beszélik, valamivel feldühítették a patkányistenséget, és most tombol dühében. �

-          Régen ilyesmi esetekkel foglalkoztam a barátaimmal. Szellem-űzés, démon-irtás, istenségek megnyugtatása� -

-          Milyen barátai voltak a úrnőnknek? �

-          Együtt utaztam egy Taiyával Sangónak hívták, nála bátrabb és erősebb lányt nem hord hátán a föld. Miroku egy szerzetes; különleges képességeként egy fekete lyukat tudott magának jobb tenyerén, mely bármit beszippant, ami az útjába kerül. És az előbb említettem egy hanyout. Inuyashának hívják, egy félvér ellenére nagyon erős volt� -

-          És a démon? �

-          Legutóbb vele utaztam Inuyasha bátyja, Sesshoumaru; de ő nem táplált annyira gyengéd érzelmeket az emberek iránt, hogy démonokat gyilkoljon faluk kedvéért. Ha jól tudom életében csak két halandót fogad el: Engem és egy árva kislányt, Rint. Volt velünk egy kis gnóm, Jaken.

-          Jaken? �

-          Igen, talán isme� -

-          Nem. � Sietett leszögezni Cira és elhallgatott, hogy Kagome folytassa.

-          Később csatlakozott hozzánk egyik rokona, Yukamo. Ő teljesen emberellenes, de bízom benne, hogy egyszer belátja, nincs fontosabb a szeretetnél. �

-          Nem hiányoznak a régi barátai? �

-          Igazából� nem. � Mondta lassan és most eszmélt rá, hogy tényleg egyáltalán nem; olyan hirtelen változtak meg érzései a nyaklánc átvételével, mint a villám; de ő ezt legcsekélyebben sem furcsállotta, mintha így lenne rendjén. � De most, Sihoya � dono mellett boldog vagyok, nem tudnám soha elhagyni őt; itt maradok vele örökre� -

-          Hercegnőm? �

-          Sihoya - dono? �

-          Bejöhetek. �

-          Igen, nagyuram. �

-          Hm, látom, jól érzed magad, megfelel a személyzet? �

-          Igen, nagyuram. Choro is itt van velem. �

-          Kérlek, most gyere velem, meg kéne beszélnünk pár dolgot a szertartással kapcsolatban. �

-          Igenis, dono � sama. �

- Ismerd meg a nővéremet, Ahyannát {Ajana}. �

- Ahyanna � sama. � hajolt meg, majd a morgó Choro után kapott.

- Nővérem, ő itt a menyasszonyom. �

- Aha, ennek a menyasszonynak neve is van? � kérdezte a nő meglehetősen ellenszenvesen, unott hangon.

- Kagome, szolgálatára. �

- Ráadtad a medált? �

- Ezt nem most kéne megbeszélnünk. Kedvesem, kérlek, menj Siiyéhez, mert ő segédkezik, beszéljétek meg a részleteket. �

- Én nem szeretném elrontani, inkább rád hagyatkoznék. �

- Kedvesem, nem ronthatsz el semmit, az esküvő olyan lesz, amilyenről mindig is álmodtál, és most menj. �

- Igen, dono � sama. � hajolt meg ismét Kagome, majd elszaladt.

- Ráadtad a medált? �

- És ha igen? �

- Még egy közönséges halandónál is szükséged van rá. Miért nem keresel egy méltóbb nejt? �

- Kagome, nagyon is méltó hozzám, egy papnő. Ráadásul� nagyon hasonlít Nekuméra. �

- Igen, feltűnt. �

- Viszont, van egy kis bökkenő� -

- Hm? �

- Már foglalt� -

- És mit tehetnék én ez ügyben? �

- Sesshoumaru� emlékszel még rá? �

- Yukamo ismerőse� - Ahyanna arcán mérhetetlen undor ült ki, Yukamo szóbahozásakor.

- Rád bízhatom? �

- Persze� ha valami baj van egyből hívjuk a jószívű nővérkét, mert ő úgyis segít majd� - gúnyolódott, majd eltűnt.

Sihoya jövendőbelijét kereste tekintetével, és rá is akadt. Kagome éppen Siiye ujját kötözte be feltehetőleg ruhája egyik darabjával, amit frissen tépett le, csak erre az alkalomra.

- Köszönöm� -

- Hát ti? � lépett közelebb a palota ura érdeklődve az események után.

- Megszúrta az ujját a rózsákkal� -

- Aham� -

- Liliomokat szeretnék� - kezdte csöndesen Kagome, félve, hogy valami kapzsit mond � Fehérliliomokat� -

- Fehérliliom? Rendben. � mosolygott kedvesen Sihoya, és már intett is egy csapatnak a háta mögött � Hallottátok. � azok eliszkoltak, mintha ezen az életük múlna.

 
Friss!

Töltsek fel új képtárat? Ha igen, milyen animéről?

2012. 03. 03.:

- új FMP fic: Több, mint testőr II 

- feltöltöttem 2 új részt A szirvárványon túl -hoz(KS)

2012. 02. 29.:

- feltettem A veszedelmes(KS) utolsó részeit

- új kategória: Vampire Knight egy új ficcel: Whispers in the Dark

2012. 02. 20.:

- feltettem 3 új részt a Vigyázz rá nagyon! -hoz(NA)

- frissítettem a Bloodford's vampires II. -t(nem anime) és a V.I.P. -t(KS)

*kérlek Titeket, hogy írjatok véleményt/kritikát és szavazzatok:)

 

CSS by.: Designet

 
Köszönöm :)
 
Számláló
Indulás: 2006-10-15
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!