-          A ruhád, már a szobában vár, ezt az egyet én döntöttem el; édesanyám is azt viselte, remekül fog állni. �

-          Köszönöm, nagyuram. �

-          Most menj, pihend ki magad, holnap nagy nap lesz. �

-          Igen dono � sama. �

-          Állj� -

-          Mi az, bátyó, már megint rémeket látsz? �

-          Démon szagát érzem� -

-          Fhfhfh� tényleg, és erre felé tart. Olyan ismerős� �

-          Ne erőltesd, mindig is gondok voltak a memóriáddal� -

-          Régi ismerősök� - jelent meg ekkor egy női alak, cseppet sem barátságos arckifejezéssel, szája sarkában egyfajta kárörvendő mosolyt lehetett felfedezni. �

-          Tudtam! Tudtam, hogy valahonnan ismerem. �

-          Gratulálok öcsi, bíztam a képességeidben. �

-          A�. A��. Ajalania� Nem! Ajniaaaaaa�.. Nem! �

-          Ahyanna, te féleszű! �

-          Látom élénken élek még az emlékeidben. � vigyorgott Ahyanna, de szemében csalódottság tükröződött.

-          Széphölgyem, minek köszönhetem látogatásod? �

-          Pofa be! Nem hozzád jöttem� Sesshoumaru� - fordult ekkor a youkaihoz - Az a lány� Kagome� hozzád tartozik, nem de bár? �

-          És akkor mi van? �

-          Meghívást nyertél az esküvőjére. �

-          Esküvő?! �

-          Igen. �

-          Csak nem az a lila ocsmányság, amelyik az én képemet öltötte? �

-          Ugyan már� Ne nevettesd ki magad� Egy: ne beszélj így a testvéremről! Kettő: szerelemből megy férjhez, méghozzá az idősebbik öcsémhez. Ő és én, inkább anyánkra hasonlítunk� -

-          Szerelemből? Ki itt a nevetséges? Kagome soha nem menne hozzá egy másik férfihez. �

-          Fogadd el� -

-          Hazudsz! �

-          Na jó, én megpróbáltam szépszerivel� - sóhajtott mélyet, majd hirtelen közelebb lépett a szellemhez, és homlokához érintette kezét; attól kezdve se látott, se hallott; majd elindult a nő után, aki szemmel láthatóan élvezte, hogy orránál fogva vezeti a youkait.

-          Sesshoumaru! Hová mész?! Sesshoumaru! �

-          Sesshoumaru � sama! �

-          Nagyuram, várj meg! Ne hagyj itt! � kiáltozott Jaken, de mindhiába; az ő szeretett gazdája, még csak hátra se nézett.

Mindenki teljesen ledermedve állt ott, míg a páros el nem tűnt a horizontról. Legelőször Yukamo tért magához, de ő is csak ennyit mondott:

-          Na tessék, ezeket meg itt hagyta a nyakamon� -

***

-          Choro, mi baj? � szaladt Kagome szeszélyes kis-kedvence után. � Choro? � torpant meg a lány mikor észrevette, pöttöm kis állatkája, igencsak megnőtt � �Mint Kirara�� � gondolta, de ezzel még nem volt letudva az ügy; Choro erősen fújt az épen ekkor megérkező Ahyanny úrnőre.

-          Fékezd meg ezt a kis bestiát, vagy nem éri meg a másnapot� -

-          Igenis� - kapta ölébe Chorot, ismét �miniatűr� változatban, de ekkor meglátta az úrnő mellett álló magabiztos alakot. � �Olyan� ismerős��

-          Na mi az nem mész? �

-          De, de� Jó éjt! � szaladt el, feltehetőleg szobájába.

-          Bátyám kérdezi, hogy készen vagy-e? �kopogtatott Siiye, a menyasszony, ajtaján.

-          Pillanat� nem tudom elrendezni a fátylat� Nem látta, Cirát? Az előbb még itt volt��

-          Kit?

-          Az udvarhölgyeket? �

-          A konyhában, túl sok a tennivaló� -

-          Siiye � dono, nem tudna segíteni? �

-          De, hogyne� - nyitott be a lány szobájába, majd elfelejtett levegőt venni.

Kagome ott ált, talpig fehérben és a haját, próbálta eltűzni, a fátyol mögé, nyakában, még mindig ott lógott a holdkő-berakásos, ezüstlánc.

-          Meseszép� -

-          Igen, gyönyörű darab� az édesanyád is ezt hordta. �

-          Aham, persze� had segítsek. � azzal a nagyúr, lágyan hátratűrte Kagome hosszú, ébenfekete haját, és egy liliomos csattal eltűzte; majd ráborította csillogó, lágyesésű fátyolt.

-          Köszönöm� -

-          Semmiség, de most sietnünk kell. �

-          Rendben. Choro, gyere! �

A sarki-róka, durmolt egyet és elindult gazdája után.

-          Choro, hová mész? �

-          Erre most, nincs időnk� -

-          Siiye � dono, menjen előre. Én is sietek. �

-          Rendben, de ne maradj soká. �

-          Choro! �

-          Hát megvagy! � kapta el Chorot, vagy négy folyosó végigrohanása után, és ekkor olyasvalakibe botlott, akire egyáltalán nem számított; a tegnapi alak állt előtt, és nemsokára megjelent Ahyanna is.

-          Már megint te? A menyasszony elkésik a saját esküvőjéről? Mondhatom, szépdolog. Sesshoumaru, menjünk. �

-          Se� Sesshoumaru� - ismételte Kagome, és a férfi karja után kapott � hirtelen, valami megmozdult benne� - Sesshoumaru! � ismerte fel az alakot, és most már szinte semmit sem értett � �A démon, akivel régebben együtt utaztam� De miért hagytam ott? Elraboltak, aztán megkaptam ezt a� EZT A MEDÁLT! Hát persze!� � nézett megvetően a kis, kerek ékszerre, majd ismét szerelméhez fordult � Sesshoumaru, emlékszem! Már emlékszem! � borult karjaiba, majd nagy meglepettséggel vette észre, hogy a karok, melybe nagy hévvel belevetette magát meg se rezzennek; félve nézett fel, és szembetalálta magát a youkai hideg tekintetével:

-          Halandó� �

-          Yukamo � sama, hova megyünk? �

-          Kislány. Had tisztázzak le pár dolgot. Én egyes-számban megyek. Ma-gam-ban. Kettő: Nem tartozik rád! Három: Sesshoumaru nagyúr, jelenleg házon kívül, illetve hát belül, tartózkodik. Ergo, megölhetlek bármelyik percben. �

-          És mikor érünk, ahhoz a házhoz? �

-          Figyelsz te rám?! �

-          Hasztalan, nem lehet levakarni. � jelentette ki Jaken, és mélyet sóhajtott hozzá.

-          És téged, ki hívott?! �

-          Vigyáznom kell Rinre, ha a helyén akarom tudni a fejem� -

-          Fhfhfh� patkányok� méghozzá sokan� - jelentette ki Yukamo és kicsit előrébb szaladt, fogadni a hívatlan vendégeket.

-          Halandó� � nézett megvető szemekkel Sesshoumaru, a hozzá dörgölőző lányra.

-          Kagome! Hát nem emlékszel? Én vagyok az Kagome� -

-          Nem ismerek, egyetlen egy Kagomét sem� -

-          Te lány, gyere velem egy pillanatra. � hívta félre Ahyanna és pár méterrel arrébb egy üres szobába húzta be Kagomét � Te éppen most készülsz férjhez menni. �

-          De, csak emiatt, a nyaklánc miatt! �

-          Én a helyedben, most mennék az esküvőmre� -

-          Sesshoumarun is biztos valami átok van� soha nem felejtene el engem� -

-          Igen, ő is ezt mondta, amikor közöltem vele, férjhez mész� Nem akarta elfogadni. Van róla fogalmad, hogy magába omolt?  - mosolygott sejtelmesen, csodálkozva saját tehetségén a hazudozásba, amit valószínűleg nem most fedezett fel � Te most mindenképpen férjhez mész. Ez egy démonpalota, mit gondolsz, ki parancsol itt? �

-          Sess� -

-          Sesshoumarunak jobb az emlékei nélkül. Bele pusztulna, ha úgy kellene élnie, hogy te férjnél vagy. Hagyd békén! -

Kagome nem hallgatta ezt tovább, könnyes szemekkel kirohant, és a youkai kimonóját ráncigálva könyörgött neki, hogy térjen észhez; hasztalan.

-          Ezzel nem mész semmire� -

-          Engedd el! Hallod, hagyd békén, add neki vissza a tudatát! �

-          Azt sajnos nem tehetem� felsőbb utasítást kaptam� -

-          Kagome úrnő! Mindenki önt keresi! Jöjjön� - szaladt oda Yemena.

-          Nem, a világ összes kincséért sem. � kiáltott Kagome és kiszaladt az udvarra, csapdába került; két nagy fa, körbe virágágyás, a kertet körülvéve, hatalmas kőfal.

-          Choro? � nézett ekkor, az őt immár nagy alakban hátára rakó rókára, nem múlott sokon, de Choro kiugratott gazdájával, majd a felhők közé vetette magát. {ha nem elég érthető, ez az egy órás metafora = repült}

-          Choro! Ott, látod, ők a barátaim. Kérlek, ereszkedj le. �

Choro kiadott, valami helyeslésre emlékeztető hangot, majd egyenesen a búsan ballagó kis csapat előtt ért földet. Kagome lepattant a hátáról és egyből Yukamohoz fordult.

-          Sesshoumaru, elvitték, nem emlékszik rám! �

-          Nyugi van. Tudom, de te hogy kerülsz ide és kié ez a táltos paripa? �

-          Az enyém. Choro; de most nem ez számít, mennünk kell Sesshoumaruért! �

-          Még egy kolonc a nyakamba� -

-          Kagome � sama! � szaladt a lány nyakába Rin, és könnyei megeredtek örömében.

-          Rin, jól vagy, nem esett bajod? �

-          Nem, Yukamo végzett a patkányokkal, de Sesshoumaru nagyúr, elment egy fiatal nénivel� Kagome �sama, honnan van ez a gyönyörű ruha� -

-          Igen, tudom, de érte megyünk. Yukamo! � kiáltott nem is figyelve Rin utolsó kérdésére.

-          Jól van, na� Megvárnak nem? Csak nem kezdik el menyasszony nélkül a ceremóniát� -

-          Mi?! Hogy megszökött?! Hogyan?! �

-          Azon a kis, állatkán, hirtelen naggyá változott és� -

-          És mi?! Démonok vagytok nem?! Hagytátok, hogy elmeneküljön előletek egy halandó, meg egy csipogó-játék?! �

-          Bátyám, ne légy mérges� -

-          Ne legyek mérges?! Megtörte a medál bűverejét! Ne legyek mérges?! �

-          Bátyám, nyugodj meg, erre felé tart és� hozza Yukamot is� -

-          Yukamo? �

-          Igen, ide fognak jönni és akkor� -

-          És akkor bosszút állhatok. �

-          Ez a valami nem tud gyorsabban menni? Már kétszer odaértem volna, ha tudnám az utat� -

-          Semmi baj, Choro. Nagyon ügyes vagy, erre a nagyszájúra meg ne is figyelj� -

-          Mew. �

-          Már mindjárt ott vagyunk. �

-          Végre� -

-          Rin. � szólt a lány, a háta mögött Aunton ülő elszánt tekintetű kicsihez � Ti előbb leszálltok, Jaken majd vigyáz rád� -

-          Igen, Kagome � sama. � bólintott, majd leereszkedett a sárkány-lóval.

-          Itt várjatok! � kiáltott még utána Kagome, majd gyorsabbra vette az iramot.

-          Hercegnőm� -

-          Sihoya� -

-          Én meg Yukamo, most, hogy ezt így letisztáztuk� -

-          Pofa be! �

-          Ejnye� ez úgy látszik családi szokás� -

-          Hát szép dolog a frászt hozni a jövendőbelidre? �

-          Nem megyek hozzád! � vágta le Kagome a csillogó nyakéket a démon lába elé.

-          Ez nem valami szép dolog tőled� -

-          Add fel és vonulj zárdába. A nők utálnak! �

-          Te, meg ne merj szólalni! Mindjárt megyek és foglalkozom veled is! �

-          Kagome, ezt a szerencsétlent, hagyd rám és menj Sesshoumaruért! �

-          Igen. Choro, gyere! �

-          Szemtől szembe� -

-          Rég vártam már erre! �

-          Sesshoumaru! �

-          Hát te sosem adod fel? Sesshoumaru látod, ez itt a öcsém menyasszonya, egy közönséges halandó� - köpködte a szavakat, mély megvetéssel hangjában Ahyanna � Szerencsétlen kis szajha� Nem lesz ilyen vejem! � rontott neki a lánynak, de valaki megfogta a kezét.

-          Szemtől szembe� -

-          Rég vártam már erre! � támadt Sihoya, hirtelen megjelenő hosszú kardjával.

-          Csak meg ne bánd! �

-          Pusztulj! �

-          Ó csak nem Nekumé  miatt vagy még mindig ennyire zabos? �

-          Ne merd a szádra venni a nevét! Kihasználtad és otthagytad! �

-          Tévedés, még azelőtt meghalt, hogy otthagyhattam volna� - vigyorgott gonoszan Yukamo és ügyesen hárított egy valószínűleg halálos ütést.

-          És most már halandókkal? �

-          Nem süllyedek a te szintedre! �

-          Csak, hogy tudd, az a lány erősebb, mint te vagy én valaha lehetünk. �

-          Ugyan� hiszen csak egy ember� -

-          Ostoba, egy miko� -

-          Miko?! �

-          Menyi időt töltöttél vele, hogy ez még nem esett le? �

-          Miért te talán� -

-          Nekem megvannak a saját trükkjeim, az udvarhölgyei, mind gnómok� Hallottam Jaken is veletek van� -

-          Arra a kis zöld valamire gondolsz� -

-          Igen, de most elég a fecsegésből. � csapott le ismét, de megint elvétette.

-          Szerintem is elég, untatsz! � jelentette ki szinte már sértő magabiztossággal és bevitte a végső csapást; Sihoya nem fogta fel mi történt, utoljára még meglendítette kacifántos kardját, majd némán a porba hullott.

-          Sesshoumaru! �

-          Hát te sosem adod fel? Sesshoumaru látod, ez itt a öcsém menyasszonya, egy közönséges halandó� - köpködte a szavakat, mély megvetéssel hangjában Ahyanna � Szerencsétlen kis szajha� Nem lesz ilyen vejem! � rontott neki a lánynak, de valaki megfogta a kezét � Sesshoumaru� -

-          Ne merj hozzáérni Kagoméhoz� -

-          Se� Sesshoumaru� - mosolyodott el a lány, majd mikor szerelme végzett a démonnővel odaszaladt hozzá és szorosan átölelte � Annyira féltem� nem emlékeztél rám� annyira féltem. �

-          S� - csitítgatta � Most már semmi baj, itt vagyok� -

-          Yukamo! �

-          Ő is itt van? �

-          Igen, Sihoyával küzdöttek. �

-          Hogy kivel? �

-          Nem lényeg, siess� -

-          Nem kell sietni, már végeztem vele. � lépdelt feléjük az említett az �én megmondtam� kifejezéssel arcán; mintha egyenesen sértőnek tartaná, hogy a lány aggódott miatta.

-          Patkányok! � hallatszott ekkor egy csengő sikoly, valahonnan a közelből és társult hozzá jó pár rémül vijjogás, feltehetőleg a palotában szolgáló kis zöld gnómoktól.

-          Kagome! � lettek figyelmesek ekkor a feléjük futó, igencsak ismerős lila ocsmányságra.

-          Siiye� -

-          Egy perc alatt végzek vele� - húzta elő kardját nyugodtan Yukamo.

-          Ne, várj! � figyelmeztette a lány, mert neki feltűnt, hogy körbevették őket a gnómok, nem éppen barátságos tekintettel.

-          Kagome, nem mész sehova! �

-          Siiye, kérlek; tudom, hogy te ezt nem akarod� Adj szabad utat, kérlek� - Siiye kicsit elmélázott, lassan körbetekintett, majd végül megvonta vállát és így szólt:

-          Engedjétek őket! � erre, nagy sustorgás futott végig a társaságon, majd valamivel később út nyílt a tömegben; kis csapatunk bizonytalanul elindult.

-          Viszlát; és köszönök mindent! � szólt még hátra Kagome, majd Choroval kezében, ő is eltűnt.

-          Rin hol van? � szólalt meg Sesshoumaru mikor már palotán kívül voltak.

-          Nem messze innen, nem akartuk őket veszélybe keverni� -

-          Egyes-számba beszélj, engem speciel egyáltalán nem érdekel. �

-          Mi a baj Choro? Olyan nyugtalan vagy� -

-          Nem csoda� patkányok, érzem a bűzüket és� - de nem fejezte be, mert úgy vélte, sürgős dolga akad fél mérfölddel arrébb; Kagoméék villámgyorsan követték.

-          Jaken �sama! �

-          Maradj a hátam mögött Rin. �

-          Au! �

-          Mi történt?! �

-          Megharapott. � lengette a kislány maga előtt úját, melyből egy kis vérpatak indult a fognyomokon.

-          Ez is ugyan olyan, mint a várban lévők! � cincogott egy nagyobb rusnyaság, majd Jakennek vetette magát, nem volt szerencséje.

A kis talpnyaló résen volt és már emelte is a Fejek botját. A következő pillanatban már az egész terület letaroltan, és patkánymentesen virított; kár volt előre örülni. Még nagyobb raj tűnt fel és nem volt idő ismét bevetni a pálca hasznos, bár veszélyes varázserejét.

-          Rin vigyázz! � ugrott a kislány elé Jaken, hogy testével is óvja, de ekkor�

-          Sesshoumaru � sama! � a szellem úgy érkezett, mint derült égből villámcsapás, csak éppen pozitív értelemben; a youkai nem habozott, egyetlen csapással elpusztította a sereget és most már tényleg csak por maradt utánuk.

-          Rin! � érkezett meg Kagome is és aggódva átölelte a gyereket, majd semmivel sem törődve Sesshoumaruhoz szaladt és megcsókolta.

A szellem átölelte és visszacsókolt. Még hallották Yukamo gúnyos megjegyzését, de nem foglalkoztak vele. Gyorsan indultak tovább Kaelde falujához.

-          E� ez Kagome� - kapta fel fejét Inuyasha és a mellette ülő lányhoz fordult.

-          Kagome� -

-          Kagome! � ujjongott mellettük egy kis gyerekforma démon, nagy lompos farokkal.

-          Igen, Kagome és Sesshoumaru� meg még vala� - kezdte a hanyou Yukamónál tapogatózva, de amikor libbent a kunyhó rolója egyszerűen nem jött ki hang a torkán.

Kagome és Sesshoumaru lépet be, ahogy azt már előre bejelentette, de kellett egy kis idő, amíg észhez kapott.

-          Ka� Kagome? �

-          Sziasztok. - integetett kedvesen, de neki is eléggé kényelmetlen volt ez a helyzet.

Sippou egyből a nyakába ugrott és ölelgetni kezdte. Sango és Miroku kissé le voltak döbbenve, de utána ők is felálltak és körbeállták a lányt. Kikiyou semmilyen kedélyállapot ingadozást nem mutatott, egyszerűen nem nagyon izgatta a dolog. Kaelde a tőle szokott kedvességgel, széles mosollyal arcán köszöntötte a párt, majd mindenre gondolva elintézte, hogy a két pár egyedül maradjon.

-          Nos� - kezdte Sesshoumaru � csak azért jöttünk, hogy tisztázzuk a helyzetet; mint látom, te végül is Kikiyou mellett döntöttél� -

-          Kagome! A bátyámmal?! � hangozta Inuyasha nem kis szemrehányással hangjában � Amikor a kútnál� én nem akartam elhinni� ennél mélyebb� -

-          Inuyasha� - vágott közbe Kikiyou és rosszallóan nézett hozzá � neked nincs jogod megítélni őt� -

-          Én szeretem Sesshoumarut� és amíg ő is szeret engem, nem kell szégyellnem semmit� - mondta a lány enyhe daccal hangjában; ezt a kijelentést az is nyugtázta, hogy a szellem átölelte kedvesét.

Inuyasha nem szólalt meg, kicsit berengőn bólintott, majd mivel látta Kikiyou mosolyog, hozzátette.

-          Sok boldogságot. �

-          Nektek is. � indult kifelé az ember-szellem páros.

-          Várjatok! � kiáltott utánuk a hanyou, majd mikor azok megfordultak már elbátortalanodott a hangja. � Miért nem maradtok egy ideig itt� mindannyiunknak nagyon hiányoztál� -

-          Hm? � nézett Kagome kérdőn kedvesére � Rendben� végül is nem sietünk, azzal együtt távoztak a kunyhóból, megkeresni a többieket.-          Akkor ti, egyáltalán nem is találkoztatok azóta Narakuval? � kérdezte Kagome immár este, frissen otthonról beszerzett iskolai egyenruhájában.

-          Nem, nem tűnt fel azóta, mióta� mióta� -

-          Elmentél. � fejezte be a mondatot Kikiyou.

-          Igen, se híre, se hamva és Kohakuval sem futottunk össze. � mondta csüggedten Sango, mire egy nyugtató kezet érzett vállán; reménykedve felnézett barátnőjére, de az egy intéssel jelezte, ő sem tud róla semmit.

Miután megvitatták tényleg helyes-e Yukamot a faluban marasztalni, átváltottak egy kellemesebb ám igazán semmiről nem szóló témára.

Rin és Sippou már aludtak; Choro és Kirara ölében. Jaken valamivel arrébb Aunttal próbált zöldágra vergődni, de szokás szerint ez nem nagyon sikerült. Kaelde baljós felhőket vélt látni kunyhójuk fölött, de kisebb démonoknál nem igazán tartotta többre az egészet. Lassan mindenkinek álom jött a szemére. Párokba verődve szunnyadtak gyanútlanul.