7. Örökség 

Még ha nem is kéred, megkaptad, csak tudd használni.

Lágy szellő járta át a tájat, ezzel enyhülést hozva a fülledt, párás időre. Az ég oly rég nem kecsegtetett már esővel, hogy a növények elfelejtették mi az, és kókadtan csüngtek le halovány virágocskáik, jobb időket remélve. Egy lány aludt a folyóparton. Homlokáról kövér verejtékcseppek gördültek le, és nyüszítve fordult egyik oldaláról másikra. Szemmel láthatóan rémálmok kínozták:

***

-          Az enyém leszel� -

-          Tűnj innen Naraku! �

-          Nekem fogsz dolgozni� Ne ellenkezz� légy a katonám� -

-          Hagyj engem békén! �

-          Hiába, itt vagyok a fejedben, nem szabadulsz tőlem� nem, amíg élsz� Gyere velem! Teljesítsd az én parancsaimat� -

-          Hallgass már el! �

-          Ma elmegyek� de ne feledd, addig nem lesz nyugtod, amíg mellém nem állsz� - kacagott és gúnyos csókot dobott a lány felé, aki erre egyből felpattant.

***

Letörölte homlokát, és a levegőt gyorsan véve körbetekintett. Semmi változás, még mindig ott volt az alacsonyvízszintű folyó mellett.

-          Mi van már megint Kagome? � ugrott elé egy igencsak jóképű magas fickó és kérdően nézett, ám látszott rajta, hogy valami bosszantja.

-          Semmi� - rázta fejét Kagome, és tovább pásztázta a fák sűrűjét.

-          Még nem jött vissza, és még egy ideig nem is fog� nem érzem az illatát. �

-          Igen, tudom� csak azt nem értem engem miért nem vitt magával� -

-          Ha csak ennyi lenne, de engem is itt hagyott, hogy vigyázzak rád. Azt az idegesítő halandót meg magával vitte. �

-          Harcolni nem mehetett, hiszen Rin is vele van� és Chorot is elvitték�- elmélkedett tovább Kagome.

-          Ennyire ostoba nem lehetsz� -

-          Yukamo, te tudod? Kérlek, mond el, nagyon aggódom, ugye semmi komoly? �

-          Ne légy bolond! Sesshoumaru ki is tekerné érte a nyakamat� - fordult el fintorogva, majd pár perccel később óvatosan hátrapillantott � Ne nézz így rám! � torkollta le a lányt � Ne� ne� semmi komoly� Ne sírj már� -

-          Én nem sírok! �

-          Nehogy már neked álljon feljebb! Fejezd be a bőgést! �

-          Nem bőgök! �

-          Rendben, akkor nem bőgsz� -

-          Gyere! � szólt Yukamo a lánynak, már másnap reggel.

-          De hát Sesshoumaruék, még meg sem érkeztek� -

-          Gyere már, mennünk kell. �

-          Én a többiek nélkül nem megyek sehova. � makacsolta meg magát Kagome, és tűntetően karba tette kezét.

-          Ide figyelj te kis� te drága. Mi most elmegyünk egy jó kis helyre, megértetted? �

-          Nem. �

-          Hát jó� - nézett unottan, majd vállára dobta a rikácsoló nőszemélyt, aki csak nem akart felhagyni ezzel az idegesítő tevékenységével.

-          Megjöttünk� - dobta le hátáról Kagomét, aki már szerencsére nem sikítgatott.

A lány fájó fenekét dörzsölgetve nézett fel, egy alakra, akihez az imént Yukamo beszélt.

-          Sesshoumaru! � szólt vidáman, majd az imádott férfi karjaiba vetette magát.

-          Én, többet, ezzel, nem, maradok, egy, lékkörben, egyedül. � lihegett az éretlenebb youkai minden szót alaposan kihangsúlyozva � és� természetesen dupla órabért kérek. � vigyorgott immár, és kezét tartotta a jutalomért.

Unokabátyja miután megcsókolta kedvesét, hátra tekintett és intett valakinek. Rin lépett elő, Jakennel. Choro a kis sarki-róka is ott menetelt mögöttük. A kislány széles mosollyal arcán lépdelt �anyukája� felé.

-          Tessék Kagome � sama. � nyújtott át egy kis barna, igencsak rongyos csomagot.

-          Mi ez? �

-          Ajándék. �

-          Nekem? Köszönöm� De� miért? �

-          Nem emlékszel? � húzta titokzatos mosolyra száját Sesshoumaru, amitől ha lehetett, még helyesebb lett � Pontosan itt találkoztunk egy éve, amikor megkértél, hogy segítsek megmenteni Inuyashát. �

-          Tényleg� - kapott homlokához, és most szörnyen szégyellte magát, mert őneki ez eszébe sem jutott.

-          Bontsd ki! �

A lány izgatottan széttárta a barna papírt és majdnem elájult örömében. A csomagban egy gondosan összehajtott fehér ruhadarab (aminek alakját így még nem láthatta), egy kagylóhéjban tartósított ajakrúzs, és egy pár faragott hajtű volt.

-          Ezt én választottam! � mutatott itt Rin a fehér anyagra � Nézd meg. �

Kagome tetejénél fogva lelógatta a selymet, majd csillogó tekintettel meredt az álomszép darabra. A ruha egy lenge nyári felső volt; Japánban nem nagyon hordtak ilyet�

Az újatlan, pántos remekmű aranybehímzéssel volt tarkítva. Azonnal elment felpróbálni. Mikor visszatért Sesshoumarunak majd elállt a lélegzete; látta már a lányt pár különleges darabban, de ez saját állítása szerint eddig a leggyönyörűbb, még pedig azért mert szabásának köszönhetően, csak a lány gömbölyű idomait rajzolta ki.

-          Köszönöm! � nyomott puszit a kicsi arcára, majd ismét szerelméhez fordult � Hogyan? �

-          Kikiyou hozta őket a tündéktől� - felelte az, lekicsinyítve saját munkáját a megszerzésben; pedig nem adták azok olyan könnyen�

-          Nagyon, nagyon köszönöm! � ugrott kedvese nyakába, amiből végül egy forró csók lett.

Rin ragyogó arccal, Jaken már hozzászokva, Yukamo pedig egy �Jaj ne, már megint kezdik�� � kel fogadta ezt az eseményt.

-          Tűnj innen! � ült fel Kagome felriadva, zilálva vette a levegőt, majd ismét megnyugtatta magát:

�Csak egy álom volt��

-          Mi a baj? � kérdezte ekkor Sesshoumaru, aki eddig nem messze gubbasztott egy hanyagul eldöntött odvas fatörzsön.

-          Semmi� csak egy rossz álom. �

-          Amíg nem voltál, folyton ezt csinálta� - ment közelebb a valamivel fiatalabb szellem.

-          Visszatérő rémálmok? � szűkült be a youkai szeme és aggódóan tekintett szerelmére.

-          Nem, nincs semmi baj. � mosolygott az, nem tulajdonított túl nagy jelentőséget Naraku megjelenéseinek; egyszerű nyomás alatti képzelődésnek vélte.

-          Nem akarod elmondani? �

-          Tényleg semmi. Már nem is emlékszem rájuk� -

-          De� -

-          Elmegyek lefürödni. � vágott közbe a lány és puszit nyomott Sesshoumaru arcára, elővette törölközőjét, majd ment is a közeli forráshoz.

Érdekes egy forrás volt ez: A víz hat méter magasról zúdult a tóba mégis olyan halk volt, hogy alig lehetett hallani érkezését. Jól emlékezett erre a helyre; itt kérte meg Sesshoumarut, hogy segítsen neki.

A lány hangtalanul levetkőzött, majd lassan belemászott a meleg vízbe, mint minden másik, ez is eléggé alacsony volt, jó messzire be kellett mennie, mire ülve elért a válláig.

Fáradtan gubbasztott, a kellemesen forró tavacskában, és hasán lévő, azóta be nem gyógyuló, kis vájatokat simogatta. Ezeket a sérüléseket Kai okozta neki, Naraku egyik újabb reinkarnációja, de végül a testvére végzett vele, a szélboszorka, mint ahogy azt Yukamo elmesélte nekik.

Azok a hegek, azóta nem gyógyultak be, nem fájtak, vagy ilyesmi, csak rondán mutattak ott. Kagome álmából felriadva érzett, néha égést, vagy melegséget bennük, és most is, amióta levetette ruháit még jobban felforrósodtak de ezt csak a gyógyulásnak könyvelte el. Pedig mekkorát tévedett�

Már a nap is kezdett felkelni, mikor úgy vélte, kellőképpen kiáztatta bőrét. Kisétált a partra, majd óvatosan megtörölközött. Ha valaki látta volna törékeny testét, azt hihette volna háborús sérült, vagy legalábbis valami nagy csatába keveredett. Vállát mély barázdák szántották be, derekán és lábán is díszelgett pár élés heg. Sesshoumarunak, (vagy ha úgy tetszik Kainak) és Kagurának köszönhetően, amit szintén inkább Narakunak tudhatunk be.

Felöltözött, majd immár frissen és vidáman visszament táborukhoz. Ott már mindenki ébren volt, és éppen némi kaját próbáltak összeütni.

-          Soká elvoltál. � szólalt meg Sesshoumaru, majd átölelte szerelmét.

-          Igen, tudom� - nézett a Yukamo � Rin párosra, akik a halsütés rejtelmein vitatkoztak; végül a lány odament és megcsinálta.

-          Mondtam, hogy így kell. � diadalmaskodott a kicsi és Kagoméhez bújt.

-          Fogd be vakarcs, csak azért mert ez a másik nagyon értelmes azt� - mondatát nem fejezte be, mert hátán egy szúrós tekintetet vélt felfedezni, és mivel Jaken vele szembe állt nem sokkal messze, kizárásos alapon, ezt unokatestvéréhez számlázta.

-          Neked nem mindegy? Úgy sem eszel ilyet. � mosolygott Kagome, majd tálalta az egyszerű fogást; végül természetesen Yukamonak is adott.

Aznap nem álltak tovább; Naraku kellemetlen bűzét nem érezték, úgyhogy úgy döntöttek maradnak. Egészen estéig eltengték-lengték a napot. Rin és Jaken már ott horpasztottak a sárkány-ló oldalán. Yukamonak hirtelen mehetnékje támadt, így magára hagyta a turbékoló szerelmespárt. Az, egy forró csók után hosszú beszélgetésbe kezdett.

-          Hogy vannak a sebeid? � kérdezte Sesshoumaru és aggodalmasan nézett végig a lányon.

-          Már mind begyógyult. � hazudta az, és hetykén legyintett mellé.

-          De hiszen�- mutatott a lány csupasz karjára, amin még mindig ott díszelegtek a sérülések.

-          Már nem fáj� - teljesen meg is feledkezett róla, hogy még mindig az újonnan kapott felső van rajta; gyorsan matatni kezdett táskájában, majd magára húzta zöld-fehér matrózblúzát is. � Jut eszembe� - vett elő, egy szép ezüstláncot, rajta egy csillogó medállal: � ezt neked adom� Tudom, női, de nem volt időm semmit sem venni, úgyhogy, még nem úsztad meg az ajándékozást, ez egy kis előleg. �

-          Köszönöm � mosolygott a youkai, majd átvette az egyedi ékszerdarabot; nyakába tette és kimonója alá rejtette, mint legféltettebb kincsét, végül ismételten megcsókolta szerelmét.

-          Kagura� - sétált közelebb Yukamo a csinos szélboszorkához.

-          Á, csak te vagy� - nézett hátra az; eddig egy kiálló kőszirten gubbasztott.

-          Csak én? Nem is örülsz? � húzta a youkai ravaszkás mosolyra száját, majd határozottan közelebb lépett a démonnőhöz.

-          De örülök� - suttogta, és megcsókolta a helyes szellemet.

-          Tudod� arra gondoltam� � kezdte bátortalanul Kagome � hogy esetleg megkereshetnénk Inuyasháékat, ők is Narakut üldözik és� -

-          Nem. �

-          Jó, rendben� csak egy ötlet volt� - húzta magát össze a lány.

-          Nem, mert nem bírnám ki, ha még egyszer úgy látnálak titeket, együtt. �

-          Az csak amiatt, az átkozott Kai miatt volt. �

-          Kagome� én nem akarlak elveszíteni, nem kockáztatok, ilyen apróságokon. Naraku mindig megtalálja a módját, hogy szétválasszon embereket� szellemeket. �

-          Igen, megértelek� de azt tudnod kell, hogy én csak téged szeretlek, senki mást! �

-          Akkor jó. � ölelte át kedvesét, és boldogan mosolygott, rá úgy, ahogy csak ő tud, úgy hogy Kagome majdnem elolvadt tőle.

-          Már megint� még a gyereket sem kímélitek? �

-          Fiatalabb vagyok nálad. � mondta epésen a lány, és még jobban szerelméhez dörgölőzött.

-          Én gyerek alatt a vakarcsra célozgattam. �

-          Rin alszik. � szólalt meg Sesshoumaru is, és ekkor kaján vigyor jelent meg arcán � és pont te beszélsz? �

-          Mi? �

-          Naraku illata van rajtad� de ha jobban odafigyelek, akkor ez Kagura. �

-          Te érzed? � csodálkozott Kagome.

-          Csak, mert a félvér öcsém nem tudja megkülönböztetni, én még igen� - húzta föl orrát a youkai és durcásan nézett egy ideig; a lány nyomott az arcára egy puszit, majd a fiatalabbikhoz fordult:

-          Már akkor tudtam, amikor először találkoztatok� ahogy néztél utána� - mosolygott.

-          Nincs köztünk� -

-          Mindenesetre, én örülök neki. � folytatta a lány, oda sem figyelve a magyarázkodó Yukamora.

-          Gratulálok öcsi� -

-          Köszönöm. � vágott az fanyarú ábrázatot, majd önmagához híven ismét megjelent arcán a gúnyos vigyor � Mióta is hívsz te engem öcsinek? �

-          Mióta nem tudsz halat sütni. Még Rin is jobb nálad, Kagome meg a főzés nagy mestere. �

-          A mester, túlzás. � pirult el a lány.

-          Nekem nincs szükségem arra, hogy halat sütögessek. � tette le magát a pár mellé, és többet az este már nem szólt.

Lassan mindannyian elaludtak, is ki-ki a maga vágya szerint álmodott, kivéve Kagomét.

A lány megint Naraku csábítását hallotta fejében, és most még erősebbnek érezte fájdalmát sebecskéi körül. Ez addig ment így, míg már nem bírta tovább. Hangtalanul felállt és miután meggyőződött róla, mindenki mélyen horpaszt távozóra fogta a dolgot. Még hátranézett Sesshoumarura, majd eltűnt a sűrűben Choroval együtt. Tudta merre kell mennie�

-          Hát eljöttél� - kezdte negéd-édesen a gonosz hanyou.

-          Nem azért vagyok itt, hogy segítsek, vagy hogy a katonád legyek. �

-          Hát akkor miért jöttél? �

-          Azt� azt nem tudom� - csitult el, és valóban most gondolt bele: egyáltalán mit keres itt?

-          Majd én elmondom� Össze vagyunk kötve. A sebek, amiket Kai okozott neked nem forrtak össze, nem mert én nem engedem� Kai tulajdonképpen befolyásolta az érzelmeket, uralta a szívet. Több férfit is megsebzett, rajtuk miért nem maradt nyom? Ez egyszerű, őket egyszerűen csak használta a játékaihoz� de téged, mint vele egyneműt, utódaként jelölt meg� -

-          Utód? � vágott közbe Kagome és rémült pillantásokat vetett ide-oda, a palota udvarán, pedig nem volt ott rajtuk kívül senki.

-          Úgy bizony. Ő az én teremtményem volt� a legtökéletesebb� -

-          Uralta a szíveket? Csak nem a tiédet is� -

-          Ostoba, fölöttem, nem volt hatalma. �

-          Pedig egyszer majd olyat alkotsz, ami téged is elpusztít� -

-          Ne becsülj le engem. �

-          Nem, te ne becsülj le engem. Emlékszel� mit mondtam neked a szeretetről� Szeretted Kait? �

-          Ostoba, én nem kötődöm egyetlen reinkarnációmhoz sem� de most nem azért csaltalak ide, hogy ezt megvitassam veled. �

-          Miért vagyok én olyan fontos része tervednek, hogy ennyit fáradoztál miattam. Csak nem megint Sesshoumarut akarod kiiktatni? �

-          Nem talált, Sesshoumarunak még hasznát veszem. Inkább Kikiyout kéne kezelésbe venned� -

-          És miből gondolod, hogy megteszem� -

-          Onnét, hogy Kikiyou vadászik rád� - húzta ravaszmosolyra száját Naraku, megint boldog volt, büszke saját ravaszságára.

-          Már miért vadászna rám? �

-          Mondjuk, mert halálos sebet ejtettél Inuyashán. �

-          Ezt meg hogy érted? �

-          Bárki alakját fel tudom venni, Kagomeként, nem volt nehéz elcsalnom azt a szánalmas korcsot, még csak a szagomat sem ismerte föl, annyira el volt foglalva veled� Egy nyílvessző a mellkasába� és kész. � még most sem tudja felfogni, hogy tehetted ezt vele. Kikiyou persze megvédi házi kedvencét� -

-          Te átkozott! �

-          Na� -

-          Undorító mocskos féreg! �

-          Ne hízelegj. Inkább ezt vedd el. � jelent meg a lány lábánál íj és jó sok vessző � még szükséged lehet rá. Mindjárt megérkezik. Ez izgalmas lesz, de nem nézhetem végig, még a végén kiderülne, hogy én állok a háttérben�Ja persze, ha erőre van szükséged, tudod, hol találsz. �

-          Átkozott! � kiáltott még Kagome, de a gonosz félvér addigra már eltűnt; a lány rémülten nézett körbe, és mikor ló paták dobogását halotta, már tudta: mindjárt itt lesz.

Kikiyou érkezett meg, leugrott a tiszta barna ménesről és előkapta íját, majd kifeszítette.

-          Kikiyou, ez egy félreértés� én nem bántottam Inuyashát! �

-          Nem, akkor meg honnét tudod, hogy miért jövök? �

-          Naraku volt az, Naraku az én alakomban. � próbált magyarázkodni, de esélye igen csekély volt arra, hogy ezt megússza harc nélkül.

-          Nevetséges, Inuyasha megérezte volna a szagát! �

-          Nem, mert nem figyelt oda. �

-          Tiszta vér a ruhád! És még le is tagadod� tudod én tényleg azt hittem, hogy már letettél róla� -

-          Vér?! � nézett magán végig a lány és tényleg, ruháját bordóra festette egy még mindig meleg, folyékony anyag. � ez nem az aminek látszik, ez is Naraku műve� -

-          Csak egyet mondj meg� Miért? �

-          Kikiyou én� -

-          Azt hittem már Sesshoumaruval vagy� -

-          Vele is vagyok, ez csak egy csapda! �

-          Elég legyen! � unta meg a locsogást, és íját még feszesebben tartotta, majd kilőtt egy vesszőt; Kagome épphogy elugrott előle, a következőnél már nem volt ekkora szerencséje - Most megfizetsz! � kiáltott a miko és vesszeje a még mindig magyarázkodni próbáló lány hasába fúródott.

Kagome zilálva dőlt a földre és a találathoz kapott; szemében könnyek gyűltek, de érzett valamit, valami tisztaságot, maga sem tudta megfogalmazni. A vér, mely eddig szinte rémisztően csöpögött ruhájából, hirtelen tűnt el, mint ahogy jött is. A halott papnő már ment volna, hogy bevigye a kegyelemdöfést, de kezét megállították. Egy igencsak dühös és elszánt szempárral találta szembe magát.

-          Mégis mit művelsz? � emelete fel nyakánál fogva a nőt Sesshoumaru, olyan undorral tekintetében, amit ritkán lehetett látni tőle; a miko már alig kapott levegőt.

-          Ne� ne bántsd� - nyögte ekkor egy hang lentről; a youkai erre kicsit megtorpant és engedett a szorításon � Nem� az ő hi� bája� Naraku� -

Sesshoumaru most már nem is foglalkozott Kikiyouval, ledobta a földre és szerelméhez fordult.

-          S� ne beszélj� -

-          Ki tudod� húzni? � markolta meg a füvet Kagome és keservesen nézett fel az égre, hátha gondolatát elterelik a fájdalomról, amit érzett a játékos bárányfelhők.

-          Nem� - próbálkozott - nem tudom megérinteni� -

-          Majd én! � guggolt le Kikiyou, mérhetetlen nagy bűntudattal szívében � �Tényleg Naraku volt, és én nem hittem neki� Hogy lehettem ekkora ostoba?!� � megfogta a nyílvesszőt, ami szinte azonnal porrá lett kezében.

A youkai gyorsan karjaiba kapta alélt szerelmét és elfutott vele táborukhoz. Kikiyou is követte hátasán már amennyire tudta, Chorot is vitte magával.

-          Hát ezzel meg mi történt már megint? � kérdezte Yukamo mikor meglátta, az eszméletlen lányt szállító unokabátyját � Had találjam ki� Elesett? � viccelődött, de egy szúrós pillantás alapján, jobbnak vélte ha inkább csöndben marad.

Sesshoumaru lefektette a lányt prémjére és felhúzta szétszaggatott ingjét � �Mik ezek itt?� � értetlenkedett a kis vájatok láttám � �Ez a nyíl helye, de ez a többi, már régebbi�� �

-          Sesshoumaru! � ugrott le lováról a gyönyörű miko és egyből odaszaladt � Hogy van? �

-          Rosszul, hála neked! � rivallt rá a youkai.

-          Had segítsek! � nézett szomorú szemekkel és piros nadrágja széléből egy nagy fehér kendőt húzott elő; kezét végigsimította karcsú derékon, majd egy kicsit megállt � fehérek� - csodálkozott el.

-          Mi? � értetlenkedett a szellem.

-          Ezek itt, eddig feketén ragyogtak, biztos a nyilam� -

-          Te tudod mik ezek? �

-          Pontosan nem, csak azt, hogy még Kai csinálta, és gonosz aura lebeg fölötte� - ere már Yukamo is közelebb ment, és próbált hallgatózni.

-          Kai? � szólt közbe -, nekem és Sesshoumarunak is voltak ilyenjei, de eltűntek. �

-          Nem tudom, de ez Narakunak mindenképen jó� -

-          Ezt meg hogy érted? �

-          Nem tudom� - mélázott el a papnő, majd gondosan átkötötte a sérültet.

Kagome az egész napot átaludta, nem is csoda; Kikiyou és Sesshoumaru ott ült felette; Rint elküldték játszani Jakennel, a kis szolga nagy �örömére�. Nem akarták, hogy ott aggodalmaskodjon.