-          Sesshoumaru ne menj el� kérlek ne hagyj egyedül� félek� - csuklott el Kagome hangja és görcsösen ölelte szerelmét.

-          Nem foglak, itt vagyok veled. � mosolygott az, és úgy tett mintha nem is látná a lányt kínzó Narakut.

-          Miért hagyod, hogy bántson? �

-          Ki bánt? �

-          Hát nem látod? Naraku� -

-          Itt nem bánt téged senki, Naraku csak jót akar� -

-          Elég legyen, nem veszed észre, hogy nekem ez fáj? �

-          Látod� hiába van melletted Sesshoumaru, nem tud megvédeni tőlem, senki nem tud megvédeni tőlem� - vigyorgott a gonosz hanyou � Nem volt valami bölcs döntés, hogy nem használtad az íjat, amit adtam� Végezhettél volna vele� -

-          Te tényleg ennyire elmebeteg vagy? �

-          Drágám, én zseni vagyok, nem őrült� És előbb utóbb leigázom a lelkedet. Már Kikiyou nyila sem a régi, nem tartott sokáig a tisztító ereje, különben nem lehetnék megint itt� bár az sem kizárt, hogy az én erőm növekszik� -

-          Had kérdezzek valamit� Miért nem veszed el tőlem az ékkövet? Már számtalan alkalmad lett volna rá, itt van nálam és alig hiányzik belőle pár darab. �

-          Hogy miért nem? Mert hozzád tartozik, és ha engem szolgálsz majd, sokkal jobban ki tudod használni az erejét, természetesen az én javamra. Most pedig elég volt a fecserészésből. Öld meg! Öld meg Kikiyout és még több sötétség éri a gyöngyöt �

-          Elég legyen! � szorította meg Sesshoumaru kezét.

-          Öld meg! �

-          Hallgass! �

***

-          Hallgass! � riadt fel ismét és azon kapta magát, hogy négyen is őt bámulják: Sesshoumaru, Kikiyou, Yukamo és Kagura.

-          Megint befeketedett? � kérdezte a miko.

-          Igen� nem tartott sokáig a nyíl ereje. -

-          Kagome� én tényleg igazán sajnálom� -

-          Semmi baj, nem te tehetsz róla� -

-          Még szép, hogy nem! Mert ez a bolond, beugrik a nyílvessződ elé, nem a te hibád. � nyugtatta Yukamo, szokásához híven, lemoshatatlan nagy, szemtelen mosolyával arcán.

-          Megint Naraku volt az? � kérdezte aggodalmasan Sesshoumaru, és gondoskodóan megfogta szerelme kezét.

-          Igen� -

-          Mit akart? �

-          Hogy álljak mellé� -

-          De miért annyira fontos ez neki? �

-          Mert Kagome Kai erejének örököse. � felelt a lány helyett Kagura mély megvetéssel és ellenszenvvel hangjában -, ha megöli Kikiyout az ékkő még jobban bemocskolódik. A szíve és az ékkő, ami a birtokában van szennyezetté válik, és így már nem lesz olyan, aki megtisztíthatná, legalábbis ezen a földön. �

-          Ez igaz? �

-          Aham. � Bólintott a lány, de nem akart kedvese szemébe nézni.

-          És mégis miért mentél el? Amikor felébredtem, nem láttalak sehol, nagyon megijedtem, egészen odáig követtem az illatod� de Naraku is ott volt, nem igaz? �

-          Igen, tényleg, de muszáj most erről beszélnünk� -

-          Kagome, ezt nem kell szégyellned � szólalt meg Kikiyou hosszú hallgatás után � nem álltál át Narakuhoz; még mindig ellene vagy, és az hogy Kai� az hogy Kai ereje a tiéd lesz, még nem jelenti azt, hogy használni fogod� ugye? �

-          Nem persze, hogy nem! Mit gondoltok ti rólam?! � nézett végig csalódottan a csapaton, mivel Kagura ha lehet még erősebben magához húzta Yukamot, a halott papnő pedig bizonytalan hanggal beszélt, nagy valószínűséggel Inuyashára gondolva � Csak nem gondoljátok, hogy én� -

-          Nem persze, hogy nem. � jelentette ki határozottan Sesshoumaru és megcsókolta szerelmét, majd óvatosan visszafektette a meleg prémre � Nyugodj meg� - szólt kedvesen és megcirógatta a lány arcát.

-          Ezek sohasem hagyják abba� - temette arcát kezébe Yukamo, majd ő is hasonló enyelgésbe kezdett a szélboszorkával.

-          Akkor én megyek� - állt fel Kikiyou és lovához ballagott � még egyszer nagyon sajnálom, és mindent tisztázok Inuyashával. -

-          Rendben, mond meg neki, hogy nem én voltam� -

-          Megmondom. � mosolygott, majd elvágtatott barna táltosán. - �Amíg rajta van a tündér kelengye semmi baj nem lesz�� �

Lassan mindenki nyugovóra tért. Kagura nagy kelletlenül visszatért gazdájához, ezzel Yukamot magára hagyva Kagoméval együtt. Bár semmi baja nem volt a lánnyal, Kait ki nem állhatta, és igencsak nyugtalanította a tudat, hogy bármikor elnyerheti képességeit. Sesshoumaru nem mutatott különösebb aggodalmat e témában, teljesen megbízott kedvese szerelmében, és minél jobban ki akarta használni az együttöltött időt. Egymás karjaiban aludtak el.

Másnap reggel Rin a boldogságtól majd kicsattant és azonnal pótmamája ölébe ugrott, persze vigyázva nehogy fájdalmat okozzon neki, de aggódása hiába való volt.

-          Sesshoumaru � sama, mikor állunk tovább? � kérdezte a kislány ártatlanul.

-          Amint Kagome rendbe jön. �

-          Én már tökéletesen jól vagyok, hiszen, csak egy lélekvessző volt, és ahogy kihúzta eltűnt, mára már a heg is. �

-          Igazán? � sandított a youkai.

-          Persze. �

-          Akkor rendben. �

-          Jaken menjetek el enni. �

-          Te nem jössz? � kérdezte Kagome.

-          Nem. Yukamo elment, ha visszajön követi az illatunkat� egyenesen a faluba� -

-          Oh, ez igaz, akkor én is maradok, amúgy is el akartam menni fürdeni. �

-          Biztos? �

-          Igen, tiszta trutymó vagyok, így amúgy sem lenne gusztusom enni. �

-          Rin, igyekezz már! � kiáltott hátra Jaken, és miután a kislány beérte, megszaporázta lépteit.

-          Akkor megyek fürdeni. �

-          Ne menj túl messzire! �

-          Nem megyek. � nyomott puszit a szellem arcára és törölközőjével kezében elindult a tegnap előtt látott forráshoz, nagyon szerette ezt, mindig felidézte benne a régi emlékeket.

Nesztelenül levette ruháit és belegázolt az azóta még alacsonyabb vízbe. Sebei megint elviselhetetlenül kezdtek égni, gondolt egyet és hirtelen felsikkantott, nem telt bele sok idő a megrémült szellem ott is termett.

-          Kagome mi történt? � kérdezte.

-          Semmi. - ült fel, és elkezdett lassan kisétálni szerelme felé; Sesshoumaru értetlenül állt ott, mint egy tönk; majd mikor a lány az egyetlen törölközőt, mi valamicskét is takarta eldobta teste elől, ezzel látni engedve idomait, teljesen ledermedt.

-          Mit művelsz? �

-          Szeretlek� - bújt oda az erős youkaihoz � nem érzed ezt� ezt a tüzet? �

-          Kagome� - tolta el magától.

-          Nem akarod? Nem kívánsz engem? �

-          Kagome, te nem ilyen vagy. Mi történt? �

-          Csókolj meg� - húzta magához, és karjában olyan erő volt, hogy a szellem nem is tudott menekülni.

A víz szintje még lejjebb esett, és ha nem zuhogott volna belé a vízesés, talán végleg kiszáradt volna. Sesshoumaru tényleg szerette a lányt, de valami azt súgta neki ez nem ő; majd valami átvillant agyán:

�Mert Kagome Kai erejének örököse.�

-          Kagome, állj le! Hallod, térj magadhoz! �

-          Mi a baj Sesshoumaru, nem akarod? � vágott szomorú arcot és lehajtotta fejét, majd mire újra felemelte, gonosz vigyor jelent meg szája szélén � Bármelyik férfit megkaphatom. � szólt, majd addigra megnőtt karmait a youkai hasába mélyesztette, magára kapta matrózblúzát és szoknyáját és Chorot hívva elrohant; még menet közben felpattant a hátára és eltűnt a messzeségben.

-          Ez nem lehet igaz� - eszmélt fel Sesshoumaru � Ezt nem hiszem el! � üvöltött és utána eredt, bár eléggé lassan haladt; oldalában lévő sérülésből csak úgy ömlött a vér, de hajtotta tudat, hogy észhez kell térítenie egyetlen szerelmét, mielőtt olyat tesz, amit maga is megbánna.

-          Kagome? � nézett hitetlenkedve a farkasok vezére és felállt a szalmarakásból.

-          Kouga. � mosolygott a lány, de nem olyan szívmelengetően, ahogy máskor szokott, sokkal inkább ijesztő volt ez tőle.

-          Mit keresel te itt? � segítet leszállni a morgó sarki-rókáról.

-          Csak gondoltam meglátogatlak. �

-          Mi van a barátaiddal? �

-          Egy kicsit várhatnak rám nem? �

-          De-de, örülök, hogy itt vagy. Gyere beljebb. �

-          Köszönöm. � engedte magát bevezetni, és Kouga kezénél fogva egészen a helyéig vitte, ott leültek a már régen letarolt, állott szalmára.

-          Szia húgi! �

-          Szia húgi! � köszöntek rá mindenfelől, szemmel láthatóan örültek neki, hiszen sokszor jött hozzájuk ellátni a sebesülteket.

Kagome nem sokáig tétovázott intett egyet a többieknek (üdvözlés kép), majd közelebb hajolt a farkas démonhoz és kihívóan félrebillentette vállát.

-          Küld ki őket. � suttogta és kacsintott egyet hozzá.

-          Ka� Kagome� rendben. �

-          Hakakku, Ginta! �

-          Igen? �

-          Mindannyian menjetek ki, és egy jó ideig ne gyertek vissza� vadásszatok, vagy mit tudom én� -

-          De hát miért? �

-          Szeretnénk egy kicsit kettesben maradni. � ölelte át hátulról a meglepődött vezért Kagome, és ismét kacsintott, amire a két jó barát vette az adást.

-          Jól van emberek, mindenki kifelé! Itt az ideje egy kis edzésnek! �

-          Gyerünk, gyerünk Kouga utasítása! � hajtották ki a népet; mikor már csak ketten maradtak a barlangban, meg pár farkas, Kagome feltérdelt és szembe helyezkedett a helyes fiúval, majd levette róla a páncélt.

-          Biztos, hogy ezt akarod? �

-          Persze, különben nem lennék itt. �

-          És mi van azzal a Sesshoumaruval? �

-          Ugyan már, látod őt itt valahol? �

-          Ugye sza� - kezdte de hirtelen jobbra fordította fejét, Choro miatt, aki még mindig morgott rá. - Ennek meg mi baja? �

-          Nem tudom. Choro, elég legyen! � szólt rá a lány, amire a kis kedvenc elhallgatott; Kagome újra belevetette magát és elkezdte csókolgatni az izmos felsőtestet.

-          Ugye szakítottatok már? � kérdezte közben Kouga, de a válasz már nem nagyon érdekelte.

-          Kagome! � hallatszott ekkor egy ismerős és meglehetősen dühös hang.

-          Sesshoumaru� - állt le a lány és kiegyenesedett.

-          Azonnal fejezd be, és gyere velem vissza! �

-          És miért mennék, veled még játszadozni sem tudok jól, Kouga legalább szórakoztató. � mosolygott ördögien, úgy ahogy egykor Kai.

-          Elviszlek Kaeldéhez. �

-          Nem viszel te sehová! Még sohasem éreztem magamat ilyen jól, szabad vagyok. �

-          Azonnal velem jössz! �

-          Nem halottad! � állt fel Kouga is, és átkarolta szerelmét.

-          Ostoba! Ez nem az igazi Kagome� sohasem viselkedne ilyen kihívóan� Ennyire elvakított a vágyakozásod utána?  -

-          Miről beszélsz� -

-          Új erőt kapott, és még nem tudja irányítani. �

-          Új erőt? �

-          Ez most nem fontos. �

-          Kagome ez igaz? �

-          És ha igen? Meguntam már a képmutatást, hogy én legyek a jó, és a kedves. Kagome majd segít, Kagome majd beszél vele. És mit kapok cserébe: Köszönöm Kagome. �

-          Tudhattam volna, hogy nem jöttél volna el� -

-          Te� - nézett elszántan Sesshoumarura �, tönkretetted a szórakozásomat! � támadt neki, és ha a szellem nem fogja meg időben a karját, mondjuk úgy, most eléggé fejetlen lenne�

-          Kagome, nyugodj meg, Kagome kérlek� - próbálkozott, de a lány, csak egyre vagdalkozott � Sajnálom, de egyszer még nagyon hálás leszel ezért� - szólt a youkai és hasba ütötte kedvesét, aki azonmód felnyögött, majd elájult.

-          Most hova viszed? �

-          Biztonságos helyre. �

-          Nem mehetnék  vele? �

-          Tartsd magad távol tőle, megértetted? Többet nem lesz ilyen, nem engedem, hogy még egyszer előforduljon. Megértetted? �

-          Meg� - szorította ökölbe kezét.

-          Choro megyünk; ja, és öltözz fel. � szólt még hátra majd eltűnt.

-          Kouga, mi volt ez? És hol van Kagome? � lépett be Hakakku és Ginta.

-          Ez� ez igazából nem Kagome volt� -

-          Mi?! �

-          Csak összezavarodott� -

-          Sesshomaru � nagyúr!

-          Sesshoumaru � sama! Kagome � sama! Hol vagytok? � kiáltozott Rin, mikor visszatértek a kis gnómmal.

-          Hát ti meg? És hol van a turbékoló gerlepár? � érkezett meg Yukamo is.

-          Nem tudjuk, nagyra becsült gazdám felszívódott. �

-          Erre, érzem az illatukat. � intett a youkai és a forrás felé vette az irányt.

-          Ez Kagome � samáé! � sikkantott fel Rin és felvette a lágy ruhadarabot.

-          Te jó ég, ne mond, hogy már megint megsérült� Egy percig, sem tud egybemaradni. � siránkozott a szellem és elindult Kaelde faluja felé, sejtései szerint ott tartózkodhattak, ha meg nem, legalább kaphat abból az isteni levesből, amivel múltkor is kínálták.

Jaken és a kislány Aunt hátán követték, a kicsi igencsak ideges volt, nagyon aggódott.

-          Sesshoumaru mi történt? � kérdezte Kikiyou, mikor a szellem Kagoméval kezében belépett a kunyhóba, és lefektette Inuyasha mellé, aki éppen próbálta megúszni a napi zöldséglevesét.

-          Kai� -

-          Kai? Hol van a Tünde ing?! �

-          Elment fürdeni és azután� az a lényeg, hogy levette és otthagyta valahol. �

-          Azonnal meg kell keresni! Azzal felfogtam valamennyire Kai természetét. �

-          Szóval� ezért akartad annyira megszerezni� -

-          Mi?! Én egy szót sem értek� - pattogott a hanyou.

-          Majd később elmesélem, de most az a fontos, hogy� -

-          Csak nem ez kell? � kapta ki Yukamo a ruhadarabot Rin kezéből, és most felmutatta egy nagy mosollyal arcán.

-          Azt én hoztam! � lépett rá a lábára a kislány és mérges szemekkel csak úgy meredt a szellemre, mintha az a kedvenc babáját vette volna el tőle.

-          Rin! � ölelte át Sesshoumaru a gyereket; teljesen kiment a fejéből, hogy őket meg csak úgy otthagyta.

-          Hogy van Kagome � sama? �

-          Most már jobban lesz� Add ide a inget, és menjetek ki, belebújtatom. � szólt Kikiyou és kitessékelte a fiúkat, még Inuyashát is; mikor végzett mindenki bement, és még ellátta Sesshoumaru sérülését, majd letelepedtek a lány mellett.

-          Kaelde hol van? � törte meg a feszült csendet Sesshoumaru.

-          Elment egy másik faluba, csak két nap múlva jön. �

-          És az a másik kettő? �

-          Sango és Miroku? �

-          Igen. �

-          Sétálni indultak, nem tudom meddig maradnak� -

-          Ez Naraku szaga! � ült fel ismét Inuyasha és idegesen szimatolt körbe.

-          Nem, ez Kagura. � nézett megvető pillantással Yukamo.

-          És minek jön ide?! �

-          Hozzám. Á, megjöttél. � köszöntötte forró csókkal, amire a még nem beavatottak igencsak meglepődtek.

-          Rossz híreket hozok. � kezdte a szélboszorka � Naraku tudja, hogy az ereje kiteljesedett� - bökött fejével a még mindig alélt lány felé � Nem nyugszik, amíg vissza nem szerzi a kis kedvencét. �

-          Egy újjal nem ér Kagoméhoz! � köpte oda Sesshoumaru.

-          Úgy legyen� Egy ideig nem kell tartanotok tőle� -

-          Ezt hogy érted? �

-          Megint költözünk, felerősíti magát, úgyhogy Kagome is nyugodtan alhat. Rólam se hallotok egy ideig. �

-          És mégis meddig. � hisztizett Yukamo.

-          Nem tudom� de ha megjelenek, az számotokra kellemetlen élmény lesz. Most mennem kell. � nyomott búcsúcsókot kedvese ajkára, majd amilyen hirtelen jött, úgy távozott is.

-          Se� Sesshoumaru? �

-          Felébredtél. �

-          Én annyira sajnálom, és Kougával is� képzelem most mit gondolhatsz rólam� -

-          Semmi baj, tudom, hogy nem te tehetsz róla. Kai egy kicsit melegvérű volt, és ezt örökölted tőle. �

-          Akkor megbocsátasz? �

-          Persze. Sőt mi több, akkor én ott, nagyon kívántalak� tudod milyen nehéz volt ellenállnom, te kis bestia � mosolygott ravaszan, majd megcsókolta szerelmét � de Kougával többet nem akarlak úgy együtt látni. �

-          Nem fogsz, soha többet. � viszonozta a csókot; és érezték ez egy el nem múló szerelem.