- A mi szülőbolygónk a Teraious (ejtsd: Teraiusz), ami sokban hasonlít az Aineiasra – kezdte Yldrael. - Hozzátok hasonlóan nekünk is szükségünk van táplálékra, vízre, és levegőre. A Dafincy Concera (ejtsd: dafinszi konszera) irányítja a bolygót, ami a ti nyelvetek valami olyasmit jelent, hogy a Vének Tanácsa. Az évszázadok során kifejlesztettek egy olyan technológiát, amivel képesek voltak a daelonokat Nagasszá, azaz felsőbbrendűekké alakítani. Ez azonban rendkívüli mentális erőt és állóképességet igényel, különben a nagassá váló daelon meghal. Általában csak minden 80-100 ezredik daelonban van meg az erő, hogy nagas legyen, és csak egy bizonyos életkor után. Egy átlagos daelon 360 emberi évet él a ti számításaitok szerint, és ha a 130-at betöltötte, akkor engedélyezik neki a Próbát, ami abból áll, hogy a daelont egy felállított szerkezetbe bezárják, és fél éven át ömlesztik belé a Teraious energiáit. Folyamatos kín a szertartás, és amikor véget ér, a daelon immár nagas. Mostanra a Vének Tanácsa minden tagja sokat megélt nagas, akik az egész bolygót irányítják. A bolygó kolóniákra van osztva, és ha egy-egy kolónia tagjai átmennek a Próbán, ők irányítják a kolóniát, de a Vének Tanácsa nekik is parancsolhat. Mostanra a bolygó elérte azt a pontot, hogy épp annyian vannak rajta, amennyit a bolygó még különösebb gond nélkül képes eltartani, de az új kolóniáknak a vezetőikkel muszáj űrhajóra szállni, és új planétát keresni. Ez gyakran évtizedekig, sőt rosszabb esetben évszázadokig eltarthat. A mi utazásunk például harmincöt évig tartott. Mostanra a daelonok több bolygót is megszereztek, de kizárólag a Teraiouson válhat egy daelon nagassá, ami miatt vissza kell térniük a Próbán részt venni kívánóknak. Van, hogy többen is átmennek a vizsgán, ilyenkor a Tanácshoz hasonlóan együtt irányítják a kolóniákat. Persze nem vesszük el más fajok bolygóját, hanem tárgyalunk velük, és felmérjük, hogy a bolygó képes-e minket is eltartani.

- Érdekes – dörzsölte meg az állát Eclipse. – Említetted, hogy a Tanácsotok sokat megélt nagasokból áll. Gondolom egy nagas tovább él, mint egy daelon.

- Az eddig legtöbbet élt nagas, Karzael volt, aki 8013 évet élt. Én még fiatalnak számítok a saját 2392 évemmel.

- Az sem kevés ahhoz képest, hogy egy ember úgy kilencven-száz évet él.

- Ehhez képest valóban soknak tűnik.

- Hány főből áll a kolóniád?

- Az anyabolygóról 142.315-en indultunk el, de mostanra a számunk megfogyatkozott, és csupán 92.452-en maradtunk meg.

A nőt meglepte, hogy Yldrael ilyen pontosan tudja a kolónia számát.

- És mi történt azzal a közel ötvenezer daelonnal?

- Mondtam, találkoztunk már más fajokkal is. Nem volt mindegyik barátságos.

- Más fajok? Az utazásaid során miféle életformákkal találkoztál?

- Összesen három fajjal akadtam össze – Eclipse most először tudott érzelmet leolvasni a nagas arcáról. Halványan bár, de mintha kelletlenséget látott volna rajta. – Először egy barátságos néppel találkoztunk. A technológiájuk nem igazán hasonlított a miénkre, és fejletlenebb volt. Űrhajóik egyáltalán nem voltak, pedig a bolygójuk már csak néhány évszázadik tudta őket eltartani. Itt nem telepedhettünk le, de mivel a készleteink fogytán voltak, felajánlottuk, hogy ha valamelyest feltöltik, mi megosztjuk velük a technológiánkat. Belementek, és ezzel nagy valószínűséggel sikerül majd fennmaradniuk. Megkértek, hogy ne nagyon beszéljünk róluk más fajoknak, ezért csak annyit mondhatok, hogy formára hasonlítanak ránk, de több karjuk, és lábuk van, a testük pedig amolyan rovarszerű. Ez a találkozás huszonöt éve történt. Tizenegy éve ismét találtunk egy bolygót. A hetven százaléka sajnos már kívülről látva is lakhatatlannak tűnt, de volt még számunkra megfelelő része, ahol leszálltam egy kisebb kísérettel. – Egy pillanatra elcsuklott a hangja. – Miután lakatlannak bizonyult, a kolónia java leszállt, és én azonnal küldtem egy csapatot, hogy derítse fel, mi történt a bolygó túlnyomó részével. Ha tudtam volna, mi történt, fényévekre elkerülök azt a szörnyű helyet.

Eclipse előtt lassan elhomályosodott Yldrael alakja, és eltompult a hangja. Ott találta magát a daelon flottánál, akik éppen leszálltak a bolygóra.

- A bolygó nagy része halott, de ez a hely ígéretesnek tűnik – mondta Yldraelnek egy vékony daelon. Külsőre nem sokban tért el az emberektől, a bőre szürkébb volt, a homlokán pedig két szarvat viselt. A hosszú, fekete haja, zöld szeme, és a karcsú alkata miatt úgy nézett ki, mintha egy daelon nő lenne, de csupán arcra és alkatra, egyébként férfihangja volt. A ruhája nagyon hasonlított az emberi flották tagjaiéhoz. A saját nyelvén beszélt, de Eclipse mégis értette valamiért.

- Előbb megvárom a felderítőket, hogy mi történt a bolygóval, és az a valami nem terjed-e át ide. Addig szólj a többieknek, hogy derítsék ki, hogy tiszta és fogyasztható-e az itt található táplálék és víz valamennyi része.

- Azonnal, Yldrael! – hajtotta meg a fejét, és elsietett.

A nagas gyanakodva hallgatózott.

- Yldrael! – lépett a férfi elé egy barna hajú daelon. – Valami nem stimmel ezzel a hellyel. Ugye te is hallod ezt? Olyan, mintha a szél… sóhajtozna, és suttogna.

- Én is hallom, Varin. Talán ez csak maga a szél, amitől elszoktunk az utazásunk során. De álljatok készen mindenre!

Órák lassan teltek. Yldrael arca néhányszor megrándult, mire a kolónia egyik tagja megszólalt.

- Mi a baj, Yldrael?

- Kezdem a mentális kapcsolatot sorra elveszíteni a felderítőkkel. Egyetlenegy maradt, akit még érzékelek.

Pár perc múlva a megmaradt felderítő visszatért.

- Yldrael, nem értem, mi történt – kezdte. – Elmentünk felderíteni a bolygó halott felét, ahogy meghagytad, de nem találtunk mást, csak füstölgő romokat. Nem túl régen pusztulhatott itt el egy civilizáció. Éppen azon voltunk, hogy visszatérjünk, mikor a pilótáink egyszerűen egymásba kormányozták a hajóikat.

- Egymásba kormányozták? – szűkült össze Yldrael szeme.

- Amikor kapcsolatba akartam lépni velük, nem válaszoltak, csak… nevettek. Egymásba kormányozták a gépüket, és… nevettek.

A nagas arca ismét megrándult.

- Vissza a hajókhoz! Azonnal! Én megvárom az élelem után kutatókat. Ha valami szokatlan dolog történik, amivel nem bírtok el, rohanjatok vissza.

A vékony daelon kétségbeesett arccal rohant a vezére elé.

- Mi folyik itt? Folyamatosan elveszítem az alárendeltjeimmel a kapcsolatot!

- Nyugodj meg, Felin! A pánik nem használ.

- Én nem vagyok nagas, nem tudok olyan jól uralkodni az érzelmeimen, mint te! Mit sejtesz? Mire jöttél rá? Tudnom ke...!

- Felin’Ereni! – dörrent rá Yldrael. – Hallgass! A romoknál elesett felderítőkről úgy gondoltam, hogy talán az ottani levegő a hajójukba került és megőrjítette őket, ám elvesztettem a kapcsolatot a hajóink őreivel is. Valami van itt, de vagy láthatatlan, vagy pedig mi vagyunk túl figyelmetlenek.

Az elküldött csapatot vették észre, éppen feléjük rohanni.

- Yldrael, segíts! – kiáltották. – Mitévők legyünk?

A férfi észrevette, hogy mögöttük több daelon is sétál fegyverrel a kézben, és lövöldöznek rájuk.

- Mindenki mögém! – utasította őket. A közel háromezer harcos, akit hátrahagyott őrizni az űrhajóikat, vigyorogva rászegezte a fegyverét.

- Mi bajotok van? Mi történt?

- Ran Aven!

- Si Negera!

Mindegyikük beszélt, de a nagas nem értette, hogy milyen nyelven. Yldrael először azt hitte, hozzá szólnak, de nemsokára feltűnt, hogy magukban beszélnek. Egyesek csak motyogtak, míg mások hangosan kiáltoztak valami halandzsát. Egyikük rálőtt, de az energialövedék ártalmatlanul szétpattant a vezéren.

- Hogy mersz a kolóniád vezetőjére lőni?! – mennydörögte Yldrael, mire a sajátjai megremegtek. Az ellenséges daelonok azonban továbbra is kuncogtak, és motyogtak. A nagas közelebb lépett az őt meglövő harcoshoz.

- Azonnal válaszolj nekem! Mi van veletek?

- Rem Atake! Gorin!

- Tavec’Hanar! – kiáltotta a férfi. – Azt mondtam, válaszolj!

- Yldrael, – kuncogott a megszólított daelon. Olyan volt a hangja, mintha ketten beszélnének egyszerre: a daelon és egy mélyebb hang – jól tettétek, hogy idejöttetek!

A nagas szemöldöke felemelkedett. Tavec azt mondta, hogy ti és nem azt, hogy mi.

- Kik vagytok?

- Jó, hogy eljöttetek! – ismételte. – Mert mind itt haltok meg!

- Mindenki lőjön! – utasította a kolónia maradékát egy magas, szőke daelon, akinek a haja némileg Dexteráéra hasonlított.

- De… a sajátjainkra? – kérdezte remegő hangon egy másik. – Tudod, hogy mekkora bűn a sajátjainkat pusztítani, Zythar’Shou!

Zythar dühösen kikapta a fegyvert a vonakodó harcos kezéből és rálőtt az Yldrael előtt állókra.

- Azt mondtam, lőjetek, de azonnal! Ez Yldrael személyes parancsa!

A daelonok tüzet nyitottak a tébolyodott társaikra, akik viszonozták a támadást, de egy láthatatlan energiafalba ütköztek a lövedékeik, és csak az Yldrael mögöttiek támadása jutott át rajta. Gyorsan végeztek az ellenséggel, akikből egy-egy fekete árny szivárgott elő, és felröppent az ég felé.

- Galea! – pördült meg a nagas. Az ő tekintete is meglehetősen őrült volt. – Azt mondtad, füstölgő romokat találtatok!

- I-igen, Yldrael! – válaszolta remegő hangon a felderítő.

- Mennyi füst volt ott?

- Hogyhogy mennyi? – értetlenkedett a daelon, de látva a vezére arcát igyekezett válaszolni. – Nem a füstöt figyeltük, hanem életet kerestünk. De hosszú yahinokon át (a daelonok mértékegysége, 1500 méter 1 yahin) csak füstölgő romokat találtunk, de semmi mozgást vagy életet.

A Felin nevű idegen szeme tágra nyílt a rémülettől. Sok daelon azonban csak értetlenül pislogott.

- Nem értitek? – kiáltotta Felin. – Galea’Whtar nem füstölgő romokat látott, hanem romokat, amin azok a lények várakoztak, amik belőlük szálltak ki! – mutatott a hajók egykori őrzőire.

- Felin’Ereninek igaza van – bólintott Yldrael. – Ezek a teremtmények képesek megszállni bárkit, akihez elég közel kerülnek. El kell hagynunk ezt a bolygót, azonnal!

- És azok, akik élelmet keresnek? – kérdezte az egyik daelon.

- Elvesztettem velük a kapcsolatot, akárcsak a bolygó körül őrködőkkel. Csak mi maradtunk!

Visszasiettek a hajókhoz, ám azok meg voltak rongálva, és sok közülük teljesen tönkrement. Nyilván az itt őrködők tették.

- Felin! Javítsátok meg a hajókat! Használjátok a Tharnelvoron (a daelon zászlóshajó) levő mechanikákat (robotok), és rögtön lássatok neki!

- Mennyi idő alatt tudjátok kijavítani a hajókat? – kérdezte Zythar Felintől.

- A mechanikákkal napemelkedésre készen leszünk – válaszolta a daelon.

- Akik úgy érzik, hogy jelen körülmények között is haboznának a társaikra lőni, és akik tudományos téren fejlettebbek, mint katonailag, vonuljanak be a Tharnelvorba, és a nagyjából épen maradt hajókba! – utasította a kolóniát Yldrael. – A többiek építsenek ki egy tábort, de ne menjenek a látóhatárnál messzebbre! Aki fekete füstöt lát, azonnal rohan hozzám!

- Értettük, Yldrael!

A tábort sikeresen kiépítették, és egészen napnyugtáig semmi jele nem volt az ellenséges lényeknek. Yldrael sejtette, hogy nem fognak világosban támadni. A lények viselkedéséből azt gyanította, hogy előbb pánikot akarnak kelteni, aztán támadnak, ezért valószínűleg este jönnek, mikor kevésbé látszanak. Nem látott bele a sajátjai fejébe, csak érezte a gondolataik áramlását, és ez fordítva is működött. Valójában Yldrael jobban félt, mint a kolónia, elvégre ő felelős értük, és ő is tartott az ismeretlentől.

Este a szélben hallható suttogás felerősödött. Mintha szellemek vették volna körbe a kolóniát. A nagas meghagyta, hogy a kolónia fele pihenjen, a másik fele pedig őrködjön.

Váratlanul kiáltozás törte meg a csendet. Ugyanaz a halandzsa volt, amit korábban is hallottak, ám így este és látatlanul sokkal félelmetesebbnek hangzott, ahogy az őrült, hörgő üvöltéseket sodorta a szél, az egykori daelonok hangján.

- RANIGOO NIII!!!

- SAGRALAAAAAH!!!

- IESILNIEEEAAA!!!

Ezt kacagás követte, de a hang sokkal inkább emlékeztetett nyálkás férgek tekergőzésére, és rovarnyüzsgésre. A pihenők képtelenek voltak aludni. Bár több tízezren voltak fogalmuk sem volt, hogyan harcolhatnának az ellenséges lények ellen.

Ahogy telt az idő egyre többen üvöltöztek, és a suttogás is erősödött. Yldrael lehunyta a szemét, és próbálta összeszedni magát.

„Véggre! Azzt hittük el kell haggynnunk ezzzt a bollygótt, Kasja!” – hallotta a nagas a gondolataiban. Nem tudta, hogy a lények szándékosan hozzá beszélnek, vagy csak sikerült kapcsolatot létesítenie velük. Érezte a teremtmények gondolatait, de a pszichikus beszédük olyan volt, mintha valaki erőltetve préselné ki magából a szavakat. Gyakran elnyújtották a szavak egyes részeit, a hangjuk pedig egy egész raj suttogó rovaréra hasonlított .

„Nem húzzák sokáiggg. Retteggnek. Lassan megőrülnekkk a félelemtőll! Varimo!”

„Miért vadásztok ránk?” – kérdezte gondolatban tőlük Yldrael. „Mit ártottunk nektek?”

„Ez az egggy naggyon kitarttó, Askal! Nem könnyű megijesssztenni.”

„A kolónia vezetője vagyok! Követelem, hogy válaszoljatok!”

„Követelli, hogy válaszolljunk, Ravane!” – Ismét felhangzott a rovarnyüzsgés. „Hamarossan mind halottak lessztekk! Kiírttunkk mindenn élettett, Askal!

„De miért? Mik vagytok ti?”

„Ha egy bollygótt felemmészt a gyűlölett lánggja, megszülettik az Univerzzumm elátkozott árrnya!” – Újabb rovarnyüzsgés. Yldrael immár biztos volt benne, hogy ez a nevetésüket jelzi.

„Kössünk valami egyezséget a kolóniám életéért!”

„Eggyezségett akarr a kollóniájja életétt, Varimo!” – kuncogtak. „Ninccs alku! Ninccs egyezzség! Mind itt maradtokkk! Javíttsátok a maddaraitokkat, Askal! Jól jönnek majdd nekkünk, mikkor a követtkező bollygóra utazzunk! Ninccs többé kollóniád, fiatal utazzó-kerreső! Éss te semm vaggy többé! Ravane!”

Yldrael szemei felpattantak. Köröskörül még mindig hallotta a gonosz suttogást, és az üvöltözést. A fák közül előbukkant néhány daelon alakja.

- Lőjétek le őket! Egyet se engedjetek ide! A hajóink kellenek nekik! – Eszébe jutott a bolygó körül járőröző csapat, akikkel elvesztették a kapcsolatot. Maximum húsz hajóról lehet szó, amiket még kilőhetnek, ha felszálltak. A beszélgetés alapján valószínűleg nem nyitnak ugrókaput, amíg el nem intézték mindannyiukat.

Percek múlva Felin rohant Yldrael elé. A légszomjából a nagas tudta, hogy a megengedettnél messzebbre ment.

- Azt mondtam, javítsd a hajókat! Mit kerestél a táboron kívül? – dörrent rá a vezér.

- Bocsáss meg, Yldrael! – lihegte Felin. – A hajó javításához nem szükséges, hogy ott legyek, a többi kutató és mechanika nélkülem is megjavítja időre a hajókat. Kimentem, hogy felderítsem, hogy mi a helyzet. Távolabb egy csomó árnyék közeledik felénk. Napemelkedés előtt elérnek minket. Nekik kedvez a szél is, ezért gyorsabban haladnak.

- Szóval a szél befolyásolja a mozgásukat! – dörzsölte meg az állát a nagas. – Nem érik el a tábort. Éppen tíz avelek van még napemelkedésig. (1 avelek = fél óra) Tartsátok távol az anyagi formával rendelkezőket! Nem lehet belőlük sok. Akik járnak, lelőni, akik lebegnek, azt majd én elintézem!

- Értettem, Yldrael!

Lélegzetvisszafojtva várták, hogy készen legyenek a hajók. Jött ugyan néhány megszállott daelon, de azokat azonnal lelőtték, a belőlük előlebegő árnyak pedig azonnal visszavonultak. Őket is megpróbálták leszedni, de minden lövedék keresztülsuhant rajtuk. Yldrael rámutatott, mire egy vékony fénynyaláb hagyta el az ujját, és telibe találta az árnyat, ami azonban elnyelte a támadást. A nagas elfintorodott, és ezúttal a tenyeréből indított útnak egy jóval nagyobbat. Az árny néhány pillanatig állta a támadást, majd egy hatalmas sikoltást hallatva szétfoszlott. A kolónia diadalmasan felüvöltött.

- Látjátok? – kiáltotta Yldrael. – Semmi sem elpusztíthatatlan!

- Az jó, mert ott jön a többi! – figyelmeztette Zythar.

Yldrael flegmán elvicsorodott, és őket is megkínálta egy fénycsóvával. Néhányat elpusztított vele, de aztán az egyikük előtt kékesen felhullámzott a levegő, és visszaküldte a csóvát a nagasra. A férfi a szeme elé kapta a karját, ahogy eltalálta. A fény azonban nem csak vakító volt, hanem forró is, ezért Yldrael igyekezett közben pajzsot vonni maga köré, félig-meddig sikeresen, ám így is megpörkölődött, ráadásul pár másodpercre el is vakította. Nem foglalkozott a fájdalmával, hanem rögtön szelet teremtett minden irányba, aminek ő volt a középpontjában. Ez meggátolta az árnyakat, hogy közelebb kerüljenek. Azok minden erejüket bevetve, próbálták tartani magukat, de Yldrael megerősítette a szelet. A lények csak akkor nem bírták tartani magukat, mikor már a daelonoknak is védeniük kellett az arcukat a széltől. Ekkor azonban a megszállt fajtársaik rontottak elő minden oldalról, és más lények, amik a tipikus űrlényekre hasonlítottak a hosszú végtagjaikkal, és a megnyúlt fejükkel. Valószínűleg ők voltak az őslakosok, akiket megszálltak és kiirtottak, mielőtt a kolónia idejött volna. A testtel rendelkezőket korántsem zavarta a szél annyira, mint az árnyakat. Igyekeztek minél közelebb kerülni a kolónia tagjaihoz, ahol elhagyták a testeket, és azonnal rájuk telepedtek. A daelonok kétségbeesetten védekeztek ellenük, ám nemsokára a lények megmutatták mire is képesek. Energiagömböket és elektromosságot lőttek rájuk, amivel teljesen meglepték a védekezőket. Yldrael a szél fenntartásával volt elfoglalva, és emellett csak egy gyengébb pajzsot tudott a kolónia köré vonni, ezért kénytelen volt végignézni, ahogy halomra hullanak a társai az erősebb árnyak támadásaitól. Már-már úgy tűnt, el fognak bukni, mikor Zythar és Felin bukkantak elő. Egymást kiválóan kiegészítve támadták meg a túlerőben lévő ellenséget. Zythar egy kétkezes, kalapácshoz hasonló fegyverrel osztotta a halált, míg Felin hihetetlen sebességgel pörgött, a kezében két tőrrel, amik rövidkardnak is beillettek volna.

- Gyerünk, harcra fel! – kiáltotta Zythar. – Nem adjuk meg magunkat ilyen könnyen! Nem tudnak mindnyájunkat megölni a javítás befejezése előtt! Úgy harcoljatok, hogy a társaitoknak legyen esélyük megmenekülni! Lehetőleg hátszélben legyetek, nehogy a képetekbe repüljön egy ilyen füst-árnyék!

A daelonok felbuzdultak, és újult erővel támadták az ellenséget. A szél folyamatosan hordta a gyilkos lényeket kifelé a táborból. A nap első sugarai lassan kibontakoztak. Mostanra a daelonok elpusztították az összes anyagi formával rendelkező ellenséget, ám ők is súlyos veszteségeket szenvedtek.

- Felin! – kiáltotta Yldrael. A hangjából a kolónia érezte, hogy nagyon ki van merülve. – Hogy áll a javítás?

- Ha minden jól ment, még egy fél avelek, és kész van! – jött a válasz, két támadás között.

- Mindenki szálljon be a hajókba! Ha kész a javítás, azonnal elindulunk!

A szél gyengült. Yldrael ereje fogytán volt.

„Ki kell tartanom!” – bíztatta magát a nagas. „Már nincs sok hátra!”

Nekiállt felhasználni a tartalékait. Az aurája vörös színben izzott fel, az arca pedig elkínzottá vált. Lehunyta a szemét és igyekezett nem a másodperceket számolni.

„Azz erejje véggétt járja!” – hangzott fel ismét a lények hangja. „Nem sokkáigg tudd vissszatartanni minkett, Medeaou! Lassan elfoggy az erődd utazzó-kerreső!

Yldrael kétségbeesetten próbálta felidézni magában a kolónia vezetéséről tanultakat, hogy elterelje a figyelmét a lényekről.

„Egy nagas felelősséggel tartozik a kolóniája minden tagjának a tettéért!”

„A halottakk iss jókk, Ravane! Őket is lehhett mozzgattni!”

„Egy nagas köteles félretenni az érzelmeit, mert tiszta logikára van szükség a kolónia részére meghozott döntésekhez!”

„Tízezrekk heverrnek itt holttann azz utazzó-kerreső kollóniájábóll, Medeaou! A testükkell százezzrekk is heverrhetnekk szertte a galaxisokbann!”

„Egy nagas köteles élőhelyet biztosítani a kolóniájának, ugyanakkor figyelnie kell más lények jogaira is! Nem szabad harcot kezdeményezni, mert azzal a kolóniának is árthat!”

„A daelonn madárkákk képessek lerövidíttenni azz utazzást, Wepinera! Azz utazzó-kerreső nyilvánn nemm egy helyenn fordullt márr megg!”

„Egy nagas köteles félretenni az érzelmeit, mert tiszta logikára van szükség a kolónia részére meghozott döntésekhez!” – ismételte magában Yldrael, mert úgy érezte, most erre van a legnagyobb szüksége. Érezte, hogy a kolóniának vége, ha esetleg enged az érzelmeinek.

„A madárkákk bukksijja telle vann értékess inforrmációkkall, Ravane! Más bollygók! Élettőll pullzálló bollygók! De, ami bizztoss: benne van azz utazzó-kerreső szülőbollygójának pontoss helye!” – A lények felnevettek.

„Egy nagas köteles félretenni… Készüljetek már el a javítással! Igyekezzetek! Gyorsabban! GYORSABBAN!!!”

„Egy nagass köteles élőhellyet bizztosíttani a kollóniájának, Ravane! De, ha ninccs kollónia, ninccs köttelezettségg!”

„Karzael! Adj erőt! Már biztos mindjárt készen vannak a hajók!”

„Nahátt, gyengüll azz utazzó-kerreső, Takyou! Láttom a bollygóját! Összeköttve több más bollygóvall! Ha ide eljuttunkk, haladni fogg a Naggy Verssenny! Felperzzseljükk az egéssz Teraioustt, éss a technológiájukkall felperzzsellünkk még több Teraioustt, Ravane!

Yldrael felüvöltött, mire szél ereje egy pillanatra megsokszorozódott, a testét körülölelő vörös aura pedig megduzzadt. A szél megszűnt, a füst-árnyak pedig ezt kihasználva rögtön megindultak felé.

- Yldrael! – kiáltotta egy daelon. – Kész vannak a hajók! Gyere és hagyjuk el ezt a halálos helyet!

A nagas mindkét tenyerét az ellenségre szegezte, és egy emberméretű fénycsóvát küldött rájuk. Néhány árny megpróbálta visszaverni, de túl erős volt nekik. Miután a csóva kihunyt, látszólag rengeteg lényt elpusztított, de a többi töretlenül repült felé. A sebességük egy kocogó emberével ért fel. Yldrael minden lelkierejét összeszedve elfojtotta a felgyülemlett dühöt, és vérszomjat, majd rohanni kezdett a Tharnelvor irányába. Azonban ahogy megfordult, szembetalálta magát az egyik teremtménnyel. Az meglódult felé, és mire a nagas reagálhatott volna, az orrán és a száján keresztül beszivárgott a testébe. Őrült fejfájás tört Yldraelre, és érezte, hogy a gondolatai egy része nem is az övéi.

„Itt a végg, utazzó-kerreső! Már érzem a kapocsott, ami összekött tégedd, és a kollóniádatt! Ők márr az én kollóniám, Ravane!”

„Tévedsz! Nagy hiba volt, amit tettél!”

A férfi bőrén keresztül a lény sikoltozva szivárogni kezdett.

„Pusztulj belőlem!”

Mielőtt teljesen elhagyta volna Yldrael testét, a lény sikolya egy pillanatra megváltozott. Mintha kivehető lett volna belőle az, hogy „Ravane”, de lehet csak képzelte. Ez viszont teljesen kimerítette a nagas energiáit. Éppen csak annyi ereje volt, hogy botladozva feljusson a Tharnelvorra. Végül a hajók felszálltak, és megkezdték a menekülést.

Eclipse lassan visszazökkent a valóságba. Az izmai megfeszültek, és éppen időben szorította össze a combját, megelőzve, hogy összepisilje magát a félelemtől. Részben külső szemlélőként, részben Yldrael testében élte át a nagas történetét.

- Felszálltunk, és gyorsan kilőttük a lények által elfoglalt hajókat – mesélte Yldrael. – Aztán láttuk, hogy a hajók helyén az űr sötétjétől halványan, de látszanak a hajót megszállók, valamint a bolygót elhagyva a többi is követett minket. A Tharnelvorral szétlőttem a bolygót, hogy ne tudjanak semmit alapul használni az ott maradt, szétroncsolt hajókból, és ne legyenek képesek az elesett testvéreinket megszállni. Utána aktiváltunk egy ugrókaput és elhagytuk azt a galaxist. – Felnézett a halálra rémült nőre. Eclipse ugyan nagyon erős lelkierővel bírt, de a tortúra átélése még Yldraelnek is sok volt, nemhogy neki. Armbrust korántsem élte át a történetet, de ő is teljesen megdöbbent rajta. Még jegyzetelni is elfelejtett.

- Bocsáss meg nekem, Eclipse! – sütötte le a szemét a nagas. – Most én vetítettem ki a gondolataimat, akaratom ellenére.

- M-milyen messze v-vannak tőlünk ezek a szörnyetegek? – kérdezte remegő hangon.

- Az ugrókaput véletlenszerűen nyitottuk meg, de ha találgatnom kéne, olyan három-négyezer fényévre. Ha tudnák is az idevezető utat, az ő sebességükkel évmilliárdokba, vagy annál is milliárdszor több időbe telne, még ideérnének.

Eclipse megkönnyebbülten sóhajtott.

- Mint említettem, volt egy harmadik találkozásunk is, más életformával – mondta a nagas. - Ezúttal nem ragadnak el az emlékeim, hiszen már a legrosszabbat elmondtam. Négy éve történt, és azóta csak kétszer használtunk ugrókaput.

Az igazgatónő meglehetősen aggódott, hogy mi lehet még, amivel Yldrael találkozott, és esetleg ő is összefuthat.

- Négy éve találtunk egy újabb bolygót. Hatszor akkora volt, mint az Aineias, és a felméréseink szerint élet volt rajta, de okulva a legutóbbi találkozásból, nem sokan szálltunk le. A levegő savanyú volt, és a tó, aminél leszálltunk pedig savas. Megpróbáltuk kideríteni, hogy miféle élőlények lakhatnak itt. A növényzet is különösen nézett ki. Nem hasonlított egyik általunk ismert növényre sem. Elnyújtott morgást hallottunk bizonyos időközönként, ami bezengte az egész bolygót. Kezdett gyanússá válni a hely. Egy bolygó ugyan jelez életet, ha lakható, és van rajta legalább növényzet, de az életjelek alapján kellett lennie magasabb rendű létformának is. A talaj puha volt, kissé besüppedt alattunk, de a legrosszabb akkor jött, amikor találtunk egy hasadékot. Odalent a mélyből savas gőz áradt, lent pedig a tóhoz hasonló folyadék fortyogott. Váratlanul vulkán módjára kitört, és rögtön cseppfolyóssá olvasztotta a környéken álló daelonokat. Végtelennek tűnő folyadék ömlött a felszínre, és kezdte teljesen elönteni, ám a talajban nem tett kárt. Ekkor jöttem rá, hogy miért érzékeltünk életet a bolygón, és miért nem találtunk mégse senkit.

- A folyadék élőlény volt? – nyílt tágra Eclipse szeme.

- Az éppen nem – fintorodott el Yldrael.

- Akkor? – A nagas hagyott némi gondolkodási időt a nőnek, akinek az arcából lassan kifutott az összes vér. – Egek!

- Hát, bizony. Nem a folyadék volt, hanem a bolygó. Vagyis, amit bolygónak néztünk. Valójában egy gigantikus méretű élőlény volt. Karzaelnek hála időben rájöttem, hogy mi a helyzet, és el tudtuk hagyni a felszínét, mielőtt az emésztőnedve elöntött volna mindent. Mikor távolodtunk tőle, lassan ugyan, de szemmel látható sebességgel üldözni kezdett minket. Az ugrókapuk most is megmentettek minket. Szét akartuk lőni, de túl nagy volt, és nem akartunk feleslegesen energiát pazarolni. Ez a lény sem valószínű, hogy tudja, hová mentünk, már ha fejlett tudattal rendelkezik, de az ő sebességével szintén elképzelhetetlenül sok idő, míg ugrókapu, vagy féreglyuk nélkül ideér. Ha azonban találkoztok egy bolygóval, ami szemmel látható sebességgel mozog, lőjétek ki! Szerintem van olyan hajótok, ami képes lenne egy bolygóval is végezni.

- Nem volt unalmas utad, azt meg kell hagyni – jegyezte meg Armbrust. – De azért nem irigyellek.

- Armbrust! – szólt rá Eclipse a megfigyelőre.

- Jó, jó, befogom! – visszakozott a férfi.

- Van esetleg még kérdésed? – kérdezte Yldrael.

- Azt hiszem, egyelőre ennyi elég volt. Tedd fel nyugodtan a kérdéseidet!